Aa! Megami-sama!
Myounegai: A végzetes kívánság

III. Fejezet:
『女神の思い出』-Megami no Omoide

- Biztos nem túl nagy kérés ez tőlem? - kérdezte az első osztályú Istennő, miközben bocsánatkérő arckifejezéssel nézett Peorth-ra. - Tudom, hogy a lehető legrosszabb pillanatban alkalmatlankodok, de te vagy az utolsó reményem!
- Mondtam már, hogy egyáltalán nem gond. - válaszolta Peorth mosolyogva, majd teljesen váratlanul elkomorodott. - Hé! Töröld le ezt a kifejezést az arcodról, mert mindjárt meggondolom magam!
- Igenis! - vágta rá a sötétbarna hajú Istennő, majd egy pillanatnyi feszült csend után mindketten elmosolyodtak. - Hálásan köszönöm, Peorth.
- Ugyan Fylla, szóra sem érdemes. - kacsintott az első osztályú Istennő, majd kecses mozdulattal felemelte a tenyerét, amiben megjelent egy halom vörös színű rózsaszirom. Néhány pillanatig elmerült a szépségükben, aztán gyengéden rájuk fújt. A szirmok, mintha még a levegőnél is könnyebbek lettek volna, az apró légáramlattól szanaszét repültek. Miután elfogyott a lendületük, lassú ereszkedésbe kezdtek, és végül megállapodtak a ruganyos fűtenger tetején. Peorth elragadtatottan figyelte őket, majd amikor a rövid jelenet véget ért, újra a másik Istennőre nézett, akit láthatóan majdnem annyira lenyűgözött a szirmok szépsége, mint őt. - Mindent a szerelemért…
- Hé te… - szólt rá hevesen, de szándékosan elfojtott hangon Fylla, miközben lopva körülnézett, nem hallotta-e valaki az iménti kijelentést. Közben egészen fülig pirult, és a légzése is felgyorsult. Peorth az utóbbi időben nem látott senkit ennyire zavarba jönni, és nagyon jót mulatott a lányon. - Ne olyan hangosan… hallod?!
- Oh, pardon… - kért elnézést hamiskás bűnbánattal. - Bár nem igazán értem, hogy miért titkolózol. Szerintem igazán szép pár vagytok.
- Tényleg így gondolod? - kérdezte hirtelen feltörő lelkesedéssel Fylla. A tekintetében lévő csillogás pedig minden kétséget kizáróan elárulta a másik Istennőnek, hogy egy fülig szerelmes lánnyal van dolga. Épp ezért nem lett volna képes visszautasítani a kérését… Még úgy sem, hogy szinte az összes szabadidejét fel kellett áldoznia miatta.
- Természetesen. Nem csak azért, mert első osztályú vagyok, és mint azt te is nagyon jól tudod, nem hazudhatok… Ennél sokkal fontosabb, hogy ti egymásnak vagytok rendeltetve, és kész. - Mondta Peorth egyenesen Fylla szemébe nézve. - Nem hinném, hogy ezt bárki is kétségbe vonná.
- Oh, Peorth….
- Nehogy sírni kezdj nekem! - figyelmeztette színpadias komolysággal a könnybe lábadt szemű Istennőt. - Na azért… Ha már itt tartunk, mesélhetnél róla, hogy mit fogtok csinálni édes kettesben.
- Fú… fújj! Mi semmi olyat nem akarunk… - kezdte Fylla, miközben még az előzőnél is sokkal jobban elvörösödött.
- Olyat? - kérdezte ravasz mosollyal Peorth. - Én nem céloztam semmiféle „olyanra”… De most hogy mondtad, felkeltetted az érdeklődésem. Tehát, halljuk…
- E… e… ez nem volt szép tőled! - mutatott rá vádlón Fylla. - Szándékosan csináltad, igaz?! Ugye így van?!
- Miért mondasz nekem ilyeneket? - kérdezte Peorth csicseregve. - Nincs semmi rossz a sze…
- KYAAH! Perverz!!! - kiabálta Fylla, és védekezően átölelte magát a karjaival. Peorth csak nagyon nehezen tudta visszatartani a nevetését.
- …szerelemben. - Fejezte be az iménti mondatot, és legnagyobb örömére sikerült még jobban zavarba hoznia a barátnőjét. Halkan köhintett, majd lassan körbemutatott. Fylla követte a tekintetével, és legszívesebben azonnal elteleportált volna az elé táruló látvány miatt. A tisztáson, amit a két első osztályú Istennő választott a beszélgetés helyszínének, korán sem voltak egyedül. Ebben a pillanatban mindenki, aki hallótávolságban volt, őket nézte, az előbbi hangos kiáltás miatt.
- Hoppá… - sziszegte halkan Fylla, majd lekuporodott a fűbe, és próbált észrevétlen maradni. - Jaj de kínos!
- Nekem mondod? Most azt hiszik rólam, hogy perverz vagyok, aki ártatlan Istennőket molesztál… - jegyezte meg ironikusan Peorth.
- Bo… bocsáss meg, amiért kínos helyzetbe hoztalak. - Hajolt meg mélyen Fylla. Néhány percig úgy maradt, majd hirtelen mintha áramütés érte volna, megmerevedett. Leginkább a különös hang okozta, amit Peorth irányából érkezett. Olyan volt, mint az elfojtott nevetés. - Álljunk csak meg… - nézett fel dühösen. - Csak szórakozol velem ugye? Na megállj!
- Mielőtt bármi meggondolatlanságot tennél, ne felejtsd el, hogy én vagyok a te személyes jótevőd… - közölte a fekete hajú Istennő teljesen tárgyilagosan. Fylla néhány pillanatig mérlegelte a lehetőségeit, miközben nagyokat pislogott.
- Hú… - fújta ki az összes levegőt a tüdejéből, amivel együtt a dühe is távozott. - Ezt nagyon ügyesen kitervelted - mosolygott Peorth-ra vidáman. - De még így is borzasztóan hálás vagyok neked. Azt se tudom, mivel viszonozhatnám…
- Lássuk csak… - vágott közbe elmélázó hangon Peorth. - Kezdetnek azzal, hogy befejezed a hálálkodást. Aztán… - Miközben gondolkodott, felnézett a tiszta kék égboltra. Fylla a csípőjére tette a kezét, és rosszalló tekintettel nézett rá. Egy ideges mosoly is megjelent az ajkain, de sokkal inkább egy fintorra emlékeztetett. Sejtette, hogy mi fog következni, bár arra, amivel a másik Istennő előállt, nem lehetett felkészülni. - Meg van! Ha majd nekem kell egy szívesség, mondjuk tíz… nem is, inkább húszszorosan fogod viszonozni ezt a mostanit. Na, mit szólsz?
- Ne… nem mondod komolyan? - kérdezte bizonytalanul Fylla, és kétségbeesetten próbált valamiféle apró gesztust, vagy mimikát felfedezni a barátnőjén, ami azt bizonyította volna, hogy most is csak ugratja. Egyre jobban elbizonytalanodott, amikor semmi ilyesmit nem talált. Úgy tűnt Peorth nagyon is komolyan gondolja a hihetetlenül magas kamatú visszafizetést. - Hú… húszszorosan? - Kezdte úgy érezni, hogy egészen idáig félreismerte a másik Istennőt.
- Vagy… - nyávogta hosszan elnyújtva Peorth. - Van egy másik választási lehetőséged. Nem szükséges húszszorosan viszonoznod, sőt egyszeresen se, ha beszámolsz a kettőtök kis légyottjáról… Az elejétől a végéig, a lehető legapróbb részletekig, mindenről. Na, melyiket választod? - Fylla arca lassacskán ismét céklavörös lett.
- Hát én… szóval… azt hiszem…
- Már megint elpirultál. Ez már biztos, hogy jelent valamit, úgyhogy alig várom az élménybeszámolódat.
- Miből gondolod, hogy azt fogom választani? - kérdezte Fylla csípőre tett kézzel, bár a hangja nem volt olyan magabiztos, mint amennyire szerette volna. - Különben is, jó alaposan felsrófoltad az „önzetlen segítség” tarifáját, te jótevők gyöngye.
- Így igaz, Kislány. - Peorth szenvtelenül a másik Istennő szemébe nézett. - Mindennek megvan az ára, ezt nem árt, ha megjegyzed.
- Köszönöm szépen a leckét, óh nyerészkedés csodálatos Istennője. - Morogta Fylla dühösen. - És ne hívj „kislánynak”, mert nem sokkal vagyok fiatalabb nálad!
- Nem a korod miatt hívlak így, Kislány. - incselkedett tovább Peorth, aki már nagyon rég nem szórakozott ilyen jól. - Ha egy kicsit érettebb lennél, biztos nem jutna eszembe ilyet tenni… Ilyen jelentéktelen apróságok miatt fülig pirulni nem egy felnőtt Istennő sajátossága, ugye tudod?
- Ezt úgy mondod, mintha te még soha nem pirultál volna el… - nézett rá kihívóan Fylla, majd határozottan bólintott. - Rendben, ha ezt szeretnéd, hát legyen. Mi… Mindenről be fogok neked számolni. Most boldog vagy?
- De még mennyire. - Peorth kedvesen mosolygott. - De még mindig piros az arcod… - Ezúttal Fylla volt az, aki sokat tudóan elmosolyodott.
- Majd neked is az lesz, csak várd ki, amíg mindent elmesélek…
- Hohó! - Peorth felvonta a jobb szemöldökét. - Határozottan fejlődőképes vagy.
- Ugye? - kérdezte a barátnője, és már az sem zavarta, hogy valószínűleg még mindig pironkodik. - De lenne még valami, amit meg akarok kérdezni a dologgal kapcsolatban… - váltott témát kissé gondterhelten. - Biztos, hogy ez szabályos?
- Hát persze hogy az, ne aggódj. - nyugtatta meg Peorth. - Semmilyen szabály nem tiltja, a helyettesítést. Így arra sem lesz szükség, hogy titokban szervezkedjünk. Az egész teljesen hivatalos lesz, senki nem szólhat érte… Ezen kívül még nekem is megvan a licencem a segélyvonalhoz. Akkor lennénk bajban, ha nem rendelkeznék ilyesmivel, vagy esetleg már lejárt volna.
- Tényleg, nemrég még te is ott dolgoztál. - bólogatott Fylla értően. - Most pedig annak ellenére, hogy rengeteg dolgod van, mint rendszergazdának, hajlandó vagy még a szabadidődben is dolgozni azért, hogy…
- Álljunk csak meg! Ha ez megint hálálkodás akar lenni, akkor most hagyd abba. - Peorth fáradtan sóhajtott. - A rendszergazdai munkakör után a segélyvonalnál igazi kikapcsolódás lesz minden egyes perc. Jól esik majd egy kicsit nosztalgiázni. Tudod néha, a kapkodás közepén, egy kicsit hiányzik… Különben sem leszek megterhelve a munkával azalatt a néhány nap alatt. Mégis mennyi az esélye, hogy pont akkor fog befutni egy hívás?
- Hát ez igaz… - ismerte el Fylla. - Valóban nem lehet azt mondani, hogy mifelénk izzanak a telefonok.
- Rendben, most hogy ezt megbeszéltük, talán neki is láthatnánk a cseréhez szükséges hivatalos teendők elvégzéséhez. - javasolta Peorth.
- Kö… - kezdte volna Fylla, majd gyorsan észbekapott, és elharapta az újabb hálálkodást. - Menjünk… - A két Istennő felemelkedett a puha zöld fűtengerről, majd kényelmes tempóban repülve elindultak a Segélyhívó Szolgálat épülete felé.

---

- Itt is volnánk… - sóhajtott fáradtan Fylla. - Tudod, amikor elmondtad, hogy mit kell tennünk a hivatalos cseréhez, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszadalmas procedúrán kell átesnünk.
- Na igen, elméletben valahogy nekem is egyszerűbbnek tűn. - Helyeselt Peorth bólogatva. - Miután ide-oda küldözgettek, már kezdtem azt hinni, hogy nem is végzünk időben.
- De szerencsére nem így történt. - jelentette ki határozottan Fylla. Látszott rajta, hogy nem szeretne belegondolni, a Peorth által felvetett lehetőség következményeibe. Vett egy mély levegőt, majd megkönnyebbülten kifújta. - Nos ez lesz itt a terminálod… - mutatott a fehér színű, ergonómikus kialakítású konzolra. A terminál mellett néhány dísznövény állt, előtte pedig egy kényelmesnek tűnő karosszék. A legfontosabb eszköz, amit a Segélyhívó Szolgálatnál használatba kellett venni, a számítógép állomás közepén helyezkedett el. Három, egymás körül spirálisan tekeredő, vékony szál emelkedett ki a felszínéből. Közöttük egy aranyszínű henger forgott méltóságteljes lassúsággal. - Így tudod aktiválni a telefont… - Fylla a szék karfáján lévő arany körökből álló minta felé emelte a kezét, mire a spirális szálak azonnal visszahúzódtak a terminál felszínébe. Közben egy kagylóhéjra emlékeztető telefon emelkedett ki, az aranyszínű henger pedig kézi beszélővé alakult. - A telefon! - közölte vidáman a barna hajú első osztályú Istennő. - Ha valaki felhív, akkor automatikusan megjelenik. De ezt úgy is…
- Igen, Fylla, nagyon jól tudom, hogy előtte érezni fogom. Nemrég még én is itt dolgoztam, emlékszel?
- Hát persze… - motyogta a másik Istennő, miközben idegesen összedörzsölte a tenyerét.
- Akkor minden rendben, máris indulhatsz, nehogy lekéss a találkádról.
- Megyek már... - bólintott elszántan Fylla, majd jó alaposan körülnézett. A helység, ahol voltak több szintből állt egy hatalmas harang alakú teremben. A tér közepén, egy karcsú oszlop állt, ami egészen a mennyezetig húzódott. Ehhez kapcsolódtak hozzá a levélre emlékeztető szintek, mindegyiken egy-egy terminál helyezkedett el, amelyeknél egy Istennő várakozott.
- Mi az már? - kérdezte Peorth türelmetlenül. - Csak nem meg akarod gondolni magad?
- Dehogyis, csak olyan érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna. - Feszülten töprengeni kezdett, de szinte még a saját neve sem jutott az eszébe. - Annyira ideges vagyok! - bukott ki végül belőle. - Szerinted jól nézek ki így? Nem fog rondának találni?!
- Remekül festesz! - torkollta le dühösen Peorth, és az már biztos volt, hogy ezt mindenki hallotta a teremben. - Nem lesz semmi baj, megértetted? Csak viselkedj természetesen… - Mielőtt Fylla tiltakozásra nyithatta volna a száját, egy dühös pillantással teljesen beléfojtotta a szót. - Most pedig sipirc! Különben, nem állok jót magamért… - Hogy még kézzel foghatóbbá tegye a fenyegetését, megidézett egy rózsaszálat. Azt a fajtát, amit eldobva akár fegyverként is használhatott. A rózsa szirmait az ajkához érintette, és fenyegető pillantást vetett Filla-ra. - Ne mondjam még egyszer!
- Akkor szia… - köszönt el reszkető hangon Fylla, majd elteleportált a fenyegető veszélyt jelentő barátnője elől. Peorth nagyot sóhajtott, majd a székhez lebegett, és kényelmesen elhelyezkedett benne.
- Mennyi baj van ezzel a lánnyal… - mondta az üres levegőnek gondterhelten, miközben szórakozottan babrált a harci rózsával. Mindezek ellenére kedvelte Fylla-t, mivel nagyon szeretnivaló személyisége volt. Csak elég könnyen zavarba jött, és ebben a tekintetben hasonlított egy másik Istennőre, akit Peorth szintén nagyon jó barátjának tartott. Végignézet a terminálon, ami kissé más volt, mint régebben, de annyira azért nem, hogy ne ismerje ki magát rajta. Úgy is csupán a telefonon volt a hangsúly. A nosztalgikus érzés azonban elmaradt.
Megvonta a vállát, miközben eltűntette a rózsaszálat. Talán majd néhány száz, vagy ezer év kihagyás után. Viszont most volt majdnem egy hete, hogy itt üljön, és várja egy szerencsés halandó hívását. Azaz, maga lett volna a dögunalom, ha nem foglalja le magát valamivel. Peorth a régi tapasztalatai alapján már előre felkészült erre. Csettintett egyet, mire azon nyomban megjelent a széke mellett néhány eltérő méretű, mangákból álló kupac. Az egyik kötet egyenesen az Istennő kezébe lebegett, aki jól eső érzéssel nyitotta ki. Ez volt az egyik legelső „szerzeménye”. Még csak egyszer volt alkalma elolvasni, de már azóta tervezgette, hogy újra nekifog. Csak egészen idáig nem volt rá lehetősége, mert mindig közbejött valami. Ezúttal azonban semmi sem tántoríthatta el… Egyébként is hasonló elfoglaltságot tervezett a pihenőjére, és az, hogy hol olvasgatja a mangákat majdnem teljesen mindegy volt. Egy pillanatra felmerült benne a gondolat, hogy ezt talán Fylla-nak is említhette volna, és akkor a lány nem hálálkodott volna annyira. Persze jobban ismerte annál, hogy ebben a hitben ringassa magát, ezért végül helyesnek vélte, hogy nem szólt.
Hamarosan teljesen elmerült a manga történetében, és megfeledkezett Fylla-ról. Majdnem ugyan olyan izgalmas volt, mint amikor legelőször olvasta. Persze már előre ismerte a fordulatokat, de ez nem rontott az összhatáson. Mire végzett az első kötettel, már röppent is a kezébe a következő, miközben a jelenlegit egy új egy új kupac alapjaként a padlóra tette. Fészkelődött néhány pillanatig, majd felütötte a második kötet fedelét is.
Már nagyon rég nem szórakozott ilyen jól…

---

Peorth az ötödik tankubon vége felé járt, és úgy tervezte, hogy amikor befejezi, tart egy kisebb szünetet. Tapasztalatból tudta, hogy bármilyen izgalmasak is a mangák, nem árt néha kicsit pihenni, miközben olvassa őket. Ezt a rövid időt arra használja, hogy átgondolja az addig történteket, így azok sokkal jobban megmaradnak benne, és esetleg egy későbbi fejezetben tett visszautalás során nem kell töprengenie, vagy visszaolvasnia. Néha ilyen alkalmak során eljátszadozott a gondolattal, hogy ő maga hogyan alakította volna a történetet, esetleg kigondolt egy olyan mellékszálat a szereplőkkel, ami leginkább a kedvére volt. Persze az ő változatai sehogy nem fértek be a shoujo manga keretei közé, de közben mindig remekül szórakozott. A szünet már csak azért is jól jött, mert a hétről hétre megjelenő kötetekben több különböző történet is futott egymással párhuzamosan, amiket nem volt tanácsos összekeverni. Ugyanakkor arra is volt már példa, hogy két, esetleg több kedvencét összehozta egy kalandra. Persze csak gondolatban.
Már csak néhány oldal volt hátra, amikor különös érzés rohanta meg. Egy korábbról már nagyon jól ismert bizsergés, ami végigkúszott mágikus érzékein. Egyáltalán nem volt zavaró, inkább egy kellemes, langyos szellő simogatására emlékeztetett. Most mégis annyira meglepte az Istennőt, hogy szinte teljesen kétségbe esett. Persze a legelső reakciója az értetlen döbbenet volt…
- He? - kérdezte fennhangon Peorth, miközben nagyokat pislogva körbenézett. Persze tisztában volt vele, hogy hol van, csak nehezére esett elhinni azt, ami éppen történik. Egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy elaludt a manga olvasása közben, és most csak álmodik. Elég kínos lett volna, ha valaki úgy talál rá, hogy a kezében egy nyitott mangával hortyog, miközben képtelenségeket fantáziál. De nem álom volt, ez néhány pillanat alatt tudatosult benne. - He?! - ismételte meg az iménti kérdést, immár sokkal hangosabban, miközben összecsapta a kezében tartott kötet fedelét. - Ez lehetetlen! Még csak most érkeztem, és máris kaptam egyet?! - Idegesen előrehajolt a székében, és mereven bámulni kezdte a telefont. - Valaki biztos szórakozik… - suttogta bizonytalanul. Fylla-ról nem tudta volna elképzelni, hogy részt vegyen egy ilyen ugratásban. Ahhoz túlságosan is jószívű volt. Csakhogy más sem jutott az eszébe, aki ki akarna babrálni vele, és ehhez hasonló módszert választana… Legalábbis Yggdrasil-ban nem. Néhány hihetetlenül hosszúra nyúlt másodpercig még tanácstalanul ült a székében, és a lehetőségei fontolgatta. Végül úrrá lett a meglepetésén, és óvatosan letette maga mellé a mangát. A székét közelebb lebegtette a terminálhoz, a háttámlájának dőlésszögét pedig átállította. Kissé bizonytalanul érintette meg a kezelőfelületet, hogy néhány alapvető adatot megjeleníthessen. Egy kivetítés jelent meg a levegőben, amin bonyolult adathalmazokat lehetett látni. Peorth könnyedén kiismerte magát közöttük. - Jobb lesz ha ennek a végére járok… - morogta halkan. - …Talán csak valami üzemzavar, vagy próba… - nem tudta befejezni, mert a hologramon egy olyan kódsorozat tűnt fel, ami egyértelművé tette, hogy szó sincs ilyesmiről. A jelzés minden kétséget kizáróan valód volt. Ráadásul volt még néhány olyan információ ami rendkívül nagy hatással volt Peorth-ra. Az első osztályú Istennő úgy bámult a kivetítésre, mintha soha nem látott volna még olyat. A szeme el volt kerekedve, az ajkai pedig bárgyú mosolyra húzódtak. Biztos volt benne, hogy rendkívül idiótán fest, de képtelen volt uralkodni magán.
- Ho… hogyan? - tett fel egy teljesen felesleges kérdést immár sokadjára. - Már megint a Föld! - kiáltotta , miközben felpattant a székről, és előrehajolt, majd néhány nagyobb ütést mért a terminálra az öklével. - Ne szórakozz velem te vacak! - morogta dühösen. A javító technikát még Urd-tól sikerült elsajátítania. Előtte soha nem gondolta volna, hogy a nyers erőszak működhet a makacskodó technológián. Pedig meglepően sokszor segített, amikor a TV valamiért nem akart működni. Urd ilyenkor mindig büszkén megjegyezte, hogy ez a létező legjobb módszer a dolgok megjavítására. Sajnos úgy tűnt, az yggdrasili technológián nem működött. Legalábbis a kivetítésen lévő adatok mit sem változtak. Peorth csupán annyit ért el, hogy jó alaposan megfájdult a keze, valamint a központból többen is felfigyeltek a rendkívüli hangzavarra. Az Istennő azonban nem törődött a rámeredő kíváncsi tekintetekkel. Visszaült a székébe, majd vett egy mély levegőt, és nyugalomra utasította magát.
- Rendben. - mondta tárgyilagosan. - Tehát így állunk… Végül is ez a Segélyhívó Szolgálat, nem kellene így meglepődnöm egy közelgő hívás miatt. Még akkor sem, ha szinte elhanyagolható volt az esélye, hogy megtörténik. Egy hívás a Földről... - összeszorított ajkakkal meredt maga elé, miközben a további esélyeket latolgatta. - Ha megint ő lesz az, én nem tudom, mit csinálok! - a minden eddiginél hangosabb, dühös kirohanást az egész teremben hallani lehetett. - Nem értem, hogy mire vágyhat valaki, aki olyan szerencsés mint ő! Biztos, hogy semmire sem jutott még Belldandy-val, és ezért tele van mindenféle elfojtott kívánsággal, és kitudja milyen komplexusai lettek! De majd én megmutatom neki! Ezúttal nem fogok ellenszolgáltatás nélkül eljönni, az már biztos! Senki nem hívogathatja ezt a számot csak úgy kedvére… még akkor se, ha nem szándékosan teszi… huh, hu… - Egészen kifulladt mire befejezte. Közben olyan erősen szorította a szék karfáját, hogy az ujjai egészen kifehéredtek. Miután kipihegte magát, ismét a terminált kezdte püfölni. Most már mindent tudni akart az elkövetkező hívással kapcsolatban, amit csak lehetséges volt. Néhány pillanat múlva egy pillanatra felszisszent, majd megkönnyebbülten fújta ki az addig benntartott levegőt. Hátradőlt a fotelben, majd halkan felkacagott.
- Nos, úgy látszik túlreagáltam a dolgot. - mondta egy sóhaj kíséretében. - Igaz, még így is elég közel van hozzá… - A kivetítésre pillantott, amelyen a leendő hívás kiindulási pontja volt látható. Japán, azon belül is Tokió prefektúra Nakano kerülete. Peorth hirtelen azon vette észre magát, hogy kissé csalódott. A lényének egy kis része már örült, hogy újra láthatja a barátait. Gyorsan elhessegette a gondolatot, és inkább az előtte álló feladatra koncentrál. - Egy kívánság, igaz…? - kérdezte immár vidáman mosolyogva. Egyre jobb kedve lett, amit egy szál rózsa megidézésével is kimutatott. - Akkor első osztályú Istennőhöz méltóan kötelességem a lehető legteljesebb szolgáltatást nyújtani. Így igaz! Olyan tökéletesen fogom teljesíteni a legőszintébb vágyadat, te szerencsés halandó, amihez fogható még nem volt a Segélyhívó Szolgálat, sőt az összes többi telefonos iroda történetében! - Hangosan felnevetett, a tekintetében pedig elszántság csillogott. - Fylla kedvesem, sajnálhatod, hogy kihagyta ezt a lehetőséget. De ne aggódj, Peorth nem fog szégyenbe hozni téged. Csak legközelebb te is tudd tartani a szintet! - Feldobta a rózsát a levegőbe, amiből egy hatalmas sziromfelhő lett, amikor elérte a pályája csúcspontját. Az Istennő gondolatait már teljesen a kívánság kötötte le. Jelenleg épp az érkezés megtervezésével volt elfoglalva. Nemrég kidolgozott néhány köszöntő-bemutatkozó pózt, amelyek közül most ki akarta választani a leginkább megfelelőt. Tudta, hogy már csak néhány perc van hátra a hívás beérkezéséig, ezért egyetlen pillanatot sem vesztegethetett el. Ugyanakkor már alig várta, hogy végre megcsörrenjen a telefon.
- Rendben, ez tökéletes lesz! - jelentette ki elégedetten, mikor sikerült kiválasztania a bemutatkozáshoz legmegfelelőbbnek tartott pozitúrát. Ezek után rögtön a telefont kezdte el szuggerálni, a kezét pedig készenlétben tartotta, hogy a lehető leggyorsabban felvehesse. - Mi lesz már? - sürgette feszülten. - Ne tétovázz te fiú, mert különben elúszik a szerencséd! Rajta, most egy csapásra megváltoztathatod az életed! - feszülten dobolni kezdett a lábával a padlón. Szinte fizikai szenvedést okozott számára a várakozás, aminek enyhítésére rózsák egész csokrait idézte meg, hogy aztán rövid úton megszabaduljon tőlük. Hirtelen eszébe jutott még egy apró részlet, mire felpattant, és „lecserélte” a ruháját. Elégedetten végignézett magán, majd folytatta az addigi tevékenységét.
Így ment hosszú percekig, mire végül megcsörrent a telefon. Peorth eldobta az utolsó kezében tartott rózsát, és előrevetette magát. A telefont körülvevő spirál épphogy visszahúzódott a terminálba, és a kézi beszélő is alig vette fel a formáját, mikor az Istennő már a füléhez is szorította.
- Igen! Na végre! Már alig vártam a hívásodat! - Olyan gyorsan beszélt, amennyire csak tudott, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb információt tudassa a szerencsés telefonálóval. - Itt az Istennői Segélyhívó Szolgálat Telefonos Irodája! Egy röpke pillanat, és már ott is vagyok, hogy meghallgassam a kívánságodat, szívem…
- Elnézést kérek… - hallatszott egy viszonylag nyugodt hang, de Peorth nem várta meg, hogy befejezze. Egyszerűen lecsapta a telefont. Néhány centiméterre a feje felett egy kör alakú szimbólum ragyogott fel, ami először csupán néhány centiméteres volt, de hamar olyan másfél méteres átmérőjűvé változott. A kör belsejében egy háromszögekből álló minta alakult ki. Minden egyes beérkező hívás után egy azonnali útvonal nyílt meg a Kapunk keresztül egyenesen az ügyfélhez. Peorth a saját teleportáló mágiáját használta, de a varázslatnak így is a Kapun keresztül kellett áthaladnia. Az ehhez hasonló átjárók borzasztóan magas prioritást élveztek, a vészhelyzetek kivételével. Az átjáró kiteljesedése mindössze egyetlen másodpercet vett igénybe, az izgatott Istennő mégis alig bírta türelmesen kivárni. Amint befejeződött felszökkent, és elegáns testtartással belemerült a ragyogó energiába, és ezzel megkezdődött rövid ideig tartó utazása a Földre.
A Segélyhívó központban többen is érdeklődve kísérték figyelemmel a történteket. Leginkább a korábban hallható előadás keltette fel a figyelmüket, valamint a Peorth által szanaszét dobált rózsák. Az egyik Istennő, aki három szinttel lejjebb helyezkedett el, épp néhány vörös szirmot távolított el, bonyolultan feltűzött fekete hajából. Még mindig jobban járt, mintha néhány tüskés, rózsaszálat kapott volna a nyakába. Kissé bosszúsan felsóhajtott, mert számára is csak nehezen volt érthető, hogy kaphatott Peorth, nem sokkal az érkezése után egy munkát. Mindemellett, - a többiekkel egyetemben - azt is szerette volna tudni, hogy ki fogja összetakarítani azt a rendetlenséget, amit az örömmámorban úszó Istennő okozott…

---

Peorth, érkezésének legelső pillanatától ügyelt arra, hogy a lehető legjobb benyomást keltse az ügyfélben. A szoba mennyezetén megjelenő átjáróból lassú méltóságteljes tartással ereszkedett alá. Amint a kinyújtott lábfeje hozzáért a padlóhoz, lassan behajlította a térdeit. A szeme csukva volt, mivel ez is része volt a koreográfiának, így a mágikus érzékeivel állapította meg, melyik irányba kell fordulnia. A mozdulatot hiba nélkül sikerült kiviteleznie. Hófehér szoknyájának baloldali, hosszú szárát a mutató és középső ujjai közé csippentette, és miközben befejezte a meghajlást, kissé megemelte. Csak ekkor nyitotta ki a szemét, és tekintetét rögtön összekapcsolta az ügyfeléével.
- Üdvözöllek! - mondta csábos hangon, majd kacsintott egyet. Azonban itt még nem ért véget az eltervezett előadás. Felegyenesedett, és tett egy lépést előre, miközben látványos mozdulattal hátradobta az arcába omló hajtincseket. Nagyon jól tudta, milyen hatása van egy ilyen egyszerűnek tűnő mozdulatnak, amennyiben megfelelőn alkalmazzák. - Engedd meg, hogy bemutatkozzak… - dúdolta a legbársonyosabb hangon, aminek elsajátításába régebben rengeteg energiát fektetett. Jobb kezét széles ívben a mellkasához emelte, miközben a miközben a tenyerét felfelé fordította. A balt közben kinyújtotta oldalra. - Első osztályú, kettes típusú engedélyű, korlátozás nélküli Istennő vagyok… - Ez a pillanat volt az, ahol az előadás legbonyolultabb része következett. Tett előre egy légiesen könnyed lépés, majd a jobb oldalát az ügyfele irányába fordította. Bal kezét a csípőjére tette, és egészen közel hajolt a csodálkozó fiúhoz. Utolsó mozzanatként egy szemkápráztatóan fürge mozdulatot tett a jobb kezével, amiben megjelent egy szál rózsa. - …Peorth. - suttogta alig hallhatóan, majd az ajkai közé szorított a virágot.
Magában elégedetten bólintott. A bemutatkozás tökéletesre sikerült. Eddig minden figyelmét ennek szentelte, de most hogy befejezte, kicsit jobban szemügyre vehette a környezetét is. Egy nem túlságosan nagy szobában volt, amit különösebben otthonosnak sem lehetett nevezni. Az Istennő hamar rájött, hogy bizonyára valamiféle bérelt szállás lehet, mert a helyiségben minden volt. Az egyik sarokban egy mosogatót lehetett látni, néhány edénnyel. A falba épített szekrények ajtóin fogasok helyezkedtek el, hogy még inkább megnöveljék a tárolókapacitásukat. Az ügyfele a mosogatóval szemközti falnál, két egymáshoz tolt alacsony íróasztal előtt állt, és még mindig a fara szerelt telefon kagylóját szorongatta. Bizonyára próbálta tisztázni a félreértést. Az egyik asztalon egy számítógép monitora, és egy régi ütött kopott TV állt. A másikon néhány könyv, íróeszközök, valamint jegyzetek. Az utóbbiból jutott néhány a földre is, ami miatt ez a helyvolt a szoba legrendetlenebb része.
Végül a fiún volt a sor. Közepesen hosszú, fekete haja volt, amit elől épp csak annyira fésült oldalra, hogy ne lógjon a szemébe. Kissé kócosnak tűnt, de Peorth megítélése szerint jól állt neki, sőt mi több meglehetősen jóképű volt. - Hm… - gondolta érdeklődve. - Úgy látom magasabb Keiichi-sannál. Azt hiszem sikerült teljesen lenyűgöznöm. Persze nincs ebben semmi meglepő… - Halkan felkuncogott amikor a tekintetével alig észrevehetően befejezte a fiú „tanulmányozását”. Mivel nem történt semmi, egy kacsintással ösztökélte valamiféle reakcióra a tanácstalanul bámuló srácot. Aki erre reagált is, és visszatette a helyére a telefonkagylót.
- Um… He… Hello. - köszönt bizonytalanul. - Segíthetek valamiben?
- Segíteni? - kérdezte Peorth, miután kivette a szájából a virágot. Csilingelő nevetést hallatott. - Tudod, épp azért jöttem, hogy segítsek neked. Méghozzá úgy, hogy valóra váltom az egyik kívánságodat! - A rózsát a fiú kezébe nyomta, majd hátralépett és kitárta a karját. - Bármit, amit csak el tudsz képzelni, én valóra váltom! Csak kérned kell! - áradozta lelkesen. - De figyelmeztetnem kell téged… - tette hozzá suttogva, mintha valami nagy titokról, vagy egy közösen kitervelt bűncselekményről lenne szó. - Bármi lehet a kívánságod, de csupán egy, az, amit a szíved és az elméd egyaránt, a legjobban óhajt. Nos, mit szólsz?
- Ez… kezdte a fiú a rózsával babrálva. - Ez egy kissé hirtelen jött…
- Most biztos azt kérdezed magadtól, hogy „vajon tényleg Istennő-e, vagy csak a bolondját járatja velem”, ugye? - kérdezte Peorth, miközben bizalmaskodva belekarolt a fiúba. - Nos ez teljesen természetes, hiszen még soha nem találkoztál hozzám foghatóval ugye? Biztosíthatlak, hogy valódi vagyok. Egy első osztályú Istennő, mint amilyen én magam is vagyok, semmilyen körülmények között nem hazudhat. - Hatalmasra tárta a szemeit, és közvetlen közelről a fiúra nézett. - Szerinted… - kezdte elvékonyodott reszkető hangon. - Szerinted tudnék neked hazudni?
- Nem. - vágta rá a fiú, majd kissé nyugodtabban folytatta. - Eszembe sem jutott, hogy hazudtál. Épp elég meggyőző volt, ahogy az előbb megjelentél. Csak, kissé meglepődtem… Kissé nagyon.
- Ennek örülök. - csicseregte Peorth. - Tudod, nagyon kedvelem az ilyen jólelkű fiúkat.
- Ne haragudj, amiért eddig nem kérdeztem… de megkínálhatlak valamivel?
- Nos, egy tea igazán jól esne, köszönöm. - Peorth felvillantott egy elragadó mosolyt. Elégedetten konstatálta, hogy a fiú zavartan pislogni kezd. Beletelt néhány pillanatba, mire rájött, hogy teljesen elállja a házigazdája útját, akinek így elég körülményes lett volna a tea elkészítése. - Oh… - mondta meglepetten, majd kecsesen oldalra lépett. Arra azért ügyelt, hogy amikor a fiú elhaladt mellette, a kezét a lehető leghosszabb ideig a karján tartsa. A fizikai kontaktus fenntartása mindig sokat számított, még ha egy ilyen apróságról is volt szó. Kíváncsian figyelte az ügyfelét, aki a mosogatóhoz érve visszanézett rá. Peorth a kitüntető figyelemért egy csábító mosollyal jutalmazta. A pozitív eredményt a fiú arcán megjelenő piros folt jelezte. Minden a lehető legjobban haladt.
- Kérlek, foglalj helyet. - mutatott a fiú a szoba közepén álló lapos asztal felé.
- Annyira kedves vagy, köszi! - csiripelte hálásan az Istennő, majd egyenesen az asztal elé lebegett, és kényelmes, féloldalas ülő pózban letelepedett. Ez talán nem volt olyan jó ötlet, legalábbis a dolog repülős része, mivel a fiú majdnem elejtette a teáskannát, és egy árnyalattal fehérebb lett az arca, amit egyébként sem lehetett napbarnítottnak nevezni. - Hoppá… - gondolta az Istennő vidáman. -Talán jobb lesz egy kicsit lassabban haladni. Bár… igazság szerint elég jól viseli. - A srác közben összeszedte magát, és nekilátott a tea elkészítésének. Hamarosan finom illatok kezdtek terjengeni a szobában. Peorth már egy ideje nem ivott földi teát, ezért vidáman dúdolva várta, hogy elkészüljön. De nem csak a tea miatt volt így feldobva, hiszen nagyon izgalmas este elé nézett…

---

Néhány perc múlva, miután a fiú visszatért két bögre gőzölgő teával, túlestek a „hivatalos” bemutatkozáson is.
- A nevem Umehara Kyousuke. - hajolt meg tiszteletteljesen a lány felé. - Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Peorth… - bizonytalanul tétovázott. - Igazából fogalmam sincs, hogy szólíthatok egy Istennőt. - ismerte be kényszeredetten.
- Emiatt ne aggódj… - legyintett az Istennő vidáman. - A Peorth tökéletesen megteszi. Sőt, megkérlek rá, hogy szólíts így, Kyousuke-san.
- Értem…
- Egy pillanat, elfelejtettem valamit! - kiáltott fel Peorth valódi, de kissé túlzott meglepetéssel. Ezt követően egy tökéletesen elegánsra sikerült mozdulattal benyúlt a dekoltázsába, és előhúzott egy apró, négyszögletű lapkát. - Tessék, a névjegyem! - vidáman Kyousuke felé nyújtotta, aki rövid tétovázás után mindkét kezével megfogta.
- Kö… köszönöm. - dadogta ismét felvillanó arcpírral, majd behatóan tanulmányozni kezdte a valódi arannyal, és egy tucat más, a Földön fel nem lelhető nemesfémmel futtatott névjegyet. Az Istennő figyelmét nem kerülte el, hogy lopva fel-fel pillant rá, és valószínűleg nem igazán van tudatában annak ami a kártyán szerepel. Persze ez így volt a lehető legtökéletesebb, úgy tett mintha észre sem venné. Helyette inkább felemelte a bögrét, azzal a szándékkal, hogy megkóstolja vendéglátója teáját.
- Egy pillanat… - szólalt meg hirtelen a fiú, majd óvatosan Peorth bögréjéhez emelte a kezét, és hirtelen mozdulattal letépett róla valamit. Jobban megnézve egy kis öntapadós vonalkód matrica volt. - Ne haragudj, ezt valahogy észre sem vettem… Tudod elég ritkán vannak vendégeim, ezért még csak a saját bögrémet használtam.
- Ugyan, semmi baj, Kyousuke-san. - mondta az Istennő csillogó szemmel, majd a szájához emelte a bögrét. Halkan szürcsölve fogyasztotta el az első kortyot, ami meglepően ízletesnek bizonyult ahhoz képest, hogy filteres teából készül. - Finom… - fejezte ki a véleményét röviden, egy újabb korty előtt, majd hangosan levegő után kapott. - Huh… Ez igazán érdekes. Azért jöttem, hogy teljesítsem a kívánságod, most pedig te vagy az, aki elkényeztetsz engem…
- Igazán szóra sem érdemes, Peorth. - Kyousuke tiltakozva felemelte a kezét. - Csak próbálok…
- Nagyon aranyos vagy, amikor szerénykedsz… - suttogta Peorth lefegyverző tekintettel. - Tudod mindig öröm a hozzád hasonló ügyfelekkel szerződést kötni.
- A kívánságra gondolsz? - kérdezte a fiú, majd értetlenül megvakarta a fejét. - Nem igazán tudom, hogy lehetséges mindez…
- Pedig egyszerű. - Az első osztályú Istennő előrehajolt. - A hívásod sikeresen megérkezett az Istennői Segélyhívó Szolgálat Telefonos Irodájába… hozzám! Én pedig itt teremtem, hogy teljesítsem a szíved vágyát. Elég egyszerű, nem?
- De én csak az egyetemet akartam felhívni… - szabadkozott Kyousuke. - De úgy látszik félretárcsáztam…
- De félre ám! - helyeselt vidáman Peorth. - De egyáltalán ne bánkódj miatta. Tehát egyetemre jársz… - az állát a tenyerébe támasztva, fürkészve nézett a fiúra. - Milyen érdekes… Mintha csak Belldandy-ék történetét hallanám. Az is valahogy így kezdődött…
- Tessék?
- Semmi, semmi! - nevetett az Istennő kissé zavartan. Inkább nem is fejezte be a gondolatsort, ami alig egy pillanattal ezelőtt ötlött fel benne. - Kizárt, hogy kétszer ugyan az megtörténjen… - vette elő egy fél pillanat múlva tűnődve, kizárólag azért, hogy mindent tisztázzon magában. - Tény, hogy romantikus lenne, meg minden… de csak Belldandy-nak van akkora szerencséje, hogy egy ilyen kívánságot kifogjon. Azért… ő is igazán jóképű, és kedves… Pont, mint Keiichi-san. Jaj nekem, ezt nem gondolhatom komolyan! Gyerünk, Peorth! Szedd össze magad, és térj vissza a valóságba! Jó, végül is abból nem lehet semmi baj, ha eljátszadozom a gondolattal… Tehát adott ugye a fiú, a kívánság és a gyönyörű Istennő. Adjunk hozzá egy kis szerelmet, és máris kész az izgalmas történet! Igaz itt nincsenek idegesítő testvérek, de amilyen közel vannak, akár naponta átruccanhatnék…
- Elnézést… - Peorth-ban az udvarias hang hallatán tudatosult, hogy hol is van tulajdonképpen. Néhány pillanatig meglepetten pislogott, mert nem gondolta volna, hogy ennyire elszalad vele a fantáziája. Mivel a bamba hunyorgás nem lehetett túl megnyerő, úgy tett, mintha valami a szemébe ment volna.
- Bocsáss meg, csak egy kicsit elkalandoztam. - ismerte be ártatlan, bocsánatkérő mosollyal. Kevés olyan férfi létezett, aki ezek után haragudni tudott volna rá. - Az… az egyetemről szeretnék kérdezni. - A rövid kihagyás után gyorsan sikerült felvennie a beszélgetés fonalát, és ismét egyre magabiztosabb lett. - Melyikre jársz, és mit tanulsz? Milyen klubnak vagy a tagja, és mivel szereted tölteni a szabadidődet? - Mielőtt Kyousuke válaszolhatott volna, nagy lendülettel összecsapta a tenyerét. - Hisz akkor ez egy diákszállás! Ne mond, hogy itt is tilos lányokat felhozni, és bármelyik pillanatban rajtakaphatnak minket, akkor pedig repülsz? Ugye így van? Ez olyan izgalmas! - Várt egy pillanatot, majd az iménti szóáradattól eltérően sokkal nyugodtabban folytatta. - Sok mindent szeretnék rólad megtudni, Kyousuke-san, mielőtt teljesítem a kívánságod.
- Kicsit sok kérdés egyszerre… - jegyezte meg a fiú. - Nem is tudom, hol kezdjem… - nagyot kortyolt a teájából, majd beszélni kezdett. - Nem tudok olyan szabályról, hogy tilos lenne lányoknak a kollégiumban tartózkodni. Sőt, mivel lány lakók is vannak, tehát biztos, hogy ilyesmi nem létezik.
- Értem… - mondta Peorth tömören, miközben gondolatban vállat vont. -Minden azért nem egyezhet… - tette hozzá némi iróniával.
- Lássuk csak… - mormolta Kyousuke feszülten. - Másodéves vagyok a Tokiói Egyetem tudományos karán. A MAFC tagja vagyok, ami a Manga és Anime Fanklub rövidítése.
- Tehát te is szereted a mangákat? - kérdezte Peorth lelkesen. - Képzeld, én is ismerek néhányat, az egyik barátomnak köszönhetően.
- Az Istennők is olvasnak mangát…? - tette fel a kérdést őszinte megdöbbenéssel Kyousuke.
- Előfordul… - zárta le gyorsan a témát Peorth. - De ez most nem annyira fontos… Mesélj még magadról!
- Nos, az nem lenne túl izgalmas történet… - nézett a bögréjére a fiú. - Elég unalmas srác vagyok, akivel soha nem történik semmi érdekes…
- Tehát azt mondod, hogy egy Istennő látogatásában nincs semmi érdekes. Aha… - kötözködött Peorth.
- Nem úgy értettem… Csak…
- Igen? - Az Istennő várakozóan nézett a fiú szemébe. - Csak bátran…
- Ez elég bonyolult…
- Imádom a bonyolult dolgokat! - válaszolt Peorth gondolkodás nélkül. - Az egyszerűekben nincs semmi jó. Az összetettség az, ami annyira borzongató. - Az utolsó megjegyzése ismét nagy hatással volt Kyousuke-re.
- De… de nem akarlak untatni…
- Emiatt igazán nem kell aggódnod. Ha esetleg mégis unatkozni fogok, akkor majd együtt kitalálunk valami izgalmasabb elfoglaltságot. - Peorth villámgyors riposztjai miatt hamar elfogytak Kyousuke érvei, amelyekkel a lehető legtovább szerette volna halogatni a kényes témát. Végül felhajtotta a bögréjében maradt teát, majd egy megadó sóhaj után belevágott.
- Rendben van… Azt hiszem az lesz a legjobb, ha egy fontos… nem is, a legfontosabb dolog megemlítésével kezdem… bár nem hinném, hogy ezzel pozitív színben tüntetem fel magam előtted. - rövid, feszült csend következett. - Tudod elég kevés olyan dolog van, ami érdekel. Úgy vélem ez lehet a legfőbb oka annak, hogy annyira unalmas vagyok… - Az Istennő látta, hogy milyen kényelmetlenül érinti a fiút a téma, de úgy vélte jobb, ha tovább beszélteti, ezért alig észrevehetően bólintott. - Az MAFC-et is azért választottam, mert ennek a klubnak volt a legalacsonyabb a tagsági díja. Persze van néhány manga, amit szívesen olvasok, de feleannyira sem szeretem őket, mint a többiek. Emiatt általában elég kényelmetlenül érzem magam… Valójában ez mindig is így volt, soha nem tudott semmi lekötni.
- Ajaj… - mondta Peorth, immár teljesen komoly hangon. Most már rájött, hogy mi volt az, ami az érkezése óta ott motoszkált a fejében. A fiú egyszer sem mosolyodott el. Amit akár a döbbenet számlájára is írhatott volna, de itt egészen másról volt. Egy másik dolog Kyousuke szobájával állt kapcsolatban. Az ugyanis túlságosan steril volt. Nem a fokozott tisztasággal volt a baj, sőt néhol ugyan csak ráfért volna egy portörlés… De egyetlen darab személyes tárgyat sem látott sehol. Se egy fénykép, egy plüss, vagy bármi egyéb, amit a legkisebb mértékben arra utalt volna, hogy egy érző emberi lény lakik itt, nem pedig egy robot. Mindez nagyon súlyos probléma volt… Egy fiú, akit semmi sem érdekel, emiatt nincsenek barátai, mert képtelen emberi kapcsolatokat teremteni. Peorth kevés ennél rosszabb lehetőséget tudott elképzelni. Egy baljós sugallat hatására megnézte Kyousuke auráját. Az, amit látott nem érte váratlanul, de teljesen fel sem lehetett rá készülni.
A fiú aurája teljesen színtelen volt. Úgy vette körül a testét, mintha időnként apró fodrokat vető vízburok lenne. Ezzel szemben a körvonalát határozottan ki lehetett venni, mivel már-már vakítóan fényes, szivárványos ragyogásból állt. Minden érző lénynek volt aurája, amelyet egy alapvető szín jellemzett. Ez a szín szoros összefüggésben állt az illető lelkével. Az érzelmi állapottól függően változhatott az árnyalata, és más színű fényt is kibocsáthatott. Az alapvető szín azonban nem, vagy csak hosszas idő elteltével változhatott meg. Abban nem volt semmi különös, sőt gyakran előfordult, hogy az aura fénye egyszerre több színben pompázott, esetleg pillanatról-pillanatra változott. Minden az illető érzelmeitől függött. Az azonban nagyon ritka volt, hogy valakinek színtelen legyen az aurája, ráadásul ennyire elképesztően összetett és éles fénykorona határolja.
- Sejtettem, hogy nem lesz túl megnyerő, amit mondok. Látom rajtad, hogy a többit magadtól is kitaláltad. - Kyousuke egyenesen az Istennő szemébe nézet. - Ne haragudj, talán jobb lenne ha…
- Nem lenne jobb! - vágott a szavába Peorth. Fogalma sem volt mit akar javasolni a fiú, de sejtette, hogy valamilyen módon el akarja terelni a témát a problémájáról. Minden bizonnyal nagy gyakorlata volt már az ilyesmibe, de nála ez egyáltalán nem működött. - Úgy tűnik egy kicsit tovább kell maradnom, mint ahogy gondoltam. Lassan kezdek hozzászokni...
- Tessék?
- Ezzel azt akarom mondani, hogy egy darabig én, Peorth, első osztályú, kettes típusú, korlátozás nélküli Istennő hozzád kötözök, Kyousuke-san. - jelentette be Peorth ceremoniálisan.
- Tessék?!
- Ne aggódj, ez teljesen független lesz a kívánságodtól. - mondta az Istennő bíztatóan mosolyogva. - Vedd úgy, hogy egy extra szolgáltatás, a Mennyország legkiválóbb Istennőjétől. Addig is lesz időd alaposan átgondolni, hogy mit szeretnél. Ha viszont kitaláltad, egy pillanatig se tétovázz... - Kyousuke még levegőt is elfelejtett venni a meglepő fejlemények miatt. - Úgy terveztem, hogy néhány hónap elég is lesz. Csak amíg átformáljuk a tudatodat, és a hozzáállásod az élethez, satöbbi… Ha nem lesz elég, akkor még hozzáteszek egy kicsit.
- Tessék…?
- Jól hallottad, mostantól itt leszek veled, és megtanítalak arra, mi is az igazán boldog élet titka. - Magyarázta Peorth türelmesen, miközben átnyúlt az asztal felett, és megszorította Kyousuke kezét. - Ne félj, elsőre ijesztően hangzik, és azt sem állítom, hogy könnyű lesz. De együtt sikerülni fog… - tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, majd lágy hangon folytatta. - Tudom, hiszen látom, hogy a lehetőség ott pislákol benned. Csak rá kell jönnöd, hogy szabadítsd fel!
- Te… - kezdte Kyousuke negyedszerre is, ezúttal teljesen megsemmisülten, de Peorth félbeszakította.
- Elég legyen a tessékelésből! - dörögte szigorú tekintettel. - Az arcodról pedig töröld le ezt a kétségbeesett kifejezést. Lehet, hogy még ezt sem viszed túlzásba, de akkor is zavar. Épp azt ecsetelem, milyen áldásban foglak részesíteni… Mosolyt akarok látni! Érthető voltam?
- Azt hiszem…
- Helyes! - Az Istennő vidáman összecsapta a tenyerét. - Ha hiszed, ha nem, a lehető legjobb pillanatban tárcsáztál félre. Az sem véletlen, hogy képes voltál minderre… A lelked legmélyén segítségért kiáltottál. Talán tudatosan soha nem tettél volna ilyet, de szerencsére nem is volt rá szükség.
- Én nem hinném, hogy ez jó ötlet. - mondta Kyousuke tétován. - Néhány hónap az elég sok idő. Én nem akarok olyan sokáig a terhedre…
- Befejezni a marhaságot, ha nem akarsz feldühíteni! - figyelmeztette Peorth halk, de annál vészjóslóbb hangon. - Én is elmondok magamról valamit: Alapvetően kedves vagyok, és igazán aranyos… De ha tovább hajtogatod a „nem akarok a terhedre lenni” szöveget, akkor feldühítesz. Ebben az esetben pedig… - áthajolt az asztal felett, hogy közvetlen közelről nézhessen a fiú szemébe. - …meg foglak büntetni. Ezzel szemben a legapróbb előrelépés esetén is jutalomban lesz részed.
- Mi… miféle jutalomban? - kérdezte rosszat sejtve Kyousuke.
- Az titok. - suttogta Peorth a fülébe. - De azt megígérhetem, hogy nagyon fog tetszeni. Most pedig térjünk vissza az előttünk álló feladathoz. - Elengedte a fiút, majd visszaült az asztal szemközti végéhez. A teája, ami eddig fél méterrel arrébb lebegett a levegőben, most a kezébe röppent, ő pedig jóízűen felhörpintette. - Ilyet majd még kérek. - közölte mosolyogva. - Mivel nehéz feladat áll előttünk, mindent alaposan meg kell terveznünk… Szeretnél valamit mondani?
- Nos igen… - Kyousuke megköszörülte a torkát. - Ha valóban itt akarsz maradni, méghozzá hónapokon keresztül… azt elég nehéz lesz megoldani.
- Miért?
- Nem hinném, hogy lenne pénzem még egy szobát kibérelni… Néha már ennek is problémás a havi díját kigazdálkodnom. Fogalmam sincs, hogy hol tudsz majd aludni.
- De hisz ez egyáltalán nem probléma. - Peorth tágra nyílt szemekkel nézett a fiúra, mintha a válasz teljesen egyértelmű lenne. - Nekem jó itt is. Ez a szoba elég nagy, bőven elférünk ketten is.
- De te… hogy is mondjam. Lány vagy.
- Na és? Te meg fiú. - Az Istennő játékosan megvonta a vállát. - Épp te mondtad, hogy a szabályzat nem tiltja a lányok itt tartózkodását. Akkor mi a baj?
- Komolyan kérded? - Kyousuke enyhén zaklatott hangja tovább növelte Peorth jó kedvét.
- Természetesen! Végül is mi ketten közös erőfeszítéssel munkálkodunk valami nagyszerű megvalósításán. A minimum az, hogy egy szobában lakunk és alszunk… - Elgondolkozva felnézett, majd a jobb kezének mutatóujját az alsó ajkára biggyesztette. - Akár egy matracon is alhatnánk… Képzeld csak el, milyen jó móka lenne.
- Együtt aludni? - A fiú tiltakozva felemelte a kezét. - Van egy tartalék matracom, úgyhogy erre semmi szükség!
- Hát jó… - morogta kedvetlenül Peorth, de aztán ismét visszatért a mosolya. - Látod, máris megoldottunk egy nehéz problémát, méghozzá néhány pillanat alatt. A továbbiakban áttérhetünk a veled kapcsolatos kérdésekre. Először is, barátokat kell szerezned. Holnap elmész az egyetemre, igaz?
- Igen, lesz néhány előadás, amit meg kell hallgatnom. - felelte Kyousuke töprengve. - Délután pedig a klubgyűlésre is el kell mennem.
- Nagyszerű. - Peorth elégedetten bólintott. - Az egyetemnél nincs is jobb hely arra, hogy barátokat szerezz. Ne aggódj, nem egyedül küldelek erre a „lehetetlen” feladatra. Én is megyek, és végig ott leszek melletted.
- Mármint az egyetemen?! - Kyousuke keze rászorult az üres teásbögréjére, majd végignézett a lányon. - Ebben a ruhában elég feltűnő lennél… Nálam pedig egyet se találsz, ami jó lenne rád.
- Máris elfelejtetted? - kérdezte Peorth miközben felállt, és kihúzta magát. Kyousuke eltátott szájjal bámult rá. - Én egy Istennő vagyok! - amint ezt kimondta, a ruhája pillanatok alatt egy másikká változott. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát, a varázslathoz. Mire a fiú elvörösödve kettőt pislogott, és akár eszébe jutott volna, hogy a szeme elé kapja a kezét, már egy divatos ruhában feszített. Lassan körbefordult, hogy az ügyfele minden szögből megcsodálhassa. A hatás nem is maradt el, mivel a szűk nadrágban, és a szorosan testre simuló világoskék felsőben nagyon is remekül mutatott. - Mit gondolsz?
- Nagyon… nagyon jól áll. - nyögte Kyousuke erőlködve.
- Köszönöm, örülök, hogy tetszik. De egyelőre… - egy újabb varázslat segítségével létrehozta magán az eredeti ruháját, amit általában viselt. - …ez marad, amíg nem megyünk sehová. Remélem ez is tetszik… - Az alig észrevehető bólintás épp elég volt az Istennőnek. Azt is megtudta, hogy ha nem akar egy bólogató, üresfejű zombit, akkor a továbbiakban csínján kell bánnia a fiú előtt az átöltözésekkel. - Akkor egy újabb problémát kihúzhatunk a listáról. Van esetleg még valami?
- Nem hiszem. - Kyousuke-n látszott, hogy még mindig nem tért magához az iménti divatbemutató után.
- Természetesen a klubgyűlésre is veled tartok. Utána pedig elmegyünk együtt valahová szórakozni… - Vázolta fel a további teendőket Peorth a következő napra. - Közben legalább három emberrel beszédbe kell elegyedne.
- De hát mit mondhatnék nekik? - kérdezte a fiú gondterhelten. - Soha semmilyen téma nem jut az eszembe, amiről beszélgethetnék valakivel…
- Természetesen erre is számítottam… - Peorth bölcselkedve bólogatott. - Gyakorolni fogunk néhány alapvető, társalgást kezdeményező formulát. Ezekkel bármikor odamehetsz valakihez, később akár kisebb társaságokhoz is. Ne gondolj túl nagy dologra, csak a legalapvetőbb beszédfordulatokra. Az időjárásról, meg ilyenek…
- Nem lesz túl gyanús, ha valaki elé odaállok, és minden előzetes nélkül az időjárásról kezdem faggatni? - kérdezte Kyousuke. - Mármint tudom, hogy sokan beszélgetnek erről, de valamiért olyan esetlenül hangzik.
- Ez igaz, de a társalgás elkezdéséhez nem kell valami oltárian magasröptű, rendkívüli téma. - Magyarázta Peorth, és örömmel vette tudomásul, hogy Kyousuke odafigyel rá. - Először érdemes az alapokkal kezdeni, aztán mikor már jobban megismersz valakit, akkor azt is tudni fogod, hogy mi az, ami igazán érdekli. Így már nem kell ehhez hasonló közhelyes dolgokról csevegni. Ha pedig létrejön a barátság, akkor még ezek a témák sem tűnnek erőltetettnek. Amint szerzel néhány barátot, sokszorosára nő annak az esélye, hogy rátalálj valamire, ami igazán érdekel. Sőt, amiről eddig azt hitted, hogy nem tud lekötni, a barátaid által akár még az egyik kedvelt időtöltéseddé is válhat.
- Arra célzol, hogy az egész a barátokon múlik?
- Pontosan, ez a lényeg. A barátok a legfontosabbak az életben, a segítségükkel vészelheted át a nehéz időket, felvidítanak, és jobbá teszik a mindennapjaidat. Ha pedig te magad is megteszel értük valamit, akkor határtalan boldogságot fogsz érezni. - Peorth széttárta a karjait. - Így működik az egész világban, és nem csak a tiédben… Barátok nélkül, akikkel megoszthatnád a tapasztalataidat, a véleményedet, semmi sem lehet igazán szórakoztató. Ha egyedül vagy, teljesen érthető, hogy mindent érdektelennek találsz. Ez az egyik véglet, amivel a magányos embereknek szembe kell nézni.
- Mi a másik? - kérdezte Kyousuke vontatottan.
- A rögeszme. Túlzott rajongás valamiért, aminek az értéke nem fogható egy barátéhoz. Az a fajta megszállottság, ami nem örömet okoz, hanem frusztrációt. - Az Istennő lágyan mosolygott, hogy valamennyire elvegye a komoly téma élét. - Bár a kettő éles ellentétben áll egymással, a gyógymód ugyan az.
- Barátokra szert tenni. - fejezte be Kyousuke Peorth várakozó pillantására. - Igen, valahol legbelül ezt mindig is tudtam. Mégsem voltam képes megtenni a szükséges lépéseket.
- Igen, ezt én is sejtettem. Okos fiú vagy te, csak egy kissé bátortalan. - Peorth nagyot nyújtózott. - Talán gyorsabban túl leszünk az egészen, mint először gondoltam. De… Mára ennyi elég is volt, bemelegítésnek. Azonban ne örülj túlságosan! Ez még csak ízelítő volt mindabból, ami rád vár. Mint mondtam, nem lesz könnyű dolgod. De ezt majd holnap a saját bőrödön tapasztalhatod, úgyhogy inkább nem is ijesztgetlek tovább.
- Igazán megnyugtattál. - sóhajtott Kyousuke, majd megköszörülte a torkát. - Ne érts félre, nem akarok akadékoskodni, vagy valami… De nem fognak hiányolni az… izé… Mennyországban?
- Emiatt sem kell aggódnod, kedvesem. - mondta Peorth elbűvölően finom mosollyal. - Nincs megszabva, hogy mennyi ideig tarthat egy szerződés megkötése. Ebbe beletartoznak az extra szolgáltatások, és minden egyéb apróság… Végül is elég sokáig eltarthat, amíg az ügyfél kitalálja mit szeretne kívánni. Nekem végtelenül sok idő áll rendelkezésemre, tehát néhány hónap igazán semmit sem számít. Nos, mit szólsz? Remélem ez megnyugtat, hogy nem vagy a terhemre.
- Igen így valóban könnyebb lesz. - ismerte el a fiú. Aztán váratlanul meghajolt Peorth felé. - Nagyon szépen köszönöm, mindazt amit értem teszel, Peorth. Soha nem fogom elfelejteni…
- Nincs mit. - válaszolt dallamos hangon az Istennő. - Örömmel segítek, egy ilyen kedves, udvarias, és jóképű fiúnak.
- Jó… jóképű? - Kyousuke alig észrevehetően elpirult. - Még soha, egyetlen…
- Még soha egyetlen lány sem mondott neked ilyet? - kérdezte Peorth érdeklődve. - Pedig biztos, hogy nagyon sokan így gondolják. Nekem elhiheted, értek az ilyesmihez. Lehet, hogy azért nem merték mondani, mert látták, mennyire zárkózott vagy. Persze most már ez sem akadály! Holnaptól nem csak arra lesz lehetőséged, hogy új barátokat szerezz… - egészen lehalkította a hangját. - …hanem a szerelem is kilátásba helyeződik. Ez pedig még a barátságnál is sokkalta csodálatosabb.
- Úgy tűnik mozgalmas hónapok elé nézünk… - állapította meg Kyousuke. Peorth látta rajta, hogy még egyelőre nem igazán fogta fel az elhangzottak jelentőségét, de nem szólt miatta. Már az is sokat számított, hogy nem tiltakozott kézzel lábbal. Az Istennő ezt is az alapvetően jó természetének tulajdonította. Ha lett volna ilyen, akkor képtelen lett volna felhívni a Mennyországot. - Szeretnél még egy kis teát?
- Igen, kérek! - Amíg a fiú elment egy újabb adag teát készíteni, Peorth átgondolta az előtte álló feladatott. Az minden esetre biztos volt, hogy egy ideig nem fog visszatérni Yggdrasil-ba… Sokkal tovább, mint ameddig a pihenőideje, vagy Fylla randija tart. Emiatt mindenképp értesítenie kell odafent egy illetékest, hogy határozatlan időre helyettesítésre lesz szüksége. Emiatt egyáltalán nem aggódott, ugyanis sok olyan Istennőt ismert, akit alkalmasnak talált erre a feladatra. Csak némi átszervezésre lesz szükség, de ezt majd ők megoldják. Sokkal jobban sajnálta, hogy emiatt csak később hallhatja Fylla szaftos történetét. - Végül is mindegy… - sóhajtott félhangosan. - Úgyis behajtom rajta.
- Mondtál valamit? - kérdezte Kyousuke, aki a mosogató előtt állt, és épp tea filtereket helyezett a bögrékbe.
- Nem fontos… egyáltalán nem! - legyintett Peorth szélesen mosolyogva. Elképzelte, hogy vajon mit fog szólni a barátnője, ha megtudja, hogy alig néhány órán át helyettesítette. Azonban biztos volt benne, hogy Fylla meg fogja érteni, ha mindent elmesél, és egyetért majd a döntésével.
Mire Kyousuke visszatért a teával, már egész szépen beleélte magát, hogy milyen jól el fognak csevegni a történtekről. Az asztal közepére még egy kis tálkában keksz is került.
- Nem igazán találtam mást, remélem ízlik majd… - szabadkozott a fiú.
- Egy próbát megér… - Peorth elvet egy kekszet, majd beleharapott. - Ez egyáltalán nem rossz! - bólintott elismerően. Valóban ízlett neki a fahéjas-vaníliás aroma, még ha nem is annyira, mint egy Taiyaki. Látszott, hogy Kyousuke igyekezett mindent elkövetni, hogy jól érezze magát. Ezt igazán nagyra értékelte. - Na és… - vágott bele egy új témába, hogy ne szakadjon meg a beszélgetés fonala. - …gondolkoztál már azon, hogy mi legyen a kívánságod?
- Nem, még nem igazán. - mondta Kyousuke különös tekintettel. Volt valami a hangjában, ami eléggé nyugtalanította Peorth-t. - Habár… nem is tudom.
- Ki vele, nem kell titkolóznod. - Bíztatta az Istennő.
- Hát jó. A kívánságom… ugye bármi lehet?
- Pontosan. Amit csak szeretnél… Egyedül a mennyisége van meghatározva, egyetlen egyben. - Peorth felnézett felemelte a tenyerét. - Ha azt szeretnéd, halhatatlanná változtatlak. Vagy esetleg láthatatlanná… Bár az utóbbi nem lenne épp a legszerencsésebb a te helyzetedben. De például megtehetlek egy ország, vagy az egész Föld teljhatalmú urának. Csak rajtad áll, mit szeretnél…
- Értem. - Kyousuke távolba meredő tekintete továbbra is aggodalommal töltötte el az Istennőt. - Akár valaki halálát is kérhetném? - A meglepő kérdés hatására Peorth keze, amivel épp az ajkához emelte a bögréjét, hogy igyon, megtorpant.
- Természetesen igen. - válaszolta zavartan. Továbbra sem tudta, hogy mire vélje a hirtelen hangulatváltozást. Kyousuke aurája még mindig színtelen volt, azonban most sokkal hevesebben örvénylett, mint amikor először megnézte. - Ha az lenne a kívánságod, hogy minden ember haljon meg, az is teljesülne. De nem hinné, hogy te erre vágynál…
- Nem, nem akarom az összes ember halálát… - válaszolta a fiú monoton hangon. - Azt mondtam neked, hogy nincs semmi, ami érdekelne… Ez nem teljesen igaz. Van valami, ami már nagyon rég óta foglalkoztat. Működne, ha a saját halálomat kívánnám?
- Na álljunk csak meg egy pillanatra! - Peorth döbbenet és düh keverékével csapott az asztalra. Néhány csepp tea mindkét bögréből kilöttyent, a heves reakció miatt. - Nem gondolhatod komolyan!
- Ne értsd félre, nem szeretnék öngyilkos lenni, vagy valami… - folytattatta a fiú, aki ezúttal mintha észre sem vette volna az Istennő kirohanását. - Csak érdekel, hogy milyen lehet a halál… De eddig nem volt rá lehetőségem, hogy megtudjam milyen… anélkül, hogy bárkinek is problémát okoznék vele.
- Elég legyen, ha nem akarsz pórul járni… - Peorth felállt, megkerülte az asztalt, majd lehuppant a fiú mellé. Megragadta a vállait, és maga felé fordította. - Emlékszel már, mit mondtam a büntetésekről? Nem igazán tetszik ez a pszicho-szöveg, kölyök. Tessék viselkedni, és értelmes dolgokra használni a kívánságot! Ugye te sem gondolod komolyan ezt az ostobaságot?!
- Peorth… - Kyousuke mélyen az Istennő szemébe nézett, és elmosolyodott. Olyan őszinte és ártatlanul, amit nem lehetett megjátszani. A merengő tekintetével azonban hátborzongató kettősséget alkotott.
- Ne tedd… - kérte immár kétségbeesett hangon Peorth. Közben olyan erősen szorította a vállait, amennyire csak bírta. Bármit megtett volna, hogy visszarángassa a fiút a valóságba, és mégis olyan kevés dolog jutott az eszébe. Szinte lassított felvételként látta, ahogy a fiú ajkai szétnyílnak. - Ne… - suttogta erőtlenül, de a könyörgése nem használt. Kyousuke utolsó néhány szava ellen nem lehetett semmit se tenni.
- ..azt szeretném, hogy teljesítsd a kívánságom.