Sortűz dörrent. A férfi elhomályosuló tudatában már csak az fordult meg: vége, utoljára öltötte magára különcnek számító haoriját. Hosszú napok időtlensége, a halállal folytatott kemény küzdelme után tért magához, fogolyként. De életben volt, és ez nagyobb ajándék volt mindennél. Zavaros híreket hallott ugyan az északi harcokról, ám a túlvilág ködjének nyomasztó látomása ráébresztette, ezt a csatát végleg elvesztették, és ezzel értelmetlenné vált az is, hogy eldobják az életüket a bukott eszmékért. Szerencséjére az új kormány csak a vezetők kivégzésével akart példát statuálni, így nem volt nehéz kiegyezniük. Mikor maga mögött hagyta a Kaneidzsi templomot, ennyit dörmögött:
- Vége van, megyek haza...