Minden ország pontosan emlékszik mindenre, ami vele történt. Ilyen a mi memóriánk, csodálatosan értünk a nyelvekhez és a történelemhez. Mindegyikünknek emlékeznie kell a jó és rossz dolgokra egyaránt, hogy az embereink tanulhassanak a hibáinkból és jobban megismerhessenek minket. Ha nem lenne múltunk, senkik lennénk.

Az emberek szemében mi nem vagyunk többek egy területnél és ez így van jól. Úgy tudják, a háborúikat ők vívják és nem velünk karöltve. Az évszázadok, és valakik az évezredek alatt megtanulták, hogy hogyan segíthetik a vezetőiket, a népüket.

Holott a mi szemszögünkből nézve nem vagyunk különbek az embereknél. Embernek nézünk ki, csak nekünk hosszabb élet adatott meg. Van emberi énünk, tele érzésekkel, és csak olyanok vagyunk, mint bármelyik hétköznapi halandó. Reggel felkelünk, megreggelizünk és bemegyünk a főnökünkhöz, délután pedig hazajövünk. Máskor csak otthon olvasgatunk vagy idegesítjük egymást.

Totálisan úgy viselkedünk, mint az emberek. Harcolunk egymással, kik többet, kik kevesebbet. Csak nézz Angliára és Franciaországra, egész életükben képtelenek abbahagyni, de Svédország és Finnország mindig is kedvelték egymást. Vannak barátaink, testvéreink, akiket bármi áron megvédünk, és még szerelmeink is vannak. Jól tudom, már te is megtaláltad azt, aki szívednek kedves, hiába tagadod.

A háborúinkban győzünk, vagy veszítünk és ez vagy jó lesz a világnak, vagy rossz. Mindig is a jóra törekedtünk, de az embereink és a főnökeink néha beleszóltak.

Emlékeznünk kell mindarra, ami történt, akár boldog, akár szomorú. Anglia például a világ felét uralta, és ő volt a legboldogabb a földkerekségen, amikor sikerült legyőznie Franciaországot és először vette a karjaiba a kicsi Amerikát. Aztán évek múltán is fájó neki visszaemlékeznie a függetlenségi háborúra.

Vagy ott van Magyarország, akinek rengeteg forradalma volt, és mégis annyiszor leverték. Emlékszik mindre, minden ember arcára, akik szabadságért kiáltottak és a zászlóit lengették. Magyarország már csak ilyen harcos lány, soha nem adja fel.

Én is pontosan emlékszem arra, amikor először találkoztam veled. Igazán imádnivaló gyerek voltál, és hamarosan a testvérem lettél. Akkor bármi áron meg akartalak védeni mindentől, és mindig melletted akartam lenni. Mint mondtam, mindenre emlékszünk, tehát nem kérdezem meg, emlékszel-e arra, amikor vadászni tanítottalak, amikor pisztolyt loptunk Ausztriától és azzal a kezedben rohantunk végig az egész palotán. Éjszakánként mellettem aludtál, és mindig összegömbölyödtél álmodban.

Emlékszem az első győzelmedre is, ahogy az első bukásodra is. Benned is valószínűleg élesen él az emléke.

Soha, semmit, még csak meg se próbálj elfelejteni. Egyrészt nem menne, másrészt pedig, te vagy az, akinek segíteni kell a népét. Tanulniuk kell a hibáidból és neked is az övékből. Nem tudsz létezni az embereid nélkül, és ők sem léteznek nélküled.

Emlékezz mit tettél a szövetségeseiddel és mit értetek el együtt. Fogadok jó érzés volt, hogy együtt harcolhattál valakikkel.

Mindenre, de mindenre hajszálpontosan kell emlékezned, hogy kijavíthasd a történelemkönyveket és az embereidet, akik rosszul tudnak valamit. Emlékezz az embereidre, a vezetőidre, hiszen mindannyian fontos részeid. Ne feledd az arcukat, a hangjukat, se a nevetésüket.

És akkor már kérlek, ne felejtsd el hatalmasságomat se, Nyugat.