Harminckilencedik fejezet: A kezdet vége

A következő néhány hétben a varázsvilágban, és így a Roxfortban is mámoros hangulat uralkodott. Nemcsak súlyos csapást mértek Tudodki legfontosabb erődjére, hanem a háború megítélése is megváltozott. A roxforti kastélyt is az optimizmus lengte be, és Harry olyan diákokat hallott a háborúról beszélni, akiket korábban soha, és sokan kijelentették, hogy közel lehet a győzelem. Bár ő maga úgy gondolta, ez talán kicsit elhamarkodott jóslat, jó volt látni, hogy az emberek újra képesek hinni.

A pletykák szerint, Voldemort még mindig a sebeit nyalogatta. Az aurorok láthatóan nagy kárt okoztak az azkabani erőd épületében a mentési akció alatt: a tető beszakadt és a falak egy része beomlott – ez pedig végletesen felhergelte a Sötét Nagyurat. Arról beszéltek, hogy a börtönt teljesen újjáépítik, erősebbre és még biztonságosabbra, mint volt – de akkor is: a Minisztérium eztúttal győzött. Kevesen tudták, hogy a Főnix Rendnek milyen hatalmas szerepe volt ebben a győzelemben, és a szülei elejtett megjegyzéseiből Harry arra a következtetésre jutott, hogy a Rend szeretné is, hogy egy így maradjon.

Aztán a vizsgákra való felkészülés annyira lefoglalta a diákokat, hogy a találgatások és pletykák lassan abbamaradtak. Még Malfoy is kevesebb gúnyos megjegyzést tett, mint általában. Bár persze lehet, hogy ez azért volt, mert az azkabani akció egy kissé megtépázta az önbecsülését. Ezekben a hetekben Voldemort is szokatlanul csendes volt, és a varázsvilág békében élhetett. Harry élete egyik legcsendesebb nyarára számított.

Egészen addig, amíg eljött a búcsúvacsora ideje, és Lupin professzor a beszéde közepén összeesett.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Lily felnézett a nagy halom papírból, amikor Dumbledore váratlanul kisétált az irodájából. Ráncos arca teljesen kifejezéstelen volt, de ő látta a mély árkokat a szeme körül, és ez aggodalommal töltötte el. Lily felemelkedett, és meg akarta kérdezni, mi a baj, de az újonnan érkezők félbeszakították.

- Albus! Peter és én… - James volt az, de a miniszter odalépett, megfogta a vállát, és ezzel beléfojtotta a szót.

- El kell mennetek – mondta Dumbledore határozottan. – Most. Mindkettőtöknek.

- Tessék? – kérdezte Peter, aki fél lépéssel James mögött lépett be, és úgy nézett Dumbledore-ra, mintha azt latolgatta volna, vajon nem ment-e el az öreg varázsló esze. Pillanatnyilag Lily is csodálkozva nézett rá.

- Csak menjetek! Le az auror-osztályra, aztán ki a minisztériumból! Siessetek!

Egy rövid pillanatra, Lily a férje szemébe nézett. Ritkán látta ilyen rémültnek, de a szemei most ijedtnek és döbbentnek tűntek, és ő maga is érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd verni, ahogy Dumbledore kérlelhetetlen szavait hallgatta. Valami feszültség volt a levegőben. James gyorsan döntött, megragadta a barátja karját, és maga után húzta.

- Gyerünk, Peter!

Lily valami furcsa erőt érzett a levegőben, és amikor körülnézett rájött, hogy ennek a forrása, ott áll közvetlenül mögötte – Dumbledore. Valahogy hidegséget sugallt, és veszélyt, soha nem látta még ilyennek, és a látvány hatására, mintha egy adrenalin bomba robbant volna fel a szervezetében. Dumbledore kezében ott volt a pálcája, ami nagyon ritka jelenség volt. Valami baj közelgett, ezt most már biztosan tudta. Valami mindjárt történni fog.

A miniszter most felé fordult, és az erő csak úgy sugárzott belőle.

- Menj Belláért! Mondd neki, hogy evakuálni kell az épületet?

- Hogyan? – a szíve most már a gyomráig zuhant.

- Menj és siess!

További gondolkodás nélkül Lily megfordult és a lift felé sietett, hogy teljesítse az utasítást, de aztán valami az eszébe jutott, és visszanézett.

- Maga mit fog csinálni?

Dumbledore szomorúan nézett rá.

- Csak menj!

xxxxxxxxxxxxxxxxxx

Molly és Bill éppen a konyhában voltak, amikor az Őrangyal-térkép hirtelen éles hangon felsivított a másik szobában. Mindketten azonnal felugrottak, bár Bill meglehetősen zavartnak tűnt. Már az utolsó napjai egyikét töltötte itthon: az összes megszöktetett rab szabadságot kapott június végéig, hogy visszaszokjanak egy kicsit a világba. Arthur és Molly nagy örörmére, Bill úgy döntött, hogy az Odúban marad, amíg a gyerekek vissza nem jönnek a Roxfortból. A világ nagyon békésnek tűnt és Molly vidám volt, hogy visszakapta a fiát.

Egészen addig nem volt semmi gond, amíg meg nem hallotta azt a visító hangot. A hatalmas térkép persze folyamatosan aktív volt, de Tudodki szokatlanul halk volt az elmúlt néhány hétben, és Molly egy riasztó bűbájt tett a térképre, hogy jelezze, ha valami történik. A feladata egyszerű volt: értesíteni Lily Pottert, aki bármikor kapcsolatba tudott lépni Dumbledore-ral.

- Mi ez, anya? – kérdezte Bill, miközben ő lekapta a polcról a tekercset.

- Valami a Rendnek – válaszolt röviden, elsietett a fia mellett, és kiterítette a konyhaasztalon a térképen.

- Te benne vagy a Rendben?

- Igen, de most nincs időnk erre – oda se figyelt arra, mit mond, vagy a fia meglepett hangjára. – Fogd le a végét.

Bill azonnal engedelmeskedett, Molly pedig egy vastag könyvet tett a pergamenre, hogy kisimulva maradjon. Elnémította a jelzést, aztán keresni kezdte a támadási pontot. Sajnos ez nem igényelt túl nagy erőfeszítést. Egy jó nagy terület fénylett vörösen, és Molly arra irányította a pálcáját.

- Jaj, ne…

Bill közben átlépett az ő oldalára, és most a válla fölött kémlelte a térképet és a kijelölt helyszínt, ami alatt ott állt a felirat: Mágiaügyi Minisztérium. Kis alakok rohangáztak fel-alá a képen, de egy nagyobb tömeg épp most lépett be az előcsarnokba. Az Őrangyal azonnal baljós zöld fénnyel jelölte meg őket és Molly összerándult. Vagy harminc pontot számolt ebben a csoportban, és tudta, hogy még többen is lehetnek. Több tucat boszorkány és varázsló kezdett menekülni ez elől a csapat elől a kandallók felé, vagy egyszerűen a minisztérium távolabbi részeibe. Az egyik alsóbb szinten egy másik, kisebb csoportot jelölt a térkép, itt egy nevet is el tudott olvasni: Arabella Figg. Amint figyelte ezt a csoportot, egyre több pont csatlakozott hozzá, köztük „Lily Potter".

A Minisztérium egyre fényesebb pirossal világított a térképen és a zölddel jelölt csoportból kivált egy alak, mintha ő vezette volna többieket.

- Bill – kérdezte halkan Molly a fiától, - ki az a Tom Denem?

xxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Az auror főhadiszállás fekete-mágia detektorai egyik pillanatról a másikra megőrültek. Sirius azonnal felpattant és körülnézett – épp Kingsley Shacklebolt asztalára támaszkodott és a kviddicsről beszélgettek, de gyorsan kiment a fejükből, amikor a káosz kezdetét vette. Sirius a detektorokat felügyelő boszorkányhoz fordult.

- Honnan jön?

- Mindenhonnan! – a nő olyan sápadt volt, mint a fal.

- Hogy? – hirtelen a szoba, mintha kihűlt volna. – Az előcsarnok felől?

- Nem, szó szerint mindenhonnan – a riasztó még nagyobb intenzitásra kapcsolt. – Az előcsarnokból… és a föld alól!

Csak egy lehetséges következtetés volt. Még mondani akart valamit… amikor a föld dübörögni kezdett alattuk. A riasztás átváltott a sztenderd szövegre:

A minisztérium területén tartózkodó minden boszorkány és varázsló haladéktalanul hagyja el az épületet. Vészhelyzet alakult ki. Kérjük mindenki induljon a legközelebbi kijárat, kandalló vagy hoppanáló pont felé. Mindenkit értesítünk, ha újra biztonságos visszatérni az épületbe…"

A padló folyamatosan mozgott alattuk, de csak finoman – a felsőbb szinteken valószínűleg észre sem lehetett venni. A Varázsbűnüldözési Főosztály és vele együtt az auror főhadiszállás azonban, majdnem az épület legalján volt. Ha feljebb lehetett is érezni a rengést, a nagy zavarban valószínűleg senki nem figyelt oda rá. Pedig ez nem lehetett természeti jelenség: a minisztérium épületét erős varázslatok védték, és természeti erő nem rengethette meg.

Sirius gyorsan felülbírálta a korábbi terveit.

- Kifelé mindenki! – kiáltotta és a pálcáját a hoppanáló pontot védő fal felé irányította. Nem tervezték, hogy valaha eltüntetik ezt a falat, de most abszolút vészhelyzet volt, úgyhogy Sirius egy másodperc alatt semmivé foszlatta. – Mindenki a hoppanáló ponthoz! Valami…

A morajlás még hangosabb lett, és az egész padló vibrált vagy két teljes másodpercig. Az aurorok természetüknél fogva paranoiásak voltak, és mindenre volt egy vészterv. Csak remélhette, hogy elég lesz az idő, hogy a jelenlegit kivitelezzék. A női hang közben folyamatosan figyelmeztette a dolgozókat a kiürítésre.

- Menjetek!

Magára irányította a pálcáját… a padló még egy utolsót remegett alatta, aztán felrobbant.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

- Bella, Dumbledore azt akarja, hogy evakuáljuk az épületet most rögtön! – kiabálta Lily, miközben keresztül verekedte magát az egyre növekvő tömegen, ami a liftek végállomásaként szolgáló kis váróban gyűlt össze. Arabella nem is válaszolt, hanem dühösen a főkapu felé nyomakodó tömegre kiabált:

- Ne arra, bolondok! Ha a minisztérium támadás alatt áll, ott biztos az ellenség karjaiba futnak!

A minisztérium területén tartózkodó minden boszorkány és varázsló haladéktalanul hagyja el az épületet. Vészhelyzet alakult ki. Kérjük mindenki induljon a legközelebbi kijárat, kandalló vagy hoppanáló pont felé. Mindenkit értesítünk, ha újra biztonságos visszatérni az épületbe…"

- Aminisztérium nem állhat támadás alatt! – nézett rá kétségbeesetten, egy meglehetősen zilált külsejű varázsló. – Senki nem merné…

- Fogja be! – dörrent rá Figg. – Hátrafelé, mindenki!

Egy pálcamozdulattal kettéválasztotta a hall hátsó márvány-falát, és így láthatóvá vált egy piszkos sikátor. Lily megkönnyebbülten felsóhajtott. A terep tiszta volt, vagyis a minisztériumi alkalmazottak kijuthattak, és dehoppanálhattak.

A padló megrázkódott a talpuk alatt.

Lily Bella felé fordult, miközben többen sikoltottak. Valami nagy baj volt, de nem volt idejük kitalálni pontosan mi történik.

- Dumbledore az előcsarnokba megy – magyarázta. – Nem tudom, mit akar…

- Nem nyilvánvaló? – vágott közbe a helyettes miniszter.

- De nem…

- Dumbledore késlelteti – az arca halottsápadt volt. – Időt nyer nekünk.

Lily szíve olyan gyorsan vert, hogy tényleg azt hitte, mindjárt kiugrik a helyéről. Persze az agya tudta, mi történik, de a szíve valahogy még mindig tagadta. Ez nem lehet igaz! gondolta kétségbeesetten. Amikor olyan közel voltunk! De hallotta az aranyszín kapu túloldaláról az átkokat és egy idő után azok át is törtek a kapun, és fények villództak az előcsarnokban. Az emberek közben folyamatosan menekültek tovább az egyre táguló kijáraton át. Aztán a kapu kettéroppant, és Lily hátán végigfutott a hideg.

Voldemort.

Bellára nézett, és tudta, hogy az idős nő ugyanarra gondol, mint ő. Nem fogják egyedül hagyni Dumbledore-t. Nem tehetik. Amikor a többiek biztonságban kijutottak, legalább ők ketten csatlakozni fognak hozzá. A túloldalról jövő hangok nagyon sok emberre utaltak. Csak nem gondolja, hogy egyedül szembenézhet Voldemorttal és az összes halálfalójával? De Lily feltételezte, hogy pontosan ezt gondolta.

A minisztérium területén tartózkodó minden boszorkány és varázsló haladéktalanul hagyja el az épületet. Vészhelyzet…"

A padló megemelkedett, aztán robbanás rázta meg az épületet.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

James és Peter egy ismeretlen, barna hajú boszorkánnyal osztották meg a liftet, aki idegesen rágcsálni kezdte a körmét, mihelyt a vészriadó megszólalt. A harmadikon a lift egy rövid időre megállt, az ajtó kinyílt, de a megszokottól eltérően nem mondták be, hogy melyik minisztériumi osztályok találhatók a szinten. Amikor az ajtó becsukódott, a boszorkány megragadta James karját.

- Ki kell jutnunk! – kiabált a fülébe. – Felfelé kell mennünk, hogy kijussunk…

- Nem lehet – próbált türelmesen magyarázni. – Nézze, még egy szint, aztán felmehet, de nekem le kell jutnom az auror főhadiszállásra, mielőtt…

- De nincs rá időnk! – pont a fülébe kiabált, amitől James összerándult, és kiszabadította a karját a szorításból.

- Elengedne, kérem?

- James, érezted ezt? – szólt közbe Peter hirtelen.

- Mit? – a barátja felé fordult, és nem törődött a nővel, aki újra megragadta a karját. A nő most más szemekkel nézett rá.

- James? – szólt közbe. – James Potter? Nagyon sajnálom, nem akartam…

A padló megremegett alattuk, és a lift falai, mintha vibráltak volna.

- Már megint! – mondta Peter.

- Valami nagy baj van – James a külső zajokra próbált figyelni, de nem sokat hallott.

- Gondolod… - kezdte Peter, de aztán félbeszakította a saját mondatát. – Az nem lehetséges.

A remegés minden másodperccel egyre erősebb lett – vagy csak azért volt, mert egyre lejjebb jutottak? Még a boszorkány is csendben maradt, és elkerekedett szemekkel meredt a két férfira.

Hirtelen a lift megállt.

Erős rázkódás, aztán egy hatalmas robbanás.

A hatalmas erő megemelte a liftet, és kiszakította a sínből. A boszorkány sikított, a két férfi pedig próbált valami kapaszkodót találni, hogy talpon maradjanak. A lift felfelé ugrott, majd visszaesett, és egy pillanatra megállt, ugyanott, ahol eredetileg is jártak, valahol a harmadik és a második szint között. Aztán zuhanni kezdett lefelé.

És csak zuhant. És zuhant.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Lily feltápászkodott, köhögve és hunyorogva sok portól. A jobb oldala fájt, de nem törődött vele. A fájdalom és a félelem kiáltásai hallatszottak mindenfelől, törmelék és füst borította a termet, és az emberek összevissza botladoztak. Sokan átkokat lőttek a láthatatlan ellenség felé. Megpillantott egy vakon botorkáló nőt, akinek könyöktől hiányzott a karja, egy másik férfi a vérző fejét szorongatta és látta, hogy mindenfelé sebesültek hevernek. Lily gondolkodás nélkül mozdult, aztán észrevette, hogy nincs meg a pálcája, és vadul kotorni kezdett a padlón. Alig néhány másodperc alatt megtalálta, és csodálatos módon teljesen sértetlen volt.

Nem messze tőle, Arabella Figg is épp most emelkedett fel a földről. Az arcát kosz és vér borította, de a szemei vadul és elszántan csillogtak, és ez olyan külsőt kölcsönzött neki, mintha valami ősi démon kelt volna ki a romokból. A bal oldalán hatalmas véres folt éktelenkedett, de Bella fel sem vette.

Amikor a plafon rogyadozni kezdett mindketten arra fordították a pálcájukat, és közös erővel megakadályozták, hogy még több törmelék zuhanjon a megzavart sokaságra.

- Mire várnak? – dörrent rájuk aztán Bella. – Ki innen!

A mögöttük hallatszó durranás, csak nyomatékot adott a szavainak, és Lily látta, hogy az aranyozott falak leomlanak. A halálfalók beözönlöttek az előcsarnokba, a tömeg pedig kiabálva menekült a kijárat felé. A pánik hatalmas tumultust eredményezett, és szinte letaposták az elől haladókat. Kevesen maradtak csak hátra, hogy szembenézzenek az ellenséggel.

Zöld fény csapott le Lily és Bella között. Lily balra vetette magát, és rögtön szórni kezdte az átkokat. Az egyik hátramaradt boszorkány a földre rogyott, de Bella leszedte azt a halálfalót, aki végzett a nővel. Lily hirtelen megpillantotta Dumbledore-t, aki gyors és döbbenetes párbajt vívott, magával Voldemort nagyúrral. Ugyanakkor viszont a miniszternek hárítania kellett a halálfalók támadásait is, és Lily tudta, hogy nem sokáig tarthat ki egyedül. De az ellenség fala elválasztotta őt a legendás varázslótól, nem tehetett semmit. A háta mögött a minisztérium alkalmazottai még mindig vadul menekültek, a jobbján pedig Bella harcolt elszántan, hogy megvédje őket.

Az egyik varázsló, aki csatlakozott hozzájuk a harcban, elesett, és így már mindegyikükre vagy négy halálfaló jutott. Lily elhárított egy robbantó átkot, és mindjárt elküldött egy bénító bűbájt, az ellenfele össze is esett – de túl sokan voltak, és túl gyorsan mozogtak. Bellával együtt, Lily is úgy helyezkedett el, hogy elzárja az utat a menekülők és a halálfalók között. Átkok és por homályosították el a levegőt, ami nehézzé tette, hogy egyáltalán lássanak valamit – de azt nem lehetett nem észrevenni, amikor Voldemort hatalmas robajjal nekicsapódott a Mágikus Testvériség Kútjának.

Ez volt az esélyük.

- Albus! – kiabált Lily. Ha vissza tudna jönni, és csatlakozni hozzájuk, akkor mind túlélhetik. Voldemort hosszú másodpercekig mozdulatlanul feküdt, és Dumbledore lassan hátranézett rá, a halálfalók gyűrűjén keresztül.

Egymás szemébe néztek, és Dumbledore lassan megrázta a fejét. Visszavetette magát a harcba, és a pálcája egy intésére három halálfaló zuhant a földre, mintha egy mugli vonat gázolt volna át rajtuk.

Bellát eltalálta egy átok, és majdnem összeesett, de a következő pillanatba a támadó holtan rogyott a földre. Egy kicsit odébb az egyik halálfaló a plafonra lőtt egy átkot, amitől a kövek újra záporozni kezdtek, és Lily alig tudott időben kitérni egy nagyobb darab elől. Gyorsan hátrapillantott, és látta, hogy a menekülőknek már a háromnegyede kijutott, de a maradék egyre jobban pánikolt, és ez a halálfalóknak kedvezett. Az előcsarnokban pedig, Voldemort újra talpon volt, és még hevesebben szórta az átkokat Dumbledore-ra.

Az egyik talált, és köteleket font a mágiaügyi miniszter köré, és Lily még ilyen távolságból is érezte az égő hús szagát. De Dumbledore gyorsan megszabadult, és mintha repült volna, magasra felemelkedett a levegőbe. Alig száz méterre tőlük landolt, az egykori arany kapu helyén. Előrelökte a pálcáját, mint egy kardot, és Voldemort megint hátrazuhant.

A háta mögül jövő sikolyokra Lily hátrapillantott, de egy vakító bűbáj pont eltalálta, úgyhogy csak az ellenátok után látta meg mi is történik. Öt vagy hat fekete taláros figura nyomakodott keresztül a tömegen, befelé az épületbe, de mielőtt rájuk küldött volna valami átkot, diadalmasan felkiáltott. Aurorok voltak: azonnal felismerte Hestia Jones hangját, aki kilőtt egy halálfalót, aki Dumbledore-t célozta meg hátulról. Az aurorok gyorsan odaértek melléjük, és akármilyen kevesen voltak is, erős vonalat alkottak az ellenséggel szemben.

A káosz uralkodott. Hirtelen, egy amúgy sebesült halálfaló, hátba támadta Dumbledore-t, és az idős varázsló majdnem elesett. Voldemort kihasználta a helyzetet, és egy gyors átokkal, tűzfátyolba borította a minisztert, ő azonban gyorsan odébb-hoppanált, és kikerült a tűzből. Lily egy pajzsot küldött Hestia és egy Imperius átok közé, amit az auror azzal viszonzott, hogy elhárított egy gátló átkot, ami Lily felé közeledett. De nem volt idő köszönetet mondani, csak harcoltak tovább.

A hátuk mögött megszűnt a zaj, ami azt mutatta, hogy mindenki kijutott, de szemből egyre több halálfaló nyomult be az előcsarnokba.

- Vissza! – kiabált Figg, és az aurorok kezdtek hátrálni. Dumbledore azonban továbbra is maradt, és tovább küzdött.

- Albus! – kiáltott neki megint Lily. – Jöjjön!

Dumbledore elhoppanált a halálos átok elől, a sötétkék talárja vadul hullámzot körülötte, amikor a romhalmazon landolt, ami korábban a szökőkút volt. Mély hangja visszhangzott a csarnokban:

- Itt az idő, Tom!

- Akkor fejezzük be! – kiáltott vissza Voldemort, és egy tűzokádó kígyót kreált, amit Dumbledore könnyedén félrelökött. Több halálfaló is átkot próbált szórni a miniszterre, de ő kitért, leugrott a romokról, és megint a Sötét Nagyúr és a visszavonulók közé került.

- Vidd ki innen őket, Bella! – kiáltott hátra.

Arabella válaszra nyitotta a száját, amikor egy zöld fénycsóva villant, és pont a mellkasa közepén találta el. A miniszter-helyettes mintha lassított felvételben zuhant volna a földre, Hestia Jones lába elé, és Lily látta, hogy az auror elsápad. Két auror is eltalálta Bella gyilkosát, és a halálfaló gyakorlatilag felrobbant, csontot és vért fröcskölve a falra. Nem volt idő gyászolni, a támadások intenzitása megkétszereződött, rákényszerítve Lily és többieket, hogy egyre közelebb húzódjanak egymáshoz, védelemért. Lépésről lépésre tolták közelebb magukat a kijárathoz – és Lily csak most jött rá, egyre távolabb kerültek Dumbledore-tól.

Lily gyors egymásutánban végzett két halálfalóval, aztán még egy lépést hátrálnia kellett, hogy elkerüljön egy szétbontó átkot. A semmiből azonban egy erőelszívó átok csapott le rá és hirtelen teljesen kimerült, még lélegeznie is nehéz volt. Botladozott, mint egy részeg, de nem adta fel. Nem tehette.

Aztán egy auror összeesett, betömhetetlen lukat hagyva a védelmükben. Az egyik társa megpróbálta elrángatni a veszélyes övezetből, de csak azt érte el, hogy egy jól irányzott halálos átok telibe kapta, és ő is a földre zuhant. Már csak öten maradtak, vagy harminc halálfalóval szemben, és Hestia Jones újra kiadta a visszavonulási parancsot.

- Nem hagyhatjuk itt! – kiabált Lily hangosan.

- Ha nem tesszük, mind meghalunk! – üvöltött vissza az auror.

Lily megfordult, hogy még egyszer hívja Dumbledore-t, és döbbenten pontosan a mentora szemébe nézett. Halkan szólalt meg, Lily mégis hallotta.

- Menj, Lily!

Aztán megingott, és majdnem elesett. Előnyt kovácsolva abból, hogy egy pillanatra nem figyelt, egy halálfaló megint eltalálta védtelen hátát. Ezen felbátorodva többen is ellene fordultak, és Lily látta, hogy Voldemort is újult erővel támad. Egyszerre fél tucat átok sújtott le rá, és még Dumbledore sem lehetett képes ennyit kivédeni… Ezüst fény csapott fel a pálcájából és a támadó halálfalók mind elvágódtak. Voldemort azonban hangosan nevetett…

Zöld fény villant, és Albus Dumbledore a földre rogyott.

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

AN: Remélem élveztétek! Nemsokára jön a következő rész. Néhagondoljatok Robinra (aki esetleg még nem tudná, ő a történet eredeti írója!), aki most éppen a Perzsa-öböl felé hajózik egy hatalmas hadihajó fedélzetén!

Köszönöm, hogy végigolvastátok ezt és remélem a következő részre is velem tartotok. Viszlát nemsokára!