31. fejezet

Shadow Piton

Történetesen úgy alakult, hogy mind Remus, mind az igazgató a gyengélkedőn tartózkodtak, amikor megérkeztek Roxfortba, és Piton már önuralmának végén járt, jobban, mint valaha.

Belépett a körletbe, ahol Remust ápolták, talárja dühösen örvénylett körülötte, és Harry aggódva követte.

- Perselus – üdvözölte őt Dumbledore. – Számítottam rá, hogy ma meglátogatsz. Úgy értesültem, hogy a találkozó nem ment olyan jól, mint ahogy reméltük.

- Az a kis kiruccanás kész katasztrófába torkolt – mordult Piton. – És nem csak Caramel miatt. – Majd Remushoz fordulva hozzátette. – Nem kevesebb, mint a te drágalátos Lokid támadott meg minket az Abszol út közepén.

Remus összeráncolta a homlokát.

- Loki? Biztos vagy ebben?

- Te olyan sok farkast ismersz, aki képes hoppanálni? – érdeklődött Piton gúnyosan.

- Megsebesült? – kérdezte a vérfarkas nyugtalanul.

- Ki? Harry? – kérdezett vissza Piton, és hangjában eltéveszthetetlenül érezni lehetett a fenyegetést.

- Én… - Remus ismét elsápadt. – Jól vagy, Harry? Sértetlennek látszol.

- Perselus megvédett – bólintott a fiú. – A farkas nem tudott bántani.

Remus képtelen volt visszafogni magát, és nyugtalanul fordult újfent Pitonhoz.

- És Loki?

Most Perseluson volt a sor, hogy a fogát vicsorgassa, majdnem olyan fenyegetően, mint a farkas tette.

- Visszaküldtem őt oda, ahonnan jött. Kétlem, hogy értékelte a bánásmódot, de nem sebesítettem meg, és meg sem öltem. És hidd el nekem, már bánom.

- Köszönöm, Perselus. Tudom, hogy most még nem világos, de tényleg hálás vagyok neked. Merlinre, annyira sajnálom – tette hozzá Remus bocsánatkérően.

- Ó, nem hagyom, hogy illúziókban ringasd magad, Lupin – morogta Piton -, ha az az állat ismét az utamba kerül, nem vesztegetem az időm azzal, hogy ketrecbe zárjam. Tétovázás nélkül, ott helyben megölöm!

Dumbledore volt az, aki megtörte a feszültséget, és békítően felemelte a kezét.

- Az nem lenne ésszerű, fiam. Ma tökéletesen reagáltál. Megkérdezhetem, hogy hol voltak az Aurorok a támadás alatt?

- Egy kicsit lejjebb az utcán. Loki pont a Foltozott Üst előtti sarkon támadt ránk. Az Aurorok szinte azonnal megérkeztek. Hallottál már felőlük, Albus? Magukkal akarták vinni Harryt, így gyorsan dehoppanálnom kellett, hogy magasabb helyeken ne lehessen megkérdőjelezni a hűségüket.

- Valóban – sóhajtott fel az igazgató. – Harry, ellenedre volna, ha Remus társaságában hagynálak, míg Piton tanár úr és én megvitatunk néhány formaságot az irodámban?

- Tessék? – kérdezte a fiú karba font kézzel. – Mármint hogy bánom-e, hogy alázatosan félreállok, miközben maguk az én sorsom vitatják? Azt kell, mondjam, ez nagyszerű! Magam is remekül megértem, hogy valami félresikerült, és nem fogom hagyni, hogy a tudtom nélkül bármit is eldöntsenek!

Az igazgató szeme megvillant, de Piton volt az, aki kezét a fiú vállára téve megszólalt.

- Tényleg van megvitatni valónk, és bizonyos dolgok téged nem érintenek. Mások igen, és megígérem, hogy amennyire csak lehetséges, tájékoztatlak. Nem próbálunk meg semmit eltitkolni előled, mindössze igyekszünk megvédeni. El tudod fogadni ezt?

Harry úgy vélte, ez nagyon közel áll az érzelmi zsaroláshoz… de mi mást mondhatna?

- Ne döntsön nélkülem, rendben? Már elég idős vagyok hozzá, hogy legyen beleszólásom.

Piton komolyan bólintott, és Harry vonakodva bár, de ugyanúgy tett.

A két varázsló szó nélkül elhagyta a helyiséget; a fiú leverten huppant le a Remus ágya melletti székre.

- Utálom, amikor ezt csinálják – zsörtölődött.

- Mit? – kérdezte Lupin. – Megkérnek rá, hogy légy ésszerű?

- Nem, hanem manipulálják az érzelmeim! – válaszolta ingerlékenyen Harry. – Ez tényleg bosszantó; nagyon jól tudja, hogy képtelen vagyok nemet mondani.

- Nem tudsz nemet mondani Pitonnak, csak mert kedvesen beszél veled? Tényleg megváltoztak a dolgok – jegyezte meg Remus, és arcán halvány mosollyal visszadőlt a párnájára.

- És ez még csak a fele – sóhajtotta a fiú.

- Harry, minden rendben? – kérdezte Lupin összevont szemöldökkel? – Nem látszol túl elégedettnek.

- Igen, persze hogy jól vagyok. Csak arról van szó, hogy sosem engedik, hogy bármiben én döntsek. Ez a dolog a Minisztériummal… tudom, hogy rosszul alakult. Pillanatnyilag Dumbledore a gyámom, de az csak ideiglenes. Perselus azt mondja, hogy Scrimgeour arról ábrándozik, hogy engem a Minisztérium gyámságával a saját ujjai közé kaparint. És nem csak az! Még az Abszol útra sem mehetek a dolgaimért anélkül, hogy az ne torkolljon katasztrófába! Majdnem megöltem Caramelt, és az a Loki pedig engem ölt meg majdnem!

Harry nagy levegőt vett és tekintetét a tanára felé fordította.

- Kicsoda ő, Remus? Mármint Loki? Miért nem akarod, hogy Perselus bántsa őt?

Úgy tűnt, Lupinnak ismét nehézséget okoz Harry szemébe nézni.

- Valaki, akit régen ismertem, és egészen mostanáig a nyomát vesztettem – felelte.

- Tehát egy varázsló? Egy Animágus, akárcsak én?

Remus egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Többé-kevésbé. Nem mondhatok többet, Harry, sajnálom. Ez most azon alkalmak egyike, amikor a több tudás nagyobb kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

Harry csalódottan megrázta a fejét.

- Mind ezt mondjátok, de ez akkor sem igaz! Legalább Perselus látszólag kezdi megérteni.

Remus ugrott a lehetőségre, hogy témát váltson.

- Harry, pontosan mi folyik közted és Piton professzor között? Az igazgató elmondott bizonyos dolgokat, de nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem. Tehát most vele laksz?

- Pillanatnyilag igen. Talán később is. – Eltartott egy percig, hogy rendezze gondolatait. – Tudod, nagyon jól kijövök vele. Ezen a nyáron tényleg minden megváltozott, Remus; tudom, hogy nehéz elhinni, néha még nekem is, de annyi minden történt.

- Talán túl sok is – vetette fel Lupin.

- Talán – sóhajtotta Harry. – Ismét megmentette az életem. Úgy érzem, állandóan csak azt teszi.

- Pont ez az, amit én is mondani akartam, Harry. A nyáron történtek után, az átélt borzalmak hatására lekötelezve érzed magad Perselus felé, ami teljesen nemes lelkű gesztus a részedről. De talán túl sok mindent veszel a szívedre, nem?

- Figyelj, nem erről van szó – mondta Harry. – Értsd meg, ő megvéd engem, és ott van, amikor szükségem van rá. Nem csak Voldemort miatt, vagy azért, amit elvileg tennem kell. Amikor Voldemort megpróbálta ellopni a varázserőm, majdnem sikerrel járt, de Perselus ott volt, és egész idő alatt támogatott. És azt mondta nekem, hogy… nem olyan fontos, ha nem lesz többé varázserőm. Hogy ő akkor is ott lesz nekem, akármi is fog történni. És ez… ez nagyon sokat jelent. Úgy tűnik, mindenki tényként könyveli el, hogy én vagyok az, akinek harcolnia kell Voldemorttal. Perselus magam miatt akar, azt hiszem.

- Harry, én nem tudom, mit higgyek – mondta szelíden Remus. – Nem szabad elfelejtened, hogy Piton kiváló kém; tudja, hogyan manipuláljon szakszerűen másokat, és mondjon bizonyos dolgokat… olyanokat, amiket hallani akarsz. Egész életében csakis ezt tette; ő mardekáros, sőt a Mardekár-ház feje, és emellett… egy volt Halálfaló. Nem azt mondom, hogy ez a szándéka, de minden bizonnyal képes rá.

- Nem arról van szó, amit gondolsz! – tiltakozott Harry. – Túl sok dolog történt, én már ismerem őt, anélkül, hogy figyelembe kéne vennem… - eszébe jutott az a nap, amikor behatolt a tanár elméjébe és átkutatta az emlékeit, érezte az érzelmeit… de Perselus tutira nem akarná, hogy azt elmondja Remusnak. – Ismerem őt, rendben? És anya is ismeri őt. És James meg Sirius is. Ők mind eljöttek, hogy segítsenek Perselusnak. Tudtad, hogy ő és anya találkozgattak Roxfortban?

Lupin lassan bólintott, és magatartása megfontolttá vált.

- Dumbledore nekem is elmesélte azt az epizódot. Harry, azért gondolod mindezt? Mert Lily hozzávitt, amikor megsebesültél? Tudom, hogy édesanyád mélyen szerette Perselust, még annál is mélyebben, ahogy James és Sirius tudta… vagy valószínűleg akár maga Piton. De az nem jelenti azt, hogy ő a legalkalmasabb személy, hogy a gondodat viselje, Harry. Perselus egy nagyon ambiciózus és megkeseredett emberré vált. Megváltozott azóta, hogy Lily ismerte őt, és nem vagyok biztos, hogy jó irányba. Nem mondom, hogy neki nincs jó oldala vagy jó tulajdonsága, de nehéz elképzelnem őt olyan szerepben, amit annyira eltökélten rá akarsz testálni, Harry. És nehéz elhinnem, hogy nincsenek hátsó gondolatai.

Több megvetés volt ezekben a szavakban, mint ahogy Remus szerette volna, és azonnal meg is bánta, amikor meglátta, hogy a fiú elsápadt arccal felpattan és tesz egy lépést hátra.

- Perselus soha, egyetlen rossz szót nem mondott rólad, Remus. Sosem tiltotta meg, hogy lássalak, vagy bármi mást. Nem tudom elhinni, hogy te ezt mondod mindazok után… azok után… Dumbledore nem mondta el neked? Azért nem lehet ő az SVK tanár, mert nincs elég ereje hozzá, mert feláldozta magát értem, hogy megvédjen. Meg is halhatott volna!

- De nem halt meg, és te most örökké hálás vagy neki… - mutatott rá Remus, majd ellágyulva hozzátette. – Bocsáss meg nekem, Harry, fáradt vagyok, és nem gondoltam át eléggé, mit beszélek. Nem akarom, hogy összevesszünk Perselus miatt.

- Ha összeveszünk, az a te hibád lesz – felelte Harry tömören, és mellkasa előtt keresztbe fonta a két karját. – Nem hagyom, hogy így beszélj Perselusról, Remus. Ő az életem része, és azt akarom, hogy ez továbbra is így legyen. Azt is szeretném, hogy…

Megrázta a fejét.

- Megértem, hogy fáradt vagy, hiszen nemrég érkeztél vissza egy küldetésről, ami biztosan nehéz volt. De hozzá kell szoknod, mert most Piton a gyámom, és nem akarom, hogy ez megváltozzon.

- Én csak azt akarom, hogy boldog légy, Harry – felelte a vérfarkas nyugodtan, és borostyán színű szemei szelíden csillogtak.

- Én boldog vagyok a kúriában – válaszolta a fiú. – Tudom, hogy talán túl idős vagyok már ehhez… hogy azt akarjam, hogy valaki ott legyen mellettem, amikor rémálmaim vannak, vagy ágyba vigyen, vagy hogy figyeljen rám, megvegye a talárom és az írószereim a tanévkezdetre, de… - Megvonta a vállát. – De akarom ezeket a dolgokat, és Perselus mindezt megteszi. És jól… tényleg jól.

Harry nem tudta visszatartani a mosolyát. Igen, Piton nagyon jól játssza a szerepét, még ha az azt is magában foglalja, hogy Harrynek a saját érdekében vissza kell vonulnia. És ő tiltakozás nélkül engedelmeskedik neki, mert bízik benne, nagyon is. És ez így van rendjén. Végül is ez az, amit egy apa is tesz, vagy amit tenne.

Nagyot nyelt, és megfordult, hogy Remusra nézzen, aki egyfolytában őt figyelte; a férfi tekintete most elgondolkozó volt.

- Ez valóban fontos neked, igaz? – sóhajtott. – Sajnálom, Harry, azt hiszem, ezt meg tudom érteni. Mindazok után, amiken keresztülmentél Dursleyékkel és Siriusszal. Nincs emléked Lilyről és Jamesről, így azt sem tudod megérteni, miért sajnálom annyira, hogy nem volt lehetőséged velük felnőni.

- De igen, megértem – ellenkezett Harry.

- Nem, nem érted, mire gondolok – bizonygatta Lupin. - De ha találtál valakit, aki úgy tud téged támogatni, ahogy azt te szeretnéd, csakis örülhetek neki, Harry. Akárki is az.

A fiú bólintott.

- Akkor kérlek, próbálj meg kijönni vele. Legalább ne vitatkozz, különösen ne rólam. Mert nem akarom, hogy választanom kelljen kettőtök között, rendben?

- Igen, tökéletesen megértem. – Remus, szomorkás, halvány mosollyal nézett rá. – Bár ahogy mondottam, kétlem, hogy Perselus kész tárt karokkal üdvözölni engem.

- Meg fogja próbálni, ha megkérem rá.

Remus ezúttal halkan elnevette magát.

- A kisujjad köré csavartad, nemde?

Harry nem tehetett róla, szintén felnevetett.

- Nem hiszem… vagy talán egy kicsit? Csak ne mondd el neki, rendben?

- Hát persze – felelte Lupin. – Nem akarnám elhomályosítani a mi drága bájitalmesterünk jó hírnevét. Egy dolgot azonban ígérj meg nekem, Harry! Légy óvatos! Nem azt mondom, hogy Perselus valaki másnak adja ki magát, de próbáld meg nem elfelejteni, hogy ő nem mindig volt ez a személy, különösen nem veled.

Harry elkomorult. Nem akarta megkockáztatni, hogy ezt elfelejti, és Remus csak a saját félelmeit öntötte szavakba. Mi van, ha Perselus ismét megmásítja a szándékát és… ismét Pitonná válik? De az most elképzelhetetlen volt, és minden szándéka megvolt rá, hogy a legtöbbet kihozza ebből, még ha csak rövid ideig tart is.

Mert – úgy vélte – azok a pillanatok talán egyedüliek egész gyerekkorában, amik hasonlítanak arra, milyen lehet családban élni.


- Albus, neked elment az eszed!

- Semmi szükség rá, hogy elveszíts a higgadtságod, Perselus! Előbb hallgasd meg, amit mondanom kell!

- Az szóba sem jöhet, hogy engedjem, Harryt ismét megtámadja az az állat, és ne tegyek semmit! – közölte ingerülten a bájitalmester, miközben fel-alá járkált az igazgatói irodában.

- Nem azt kérem, hogy ne tégy semmit; a mai reakciód minden szemszögből nézve, teljes egészében elfogadható volt. De nem kockáztathatjuk Loki életét, most semmiképp, amikor ilyen lehetőség adódik!

- Ez csak Lupin véleménye, és benne abszolút nem bízok!

- Tévedsz – felelte Dumbledore. – Remus nagyon ravasz és diplomatikus tud lenni.

- De ebből arra a pontra eljutni, hogy kettősügynököt játsszon? Nem hiszem el. Lupin naiv és szentimentális. Csakis Lokira fog gondolni, és arra, hogy rendbe hozza a tévedéseit.

- Ha minden jól megy, az egyik nem zárja ki a másikat. És ez eszményi megoldás lehet.

- Ez túlzottan kockázatos, Albus – kérte Piton. – Loki irányíthatatlan, ebben még Lupin is egyetért. És ami még rosszabb, roppant rosszindulatú.

- Úgy tartom, hogy nincs menthetetlen lény, sem teljesen romlott – közölte Dumbledore nyájasan.

- Még Tom Denem sem? – sziszegte Piton. – És Voldemort? Továbbra is ragaszkodsz hozzá, hogy folyton folyvást olyan embereknek adsz újabb esélyt, akik nem érik meg a fáradtságot?

- Azzal, hogy Voldemort széthasította a lelkét, olyan határt lépett át, ahonnan nincs visszaút. Loki helyzetében ez nem áll fenn. Remusnál még kevésbé. Perselus, neki is joga van a választásra.

De Perselus a fejét rázta.

- De nem Harry kárára.

Az igazgató felsóhajtott.

- Ami Harryt illeti… a dolgok bonyolultabbá váltak a mai incidens miatt. A Miniszter egy pillanatig sem vesztegette az idejét; hatálytalanítani akarja Harry gyámságát, és kivenni őt Roxfortból, hogy ne veszélyeztesse a többi tanulót.

- Ahogy sejtettem – mordult Piton. – Ez túlságosan is jó ürügy.

- Gondolom nincs rá esély, hogy azt higgyék, tőled jött a támadás, igaz? – kérdezte Dumbledore.

Perselus a fejét rázta.

- Én voltam az, aki megállította. Sajnálatos módon a szerepünk nagyon világosan megmutatkozott.

- Akkor megoldást kell találnom, hogy nyerjünk egy kis időt. Harrynek pillanatnyilag a kúriában kell maradnia, ha neked sincs ellenedre.

- Az, hogy időt nyerünk, míg Harry nem válik nagykorúvá, nem jelent megoldást. Egy tartós módszert kell találnunk, hogy kivonjuk őt a Minisztérium fennhatósága alól, hogy így a lehető leggyorsabban visszatérhessen a normális életbe. Meg kell tanulni kontrollálnia magát, ez nem is kétséges, de vissza kell térnie Roxfortba, ha vissza akarja nyerni a szükséges egyensúlyt, hogy szembenézzen Voldemorttal.

- A te elképzeléseid pont olyan jók, mint az enyémek, Perselus. Sajnos pillanatnyilag mindössze egy módot látok, hogy azt véghezvigyem, és az nem fog működni. Harry nem bízik bennem eléggé, hogy nekem ítéljék az állandó gyámságát. Még az összes befolyásommal sem tudnám sikeresen rávenni erre a Minisztériumot.

- Valóban, de én valami másra gondoltam. Tegyél meg mindent, amit tudsz, hogy időt nyerj, Albus. Néhány hetet. Hogy Harry visszatérhessen Roxfortba, és folytatni tudja a normális életét. Keress hozzá bármilyen kifogást, amit csak akarsz… és lökd át az én adoptálási kérelmem.

- Perselus? – Az igazgató ott helyben megmerevedett. – Komolyan gondolod?

- Nem is gondolhatnám komolyabban. Mozgass meg minden követ, beleértve a Kúriához kapcsolódó védelmi varázslatokat is, ha szükséges. De bizonyára meg van a módja, hogy belevonjuk ezt az Animágus dolgot is…

- Harry több mint hajlandó lenne erre, már ami ezt az örökbefogadást illeti, Perselus. Ő volna a legjobb érvünk ennek érdekében – jegyezte meg Dumbledore.

- Pontosan. De nem akarom, hogy Harry most még tudjon erről. Nyerj időt, Albus. Bízd rá, hogy Harry saját maga hozhassa meg ezt a döntését, a tények teljes ismeretében – felelte Piton.

- Még mindig nem vagy biztos az érzéseiben ezügyben?

- Még nem teljesen épült fel mindabból, amik a nyáron történtek. Ragaszkodik valamihez, amit talán korábban nem is akart sokáig. Sem a barátai, sem az ellenségei nem fogják egykönnyen megbocsátani ezt a döntését…

- És te megígérted neki, hogy hagyod dönteni – fejezte be Dumbledore. – Ami nagyon nemes a részedről, fiam, de mi történt a stratégiai érzékeddel?

- Most te tartasz nekem előadást manipulálásból? – morrant fel Piton. – Támogatsz vagy sem?

Hosszú csend támadt, ami alatt az igazgató látszólag a tekintetével igyekezett megnyugtatni a bájitalmestert.

- Szereted őt, Perselus, igaz? – kérdezte halkan az igazgató.

- Ő a macskám – válaszolta Piton és a szeme sem rebbent.

- Nem válaszoltál a kérdésemre – ösztökélte Dumbledore. – Szereted a fiút, vagy tévednék?

- Mintha a saját fiam volna.

Hangjának rekedt tónusa nem hagyott kétséget, és Dumbledore bólintott.

- Ebben az esetben, fiam, nincs jogom, hogy kettőtök közé álljak. Segítek neked… mindkettőtöknek.

Piton egy gyors fejbiccentéssel megköszönte.

- És te is segítesz nekem, Perselus? Te meg tudnád tanítani Remust mindarra, amit tudsz, okíthatnád őt kémkedés finomságaira. Szüksége lesz minden elérhető segítségre, ha bármilyen esélyt is akar, hogy sikeresen véghezvigye a küldetést, amibe belekezdett.

- Arra is megkérsz, hogy segítsek neki elfoglalni a helyét ebben az állásban és gondoskodni Harryről? – kérdezte Piton szarkasztikusan. – Bár nyilvánvalóan abban nem hiszem, hogy rám lesz szüksége.

- Perselus, Remus nem azért van itt, hogy átvegye a helyed, nem olyan értelemben, ahogyan azt te gondolod. Sosem volt rád nagyobb szükségünk, mint most, főleg Harrynek – csitította Dumbledore.

- Már nem tudok tovább kémkedni, az erőm meglehetősen korlátozott, és Harry több mint valószínű, hogy hamarosan ismét független akar lenni. Nem vagyok ostoba, Albus, az én időm lejárt. De meglátom, mit tudok tenni Lupinért, akármilyen jót is tesz neki.

Az idős varázsló elmosolyodott.

- Az erőd hamarosan visszatér; ez csak ideiglenes. És félek, alábecsülöd Harryt. A fiúnak különleges kapacitása van a szeretetre, és úgy tűnik, nagyon ragaszkodik hozzád.

Piton az ablaknak dőlt, tekintete a távolba révedt és látszólag nem hallotta őt.

- Az a legjobb neki, ha most visszamegy a Kúriába; a Minisztériumnak nem tart sokáig, hogy idejöjjön.

- Ami azt illeti, jobb szeretném, ha mindketten itt maradnátok éjszakára. Meg kell tudnom mutatni Harryt a Miniszternek, ha ragaszkodik hozzá, de ígérem, nem fogja elhagyni Roxfortot. Emellett talán bölcs dolog lenne, ha az interjú alatt az Animágus alakjában tartózkodna.

- Hmmm – szólalt meg Piton merengve. – Feltételezem, Harrynek előbb vagy utóbb be kell jegyeztetni magát Animágusként.

- Pillanatnyilag félretettem azt a dolgot, mivel elmagyaráztam Scrimgeour Miniszterúrnak, hogy Harry helyzete nagyon bizonytalan, és hogy ez az új ereje lehet, hogy egyik napról a másikra eltűnik – magyarázta Dumbledore, és tekintete pajkosan csillogott.

- Igen valószínűtlen – közölte Piton.

- Természetesen teljesen lehetetlen – értett egyet az igazgató. – De az elég volt ahhoz, hogy időt nyerjünk.

- Ebben az esetben, talán van valami, amit kijátszhatnánk – dörmögte Piton. – Feltehetően nem tudhattam, hogy Shadow valójában egy varázsló, amikor befogadtam. Akár a nevemre is jegyeztethettem volna a Mágikus Lények Hivatalában, és ennél fogva, ő törvényesen hozzám tartozna.

- Ami természetesen nem lenne többé törvényes érvényű, amennyiben Harry varázsló, de ami jelentősen megbonyolít bármiféle procedúrát, amennyiben a Minisztérium a gondnoksága alá akarná őt helyezni – fejezte be Dumbledore. – Ez egyszerűen nagyszerű.

- De már akkor meg kellett volna tennem, mielőtt tudtam volna Shadow személyazonosságáról, ami nem így van. Képességeiden kívül esik a papírok visszadatálása?

- Bizonyosan nem – mondta az igazgató és szeme jobban szikrázott, mint korábban. – Nagyon jól ismerem a Mágikus Lények Hivatalának vezetőjét, és tartozik nekem egy aprócska szívességgel… minden diszkréció mellett, persze – mondta halkan nevetgélve.

- Csodálkozom vajon ki az a varázslóvilágban, aki nem tartozik neked szívességgel – jegyezte meg keserűen Perselus.

- Sajnos, nagyon kevesen képesek visszaemlékezni ezekre az apró részletekre, de Melinda Pikax bizonyosan egy közülük. És nagyon jó barátja Hagridnek is.

- Azügyben semmi új hír? – kérdezte az igazgató felé fordulva Piton.

- Sajnálatos módon nincs. Tartok tőle, meg kell várnunk, míg Remus ismét érintkezésbe tud lépni Lokival.

Perselus bólintott. Számítsunk Remusra. Ez hosszú ideje valóban a legkellemetlenebb elképzelés volt, amit hallott. De világos, ő maga jelenleg nem túl jól szerepelt kémként.

Látómezejének szélén egy gyors mozgás felkeltette a figyelmét. Könyökének egy ügyetlen mozdulatával Dumbledore épp akkor verte le a hírhedt üvegkristály cukorkatartót az asztaláról, ami veszélyes zuhanásba kezdett a padló felé. Évek gyakorlatának köszönhető reflexekkel Piton előkapta pálcáját és a tárgyra mutatott, mielőtt a varázsige közepén megváltoztatta szándékát.

A fából készül pálca nem vibrált reszkető ujjai között, és semmilyen varázslat nem jött létre tette eredményeképpen.

Leeresztette a karját, és nézte, ahogy a cukortartó ezer apró darabra törik a padlón, és a citromos édességek szertegurulnak a helyiségben.

Felnézett, és szembetalálkozott Dumbledore tiszta, átható tekintetével. Az idős varázsló egy szó nélkül pöccintett a pálcájával, és a kristálydarabkák újra összeálltak az asztalán, bár a repedések a javítás ellenére jól láthatóak maradtak. Bizonyos dolgokat nem lehetett teljesen helyretenni. Perselus visszatartotta a lélegzetét. Az igazgató nem volt ügyetlen: szándékosan hagyta a cukortartót leesni. Vajon üzenet volt, amit meg akart értetni? Hogy Perselus sosem lesz újra ugyanaz, még ha vissza is nyeri az erejét?

Perselus magán érezte Dumbledore tekintetét, miközben talárjába tette pálcáját. Vajon ez sajnálat vagy elégedettség a férfi szemében? Egyiket sem akarta.

- Perselus, muszáj mindenáron pihenned! Az erőd nem tér vissza, ha nem hagysz rá időt, hogy regenerálódjon!

- Nem használom jobban, mint szükséges, de ez a ma reggeli kis összetűzés nyilvánvalóan kiürítette a tartalékaim. Loki, emlékszel még? – mondta csikorgó fogakkal. – Erőteljes, sötét varázslatot kellett használnom, hogy megszabaduljak tőle anélkül, hogy megsebesíteném, vagy átadnám az Auroroknak. Egy Avadával sokkal egyszerűbben meg lehetett volna oldani, és az ízlésemnek is jobban megfelelt volna.

- Perselus, ne próbálj eltérni a tárgytól. Teljes mértékben ki kell pihenni magad, ha fel akarsz épülni. Ha azt elmulasztod, azt kockáztatod, hogy nem nyered vissza az összes képességed – szólt Dumbledore komolyan.

- Tudom, hogy mit kell tennem – felelte Piton kurtán.

Dumbledore szomorkásan csóválta a fejét, de nem válaszolt.

- Megyek, értesítem Harryt, hogy itt maradunk éjszakára – mondta végül Piton, miközben félrenézett. – Ha muszáj, hogy a macska alakjában legyen, jobb, ha ezúttal az én lakosztályomban marad, bár biztosan fel akar majd menni, hogy lássa a barátait. Megnyugtathatom, hogy biztonságban lesz?

- Természetesen, fiam – közölte az igazgató. – Minerva majd elrendezi ezeket. Ne hezitálj kérni, ha bármire szükséged van, és tudatom veled, amikor megérkezik a Miniszter.

Piton bólintott és az ajtó felé indult.

- Ha más egyebet már nem óhajtasz…?

Dumbledore jóváhagyólag bólintott, bár mozdulata erősen vereséghez hasonlított.


Keresztülsétálni Roxforton, annak legzsúfoltabb órájában egy macskával a vállán különösen tanulságos tapasztalat volt. Ahogy azt előre látta, hírneve – mint „macskás tanár" – látszólag határozottan megfogant. Shadow erősen kapaszkodott a talárjába, és kíváncsi tekintettel pásztázta a körülötte járó-kelő diákokat.

Nem meglepő módon a Hugrabugosok ezt a színjátékot különösen „cukinak" találták, ami nem mulasztotta el a hatást: a tanár a fogait csikorgatta. A gyengéd mosolyok, különösen azoktól a lányoktól, akik arcukat a kezükbe rejtve kuncogtak és somolyogtak, olyan sötét tekintettel találkoztak, ami gyorsan eltörölte negédes mosolyukat.

A Hollóhátasok, akik a háttérben maradtak, közönyös, de átható tekintettel figyelték egyidejűleg a tanárt és a macskáját, valamint a többi tanulót.

A Griffendélesek látszólag vacilláltak a szórakozás, a felháborodás és az erős vágy között, hogy felugorjanak, és lerántsák Harryt a magasleséről, de senki nem tett egy lépést sem; elhaladtukban megelégedtek a puszta morgolódással.

És ott voltak a Mardekárosok… a Mardekárosok természetesen kimutatták ellenségességüket, csendben álltak, és hagyták, hogy sötét, megvető tekintetük fejezze ki a véleményüket.

De Piton gyorsan felfedezte, hogy az összes reakció közömbös a számára. Egyetlen vészjósló támadás nem érte őket, és a tömeg szétnyílt előtte, ahogy mindig is. Valószínű, hogy a szokásos fenyegető magatartása nem volt hiábavaló.

Mindazonáltal megkönnyebbülten csukta be maga mögött lakosztálya ajtaját, és hagyta, hogy a macska a földre ugorjon és átváltozzon.

- Szívesen lefotóztam volna az arcukat menet közben; megfizethetetlen volt! – mondta Harry, miközben kibuggyant belőle a nevetés. – Hogy azt mondjam, kicsit meg vagyok lepve, hogy egyetlen mardekáros sem próbált megtámadni. Egyértelmű, hogy néhányan majd meghaltak, hogy megtegyék.

- Gondolom, még nem jött el az ideje, hogy kockáztassák a kicsapást, vagy az akasztás általi halált – felelte Piton nyugodtan.

- Akasztás általi halál? – kérdezte Harry megrökönyödve. – Te viccelsz… tényleg felakasztanák őket?

- Ez egy szólásmondás. Mindenesetre, az a legjobb, ha tartózkodsz az egyedül járkálástól a kastélyban, nem számít, melyik alakodban vagy. Az idő nem alkalmas arra, hogy kockáztassunk egy párbajt. Ha fel akarsz menni a Griffendél körletbe, használd a nappaliban levő hopp-port.

Harry megállt egy pillanatra és körülnézett. Piton lakosztálya semmiben nem hasonlított a Kúriára, és furcsa módon, az jobban illett a tanárhoz. A nappalit, ahol álltak, olyan bútordarabokkal rendezték be, amelyekről tisztán látszott, hogy régiek és díszesen faragottak, de az idő már rajtuk hagyta a nyomát. A díszítés sötét, ha nem komor volt, de az általánosságban békét és melegséget árasztott, azt, amit Harry már megtanult értékelni. Tűz égett a kandallóban, és néhány rézcsillár is lágyan bevilágította a szobát. A helyiség központi tartozéka egy hatalmas fa könyvespolc volt, ami aligha lepte meg Harryt. Az asztalon néhány tekercs hevert, pergamenek és különféle dolgok.

A kúriával ellentétben ez a hely nyilvánvalóan olyannak látszott, ahol éltek, és ez furcsán megnyugtatta Harryt. Még a falon függő, sötét, klasszikus festmények is jóval pitonosabbnak tűntek. Pont olyan öregnek és tiszteletreméltónak látszottak, mint a nappali bútorai.

Nem tehetett róla, muszáj volt erre rámutatnia, amikor Piton egy pergament kezdett el gondosan olvasgatni.

- Ez tényleg különbözik a Kúriától. Még a stílusa sem ugyanaz.

Piton felnézett, világosan látszott, érdekli őt a téma.

- A Kúriát nem én rendeztem be. Az itteni darabok családi örökségből valóak.

- Öregnek tűnnek – vetette fel Harry.

- Igen, meglehetősen azok. – Piton félretette a pergament és egy ajtóra mutatott. – Az ott az én szobám. A tied a mellette levő lesz, amint minden elrendeződik, és ami után képes leszel visszatérni a toronyba. Egy kicsit át kell rendezni, de gyorsan lakhatóvá lehet tenni.

- Talán el kellene mennem és összeszedni a dolgaim a Kúriában – javasolta Harry.

- Hozd magaddal azt, amire néhány napig szükséged lehet – tanácsolta Piton. – Lehet, hogy holnap már vissza tudunk menni, de a dolgok manapság gyorsan változnak.

- Van valami, amiről tudnom kéne? – kérdezte a fiú óvatosan.

- Semmi több mint, amit már elmondtam. Scrimgeour tud még gondokat okozni, de Albus biztosan gondoskodik róla, hogy menjen túl messzire.

- Az addig nekem is megfelel, amíg csak játszanom kell a macskát, és nem kell mondanom semmit. És ameddig nem akarnak ketrecbe zárni.

- Az biztosan nem jelent majd gondot. Albusnak és nekem van egy apró elképzelésünk, aminek a segítségével megakadályozhatjuk a Minisztérium bármilyen kísérletét, hogy magukkal vigyenek, de az ötlet kicsit csavaros és meglehetősen lealacsonyító. Tartsd észben, hogy ez csak stratégiai célt szolgál a Minisztérium elleni harcban.

Harry összeráncolta a homlokát.

- Stratégia? Mégpedig?

Perselus egy marék hopp-port szórt a rostélyra és kapcsolatot teremtett az igazgató irodájával.

- Albus, képes voltál elintézni a problémát, amiről beszéltünk?

- Teljes mértékben, fiam, már éppen indultam, hogy megkeresselek. Ha megengeded?

Perselus hátralépett, és Dumbledore átlépett a nappaliba. Gyorsan átadott egy pergament Pitonnak, aki átfutotta és bólintott.

- Tökéletes. Ez pillanatnyilag elégséges kell, hogy legyen.

- Gyakorlatilag semmilyen joguk nincs, hogy elvegyék tőled Shadowt – értett egyet Dumbledore.

Harry türelmetlenül felmordult, így Perselus átnyújtotta neki a pergament.

Shadow nevű állat Tulajdonjogi Oklevele: fajta: macska; jellemző tulajdonságok: fekete, villámalakú minta a homlokon; kora: ismeretlen; Az állat tulajdonosa: Perselus Piton.

Harry egy pillanatra annyira megdöbbent, hogy szólni sem tudott, majd kacagásban tört ki.

- Hát ez teljességgel briliáns! Alig bírom kivárni, hogy lássam Scrimgeour arcát, amikor elolvassa!

Piton láthatóan megnyugodott.

- Természetesen a dokumentum érvényét veszti, amint téged Animágusként bejegyeznek; ám az a körülmények ismeretében még várhat.

Harry még mindig nevetett, amikor visszaadta az oklevelet a férfinek.

- Nekem is kell ebből egy másolat; ezt muszáj megmutatnom Ronnak és Hermionének! Tutira hisztériás rohamot kapnak!

- Azt nem kétlem – dörmögte Piton.

- Ami azt illeti, muszáj volt egy kicsit beleártanom magam – szólt Dumbledore bocsánatkérően. Tekintete huncutul csillogott, és odanyújtott Harrynek egy apró kerek tárgyat.

A fiú átvette és kíváncsian megvizsgálta, mielőtt még nagyobb hahotázásba kezdett, mint korábban.

- Ez utolérhetetlen! Köszönöm, professzor, tényleg nagyon tetszik! – És mosolyogva odatartotta Pitonnak.

Egy medál – jött rá a tanár. Ugyanaz a fajta medál, ami a legtöbb macskanyakörvön megtalálható volt. Ám ezen belegravírozva a következő állt: Shadow Piton. Megcsóválta a fejét, kissé bizonytalanul a szórakozott és a kényelmetlen érzés között.

Visszaadta Harrynek, aki nem is vesztegette az idejét, és rátette a medált a karkötőre, amit állandóan viselt. Dumbledore egy apró pálcaintéssel rákoppintott a karkötőre, ami gyorsan a saját láncszemei közé kapcsolta a medaliont.

- Természetesen emberi alakodban szórhatsz rá láthatatlanná tevő bűbájt, de macskaalakodban mindig látható lesz – mutatott rá a professzor.

- Nem akarom elrejteni a feliratot. Tetszik – mondta határozottan Harry és Pitonra mosolygott, ami elgondolkodtatta bájitaltan tanárt.

- A Miniszter értesített, hogy fél órán belül megérkezik. Feltételezem, Piton tanár úr már tájékoztatott róla, hogyan kell viselkedned a látogatás ideje alatt, igaz, Harry?

- Az állati alakomban maradni, nem elhagyni Pitont, úgy viselkedni, mint aki fél attól, ha valaki elég közel kerül hozzám, hogy elvigyen, és semmilyen okból kifolyólag nem visszaváltozni – darálta a fiú.

- Nagyszerű. Nincs ok az aggodalomra, de tartsd észben, hogy bármikor elszökhetsz az irodámban levő ajtón keresztül, ami egyenesen a lakosztályomba vezet, Harry. Fawkes majd gondoskodik róla, hogy biztonságban tartson.

- Amíg nem kever össze egy egérrel… Ma este beugorhatnék a Griffendél klubhelyiségbe? Tényleg szeretném látni Ront, Hermionét és a többieket. Úgy érzem, évek teltek el, amióta láttam őket.

- Majd este, ha minden jól alakul – egyezett bele Piton. – De elővigyázatosságból jobb szeretném, ha itt aludnál.

- Én is – ismerte Harry. – Hedviget is megnézném. Ó, és vetnem kell egy pillantást az edzések beosztási idejére!

- Á, nos úgy tűnik, az rajtad áll, hogy elintézd, Harry – mutatott rá Dumbledore halkan kuncogva.

- Az igaz – eszmélt rá Harry hirtelen. - Köszönöm, tanár úr. Minden tőlem telhetőt megteszek. Gyorsan össze kell állítanom egy csapatot; a Mardekárosok már biztosan gyakorolnak.

- Azt hiszem, a mardekárosoknak szintén át kell alakítaniuk a csapatukat a jelenlegi létszámhiány miatt.

Dumbledore és Piton egy mindent tudó tekintetet váltottak.

- Ami téged illet - szólalt meg Perselus, és fenyegető tekintettel Harry felé fordult -, merd legyőzni a csapatom, és búcsút mondhatsz a tonhalas konzerveidnek. Mardekárosaim számára elképzelhetetlen, hogy legyőzze őket egy közönséges kóbor macska!

- Hé – tiltakozott Harry -, nem az én hibám, hogy képtelenek megmaradni a seprűn! És ami Malfoyt, mint fogót illeti, az tényleg egy vicc. Mellesleg, akár az is szóba jöhet, hogy most anyagi érdeked fűződjön a Griffendéles csapathoz – mondta, és büszkén felmutatta a karkötőjét. – Akár hivatalos játékosnévként felvehetném ezt. Shadow Piton megnyeri a kupát a Griffendél-ház számára. Ez már jól hangzik, nem?

- Te kis kígyó - sziszegte elborzadva Piton. – Nehéz elhinni, hogy Harry Griffendél Godrik ilyen szintű zsarolásig süllyed, ami annyira méltatlan egy Griffendéleshez! Nos legyen, te kis patkány, hozd meg te a döntésed: győzz az én nevem alatt, vagy veszíts a csapatom ellen, de akármelyik is lesz, le ne merj esni arról az átkozott seprűdről, ha nem akarod, hogy egész évre elkobozzam!

- Tudod, tényleg el kell gondolkodnom ezen a név dolgon – nevetett Harry. – Ez jó módszer lenne rá, hogy a többi griffendéles is elfogadja a dolgot. Nem tűntek vidámnak korábban, amikor keresztülsétáltunk a kastélyban. Nos, azért azt hiszem, a mardekárosoknál valamivel boldogabbak voltak.

Egy pillantást váltottak, mielőtt csend támadt, és ráeszméltek a mellettük álló igazgató jelenlétére.

Dumbledore hirtelen betolakodónak érezte magát, és a tenyerébe köhögött, mielőtt a kandalló felé indult.

- Nos rendben, Harry, majd tájékoztass az intézkedéseidről. Perselus, szólok, amint megérkezik a Miniszter. Mindketten álljatok készen!

Ezekkel a szavakkal hopp-port szórt a kandallóba, és elhagyta a nappalit.

- Akkor most – szólalt meg Piton a férfi távozása után – készítsük el a szobádat, és miután minden elrendeződik, elmegyünk a dolgaidért.

Harry követte őt a kijelölt szobába, abba, ami látszólag a tanár irodájaként szolgált. Látta, hogy Piton előhúz a talárjából két fiolát, és diszkréten megissza azokat. A színük alapján gyorsan felismerte már őket: energia és varázserő-növelő főzetek.

- Tanár úr, én is meg tudom csinálni, ha akarja – ajánlotta fel. Perselus szkeptikusan, felhúzott szemöldökkel figyelte.

- Valóban? Tudod, hogy kell ággyá alakítani egy karosszéket?

- Nem tudom – vallotta be Harry –, de megpróbálhatnám, ha megmutatja.

Piton bólintott.

- Összpontosíts magadra. Nagy tárgyak transzformálása nagyobb erőt is igényel, de azt hiszem, az neked nem jelent gondot. Emlékezz McGalagony tanárnő tanácsára, és tökéletesen képzeld el a formát, amit ennek a karosszéknek adni akarsz.

Harry összeráncolt homlokkal koncentrált, és pálcájával a fotelre mutatott. Egy ágy… nagy ágy matraccal, vörös huzattal és párnával. A szoba másik végén álló zöld karosszék egy pillanatra feltekeredett, mielőtt ismét szétnyílt, és meglehetősen ígéretes formát öltött. A fiú közelebb lépett, hogy megcsodálja művét: ez tényleg hasonlított egy ágyra… messziről. A rugók össze voltak csavarodva, hiányzott az egyik lába és az egész dolog meglehetősen ingatagnak tűnt… de az alap elképzelés sikerült.

Piton egy szó nélkül mögé lépett és a fiú jobb kezét a sajátjába vette.

- Összpontosíts magadra. Sikerülni fog.

Csuklójánál fogva vezette a pontos mozdulatot, és arra késztette a fiú pálcáját, hogy táncot lejtsen a levegőben. Ezúttal az ágy teljesen szalonképesnek látszott, állapította meg Harry elégedetten.

- Nem rossz, mi? – kérdezte.

- Egészen jó. Majd később megpróbálhatod finomítani, ha akarod. Piton pár pálcasuhintással fiókos szekrénnyé alakított egy széket, és elvett néhány dolgot, ami az íróasztalon hevert.

- Érezd magad otthon! Nem valószínű, hogy sokáig itt leszel, de úgy rendezed be, ahogy csak szeretnéd.

- Gondolja, hogy hamarosan felmehetek a toronyba? – kérdezte Harry.

- Azt hiszem, hasznodra válik, ha újra látod a barátaid, de jobb szeretnék megbizonyosodni, hogy ezt kockázat nélkül teszed… mindenki érdekében – felelte.

- És… vissza fogunk még menni a Kúriába? – érdeklődött a fiú.

- Annak érdekében, hogy titokban tudjunk edzeni, arra mindenképp szükségünk lesz. Természetesen, bármikor szabadon visszatérhetsz oda; a védelem úgy van beállítva, hogy neked megengedi a belépést. De szükségtelen most minden dolgod magaddal hozni. Úgy sejtem, nem maradunk tovább egy jó hétnél hosszabb ideig a Roxfort területén.

Harry bólintott, bizonytalanul, mit is kellene gondolnia. Gyakorlatilag biztos volt benne, hogy Piton akarja őt a Kúriában látni, de…

- Ami a mardekárosokat illeti, sajnálom, tanár úr. Talán nem jó, hogy olyan gyakran együtt látnak minket, akármelyik alakomban vagyok is.

- Akkor most nekem is bocsánatot kellene kérnem a griffendélesek reakciója miatt? – vigyorodott el önelégülten Piton. – Tégy, ahogy szeretnél, Harry. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos a barátaid véleménye a te korodban. Ami engem illet, aligha érdekel. A mardekárosoknak meg kell szokniuk, akár tetszik nekik, akár nem.

- Nem hiszem, hogy a griffendélesek nagyon sokáig fognak haragudni rám. Tudják, hogy megmentett, és ők…

- És ők griffendélesek. De ne felejtsd el, Harry, hogy Peter Pettigrew is az volt; egy dolog a hűség, de ne tégy fel mindent a barátaid nemességére.

- Legalább a mardekárosok nem rejtik el az érzéseiket – mormogta Harry jéggé dermedve.

- Vegyük sorba a dolgokat időrendben. A közvetlen gondunk Scrimgeour. Amennyiben úgy alakul, hogy Scrimgeour az átváltozásod követeli, és mi nem tudjuk azt megakadályozni, maradj mellettem, fejezd ki sajnálkozásod a Caramellel történt incidens miatt, és bizonygasd a tényt, hogy én vagyok az egyedüli, aki képes irányítani téged. Ami egy kis túlzás, de ezúttal mindent egy lapra kell feltennünk. Érthető?

A fiú bólintott, és nem várt tovább, macskává alakult. Igazából csaknem türelmetlenül várta a beszélgetés kezdetét… és hogy Piton macskáját játssza? Ó mennyire hiányzott már az! Ó, ő lesz a legtökéletesebb, háziasított kandúr, amit a Miniszter valaha is látott.

És pont ez volt az a pillanat, amit Albus Dumbledore választott, hogy feltűnjön a nappali kandallójában.

- Perselus, Shadow, a Miniszterúr már vár benneteket.

Gyors pillantást váltottak, majd a macska egyetlen fürge mozdulattal a bájitalmester vállára ugrott. Együtt léptek be a zöld lángokba, és Shadow erősen kapaszkodott a tanár vállában.

Az új Miniszter minden bizonnyal sokkal tiszteletet parancsolóbb a korábbinál – állapította meg Harry, amikor legelső alkalommal meglátta őt, ahogy az igazgató íróasztala előtt áll, és átható tekintettel vizslatja a két újonnan érkezőt. És volt benne egy nemes, akár macskaszerűnek nevezhető magatartás, amit még jobban megerősített bozontos sörénye, és ami azonnal lenyűgözte a macskát.

Akárhogyan is, az nem volt színjáték, amikor Shadow kissé púposított háttal, zöld szemét a miniszterre meresztette.

- Piton professzor, Mr. Potter – üdvözölte őket a Miniszter méltóságteljes bólintással.

- Miniszter úr – felelte Piton udvariasan. Shadow csendben maradt, csak bajsza remegett figyelmesen.

- Hát, feltételezem, ő Harry Potter – kezdte Scrimgeour. – Elképzelhető lenne, hogy emberi formájában beszéljek vele?

- Sajnálom, de attól tartok ez nem lehetséges – válaszolt Dumbledore határozott, bár barátságos hangon. – Mr. Potternek támadt némi nehézsége az átalakulásaival, és bizonyos előkészületek nélkül nem lehet belekezdeni.

- Ez sajnálatos – dörmögte a miniszter. – Mindazonáltal a mágikus lenyomat megegyezik Mr. Potter mágikus profiljával. Ebből arra következtetek, hogy valóban az áll előttem, aki vétkes a támadásban, amit ma reggel, hivatalos küldetésének teljesítése során követtek el Cornelius Caramel ellen.

- Ártatlan, amíg bűnösnek nem bizonyul, Rufus – jegyezte meg lágyan Dumbledore. – Ráadásul Mr. Potter csak reagált – röviden, bár intenzíven – egy a hivatalnoka részéről történt egyértelmű provokációra. Ami látszólag megfontolást érdemel.

- Ami meg is fog történni – felelte Scrimgeour. – Harry Pottert úgy fogják kezelni, mint bármelyik másik kiskorú varázslót, aki vétkes egy másik varázsló ellen elkövetett támadásban.

- Véletlen varázslat – szólt közbe Piton. – Mr. Potter nem óhajtotta bántani Cornelius Caramelt; ez pusztán véletlen varázslat volt, amit elődje nagyon is tapintatlan szavai váltottak ki.

- Azt állítja, hogy véletlen varázslat tizenhat évesen? Potter már régen túl van azon a koron, hogy az mentségként szolgálhasson!

- Ugyanarról a fiúról beszélünk, akit a Minisztériumból raboltak el, Miniszter úr – szólt Dumbledore, és hangjában fenyegetés bujkált. – Egy Halálfaló rabolta el, és Voldemort napokon keresztül csak kínozta. Nem gondolja, hogy az a bizonyos esemény esetleg kiválthat… bizonytalan reakciókat?

- Ez pálca nélküli varázslat esete, Albus, méghozzá abban a helyiségben, ahol semmilyen támadó varázslatnak nem szabadna működnie! – ordította a miniszter. – A fiú túlságosan instabil és kezelhetetlen; ez az új ereje veszélyessé teszi őt mindenki számára aki, kapcsolatba lép vele, különösen ennek az iskolának a tanulóit! A Minisztérium felügyelete és gondnoksága alá kell helyezni őt, amilyen gyorsan csak lehetséges.

A macska megborzongott, és egy kicsit jobban odalapult a bájitalmesterhez. Egy karcsú kéz érkezett a nyakához, miközben a másik két varázsló tovább vitázott a sorsa felett.

- És különben is, van olyan személy, aki teljes mértékben képes kezelni Mr. Pottert, és aki ezt pont a mai nap be is bizonyította. Harrynek szüksége van egy támogatóra, egy állandó vezetőre, és már meg is találta őt – folytatta Dumbledore.

Minden szempár Piton és a macskája felé fordult.

- Egy volt Halálfaló? – kérdezte Scrimgeour gúnyosan. – Ez mindent megmagyaráz. Magának elment az esze, Dumbledore, és messze nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja ezt!

- Egy egykori Halálfaló, aki éveken keresztül a saját életének veszélyeztetésével értékes információkat hozott nekünk, és aki ismételten megmentette Harry Pottert egy pár nappal ezelőtt – nyomatékosította Dumbledore.

- Akárhogy is, egyértelműen nincs pozitív befolyással a fiúra! Elvileg magának kellene róla gondoskodnia, Albus, és ehelyett olyan személyre bízza a védencét, akiről köztudott, hogy utálja őt.

- Azt tettem, ami a legjobb volt az ő számára – vágott közbe Dumbledore. – És ami ennél is több, nem igazán volt választásom; Shadow maga hozta meg a döntését.

Scrimgeour megrázta sörényét, és undorodva nézett az igazgatóra.

- Maga egy sültbolond. Egy komplett őrült. De ennek az abszurd helyzetnek azonnal véget vetnünk; itt van nálam az igazolás, ami érvényteleníti a gyámságát Potterrel, és azonnal érvénybe lép. Macskaként vagy emberként, de velem kell jönnie a Minisztériumba, minél távolabb a maga befolyásától, vénember. Ne kényszerítsen rá, hogy bevonjam az Aurorokat is. Nekem úgy tűnik, ez a fiatalember már éppen elég drámát élt meg mostanában.

Shadow érezte, hogy szíve hevesen kezd el dobogni, amikor Dumbledore mosolyogva kinyújtotta a Miniszternek a pergament.

- Attól tartok, ez a helyzet nem olyan egyszerű, Rufus.

A Miniszter gyorsan átfutotta a dokumentumot, és arca azonnal skarlátvörös árnyalatot öltött.

- Ez egy vicc! Ez a dokumentum értéktelen! – ordította.

- Természetesen – közölte békésen Dumbledore -, mivel azonban Harry még nincs Animágusként bejegyezve, így Shadowt mágikus lénynek kell tekinteni… ami Piton professzor tulajdonát képezi.

Shadow tekintete csintalanul megvillant. Ez az értekezés kezd igazán szórakoztatóvá válni. Úgy döntött, ő maga is hozzátesz valamit ehhez a kis jelenethez. Hagyta magát lecsúszni Piton mellkasára; a tanárnak nem volt más választása, mint a karjába venni, ahol a macska összegömbölyödött.

- Harry nagyon figyel Piton professzor tanácsaira, és teljesen rajong érte... és viszont – magyarázta nyugodtan a Miniszternek. – Bízzon bennem, ő a legjobb megoldás Harry számára. Elszigetelni őt, csak még törékenyebbé tenné. Támogatásra van szüksége és egy mentorra, aki következetes tud lenni vele a túlzásai során, és ez a személy történetesen Perselus Piton. Fogadja el, Rufus.

A férfi számítóan vizsgálta a tanárt, miközben Piton olyan helyzetben tartotta a macskát, ami egyszerre volt kihívó és védelmező. Ami a macskát illeti, ő tökéletesen nyugodtnak látszott a rettegett tanár és Halálfaló… volt Halálfaló karjaiban.

A Miniszter megértette, hogy ezt a menetet most nem fogja megnyerni. Túlságosan nagy a kockázat, ha kierőlteti a dolgokat, és Piton a Godric's Hollow-i hőstettei fényében nagyon népszerűvé vált a varázsvilágban. A férfi mindig is elismerést akart, és Piton biztosan nem fogja hagyni, hogy egy szó nélkül elvigye Pottert, főleg nem az igazgató támogatása mellett.

- Rendben. – Jól látta, hogy a három résztvevő arcán megkönnyebbülés hullámzik át.

- Mr. Potter egyelőre itt marad. Elvárom, hogy irányítás alatt álljon, a Minisztérium számára és a világ többi részének is láthatóan… amíg ezt a biztonsága engedi. Gyámságának kérdését ugyanakkor el kell rendezni; ez a helyzet nem mehet tovább. Nem akarok több támadásról hallani, és rendszeres jelentést kérek. Valamint Mr. Potter Animágusként való bejegyzését.

- A legutolsó pontot még nem lehet megoldani, Rufus. Harry nagyon könnyen, egyik pillanatról a másikra ismét elvesztheti ezt a képességét.

- Ez badarság – mordult fel a Miniszter. – Legkésőbb az év végéig jegyeztesse be magát, Mr. Potter! Amennyiben ezt elmulasztja, a Wizengamot vádat fog emelni.

A macska szeme megvillant, és Piton hüvelykujja könnyedén végigsimított az oldalán, hogy megnyugtassa őt.

Scrimgeour úgy vélte, volt valami érdekes abban a mozdulatban, amikor belépett a kandallóba, hogy visszatérjen a Minisztériumba. És ebből az új információból biztosan ki lehet még csikarni valamit.

Az irodában a három varázsló megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Nos, ez nem is ment olyan rosszul – jegyezte meg Dumbledore.

- Majdhogynem túl könnyű volt – mondta Piton elgondolkozva. De még egy cseppet sem lazított a macska szorításán.

- Nem várhatunk végső győzelmet a mai estétől, de legalább a Miniszter látszólag kész némi időt adni nekünk.

- Azzal a feltétellel, hogy Harry látható lesz, más szavakkal itt marad Roxfortban – felelte Piton.

- Ez várható volt – értett egyet Dumbledore. – Scrimgeour nagyon valószínű, hogy váratlan eseményre számít, amit Harry vagy bárki más provokál ki. Bármilyen ok jó arra, hogy tartósan kihúzza a gyámságom alól Harryt saját, vagy a többi tanuló érdekében, természetesen a szüleik támogatásával.

A macska megfeszült a tanár karjaiban.

- Nos, akkor csak annyi marad, hogy megbizonyosodunk arról, hogy az nem történik meg – jegyezte meg egyszerűen Perselus.

A macska a földre ugrott, és azonnal átváltozott.

- Ez azt jelenti, hogy itt maradunk Roxfortban? – kérdezte.

- Azt hiszem, aligha van más választásunk – felelte Piton. – Természetesen, ha valami fenyeget, azonnal visszatérsz a Kúriába. Értelmetlen kísérteni az ördögöt… ezt még Scrimgeour is felfogja.

- És hétvégén visszamegyünk a Kúriába? Tudom, hogy tényleg nem szokás, de… - megvonta a vállát. A mellette álló Piton tekintete ellágyult.

- Feltételezem, nincs ellene szabály. És egyébként is, mióta érvényesek a szabályok a Fiúra, Aki Túlélte? – morogta a tanár a szemeit forgatva. De hangsúlya könnyed volt, és Harry érzékelte, hogy Piton épp olyan elégedett a kilátással, mint ő maga.

- Természetesen a helyed a Griffendél hálókörletében mindig nyitva áll, Harry – mondta Dumbledore -, de úgy vélem, most jobb, ha Piton tanár úr lakosztályában rendezkedsz be, legalábbis addig, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy nem veszélyes. A tanév kezdetén az a farkas támadás még nem tisztázódott teljesen.

- Nekem megfelel. Sajnálom, hogy zavarom, tanár úr – jegyezte meg Harry és bizonytalanul nézett Perselusra.

- Hmm, ne felejtsd el, hogy hozzám tartozol – mondta a bájitalmester halványan elmosolyodva. – Elvileg gondoskodnom kell a szükségleteidről… itt is, pont úgy, ahogy a Kúriában.

- Nem felejtem – válaszolta Harry felmutatva a karkötőjét, amelynek medálján tisztán látszott a felirat.

- Ebben az esetben, ideje, hogy összeszedd a macska ágyad és a tálkád – tréfálkozott könnyedén Perselus. - Hagyd ott a Kúriában, amit nem tartasz feltétlenül szükségesnek, és hozd magaddal a többit. Felesleges túlterhelned magad.

Perselus egy marék hopp-port szórt a kandallóba, és kimondta az úti célját. Intett Harrynek, hogy álljon mögé, majd fejét és mellkasát a lángokba dugta.

A kúriában minden csendesnek látszott, a védelem nem jelzett semmilyen behatolást. Ami ugyan erősen valószínűtlen volt, de kétszeres elővigyázatosság jobb, mint egy, különösen, ha Harry Potterről van szó. Vagy Shadow Pitonról.

Merlinre, előfordul még valaha, hogy a fiú nem fogja meghökkenteni őt? Tartott Harry reakciójától Dumbledore buta ajándéka kapcsán, de a fiú boldog volt. Hogy lehet olyan lelkes az elképzelésre, hogy azt a megvetett nevet viselje, még ha csak játékból is tenné? Ő maga még rá való célozgatásokat is alig viselné el. Ez az egyetlen kézzel fogható emléke maradt a mugli apjától, arról az utálatos emberről, aki elviselhetetlenné tette a gyerekkorát. Egy név, amit ő maga felettébb szégyellt.

De egyértelmű, a fiú valami mást látott benne. Vágya, hogy tartozzon valakihez, hogy családja legyen, valaki, akire számíthat, egészen elfeledtette vele azt az utóbbi néhány évet, amikor még ő maga is meglehetősen utálta ezt a nevet. Vajon Harry felfogja mindezt? Valószínűleg nem. De a visszatérés a barátaihoz, és a roxforti mindennapjaihoz majd felrázza őt ebből a kábulatból. És most már Remus is itt van.

Piton a fejét rázta. Az elmúlt hét összes történései egy nagy, zavaros érzelmi masszává állt össze az elméjében. Érzelmek, amik ellen Perselus tudatosan védte magát azóta az éjszaka óta, amikor Lily a fiát védelmezve meghalt.

Szeretett volna eltűnődni, időt szakítani, hogy óvatosan kibogozza a történet szálait, hogy majd a végén valami egyértelmű és analitikus következtetést vonjon le belőle, de képtelen volt rá.

Már nem volt többé képes rá – gondolta keserűn. Megkísértette a gondolat, hogy tegyen még egy lépést, és menjen a laborba, és vegye el a bájitalokat, amik ott hevertek az asztalon. De már bevette őket néhány órával ezelőtt, és ez túl korai lett volna, hogy hatékonyak legyenek erejének hatásos növeléséhez.

Egy másodpercre becsukta a szemét, hogy megbizonyosodjon, közönyös álarca rendben a helyén van, majd visszahúzódott az irodába.

- Minden rendben, indulhatsz – szólt a fiúnak. Amikor azonban indult volna, hogy kövesse, Dumbledore egy kézmozdulattal megállította.

- Perselus, beszélhetnék veled egy pillanatig négyszemközt?

A bájitalmester fáradtan és bosszúsan nézett vissza rá. Harry várakozóan megállt, nyilvánvalóan elbizonytalanodott, hogy menjen-e.

- Használd ki az időt, és majd a lakosztályomban találkozunk – utasította őt Perselus. – Csak annyi a dolgod, hogy kimondod: Roxfort, Piton professzor lakosztálya. A jelszó: Thesztrál.

Harry bólintott és belépett a lángokba, és máris a laboratóriumban találta magát.

Thesztrál. Vajon Piton véletlenül választotta ezt a szót, vagy a néhány hónappal ezelőtti kalandjukra gondolt a Mágiaügyi Minisztériumban?

Harry megrázta a fejét és körülnézett. Nem volt egyedül a Kúriában azóta, hogy… hát azóta, amikor még Shadow volt és csakis Shadow – gondolta. Amikor Piton mindössze csak egy elveszett macskának látta, és amikor Harry megpróbálta megvigasztalni a küldetéseiről meggyötörten hazatérő a bájitalmestert.

A dolgok azóta megváltoztak, és már nem ugyanúgy látta a Kúriát. Mégis megvolt benne a hazaérkezés érzése.

A ténytől kicsit nyugtalanul elhagyta a labort és a szobájába indult. Pontosan mit is kellene magával vinnie? Perselus azt mondta, hogy ne terhelje túl magát…

Kinyitotta a ládáját és elkezdte kipakolni belőle azokat, amik látszólag lényegesek voltak arra a pár napra, ami hátra volt a hétvégéig. Nadrágok, ingek, két talár. Ez már túl rövid – gondolta, miközben visszatette a ládába. Bár talán Hermione meg tudná kicsivel hosszabbítani…

Hirtelen beugrott neki Madam Malkin szalonjának képe. Ó. Perselus elég ruhát vásárolt neki, hogy többé ne kelljen bajlódnia növesztő bűbájjal! Nem tehetett róla, elpirult, amikor visszaemlékezett a jelenetre. Perselus tényleg nagylelkű volt… és az idegessége ellenére is kedves.

Harry egy pillanatra elbizonytalanodott, mielőtt régi talárját visszatette a ládájába. A most meglévő több talárja ellenére nem tudta rávenni magát, hogy kidobja a ruhát. Dursleyék bizonyosan megölték volna, még ha csak gondolt is volna ilyesmire.

Érezte, hogy egy halvány rosszullét-hullám söpör át fölötte. Dursleyéknek már nincs beleszólásuk, még akkor sem lenne, ha élnének. És ebben a pillanatban nagyon szerette volna, ha így lenne. Elmenni hozzájuk és megmutatni nekik a medált, amire a másik nevét gravírozták, megmutatni a több tucat új ruháját, amit Perselus vásárolt neki. Neki és csakis neki, az ő saját méretében, és az ő ízlésének megfelelően.

Elűzte a gondolatot, miközben félretett még néhány dolgot, amire most szüksége lehet. A tisztálkodó szerei… a seprűje… a fotóalbum, amit Hagrid adott neki.

Tekintete arra a fényképre vándorolt, ami még mindig az éjjeli szekrényen állt. Elmosolyodott; nem kockáztatja, hogy azt itt hagyja.

Beletúrt a ládájába, és kihúzott belőle egy öreg vászontarisznyát, amibe belepakolta az összes holmiját. Nem sok, de ami ebben az egészben valóban örömmel töltötte el az volt, hogy végre itt hagyhatta a maradékot a szobájában.

Az. Ő. Szobája.

Mosolyogva csukta be maga mögött az ajtót. Talán legközelebb hozhatna magával néhány kviddics posztert is, amikor visszajön. Ronnak úgyis van pár, hogy kiragasztgassa azokat a szobájában, csakhogy meglehetős gyorsasággal ki is cserélje őket, mivel nincs hely a falon.

Harry egy pillanatig megállt az első lépcsőn. Perselus maga mondta, hogy használja ki az idejét. Van még elég idő, hogy felmenjen a második emeletre, és gyorsan bekukkantson abba a hírhedt szobába?

Nem – fogta vissza magát –, az árulás volna. Még ha Perselus azt is mondta neki, hogy érezze magát otthon. Felnyögött, és némileg csalódottan lement a laboratóriumba.

Majd hétvégén – ígérte magának – megkéri Pitont…

Egy utolsó pillantást vetett a pincére, majd hopp-port szórt a kandallóba és átlépett Piton lakosztályának nappalijába.

És az elétáruló látványra azonnal meg is merevedett.

Úgy tűnt, Piton előtte érkezett… és nem volt egyedül. Egy meglehetősen bűntudatos arcú Dumbledore fordult Harry felé, aki pálcájával épp a levegőben úszó Piton testére mutatott. A férfinek mindössze annyi ideje volt, hogy óvatosan letegye a kanapéra, mielőtt egy feldühödött fekete macska ugrott közé és a tanár közé, és szeme haragtól fénylett.

A helyiség úgy tűnt, hirtelen vibrálni kezd, és az idős ember érezte, hogy egy láthatatlan erő hátrahajítja.

- Harry, hadd magyarázzam meg…

A macska gyorsan visszaváltozott kamasz fiúvá, és pálcáját az igazgató mellkasának szegezte.

- Hogy merészelte? Tűnjön el innen! – sziszegte. – Én bíztam magában!

- Harry – sóhajtott az igazgató. – Az a benyomásom, hogy egyszer már átéltük ezt a jelenetet, és hidd el, nem áll szándékomban megpróbálni, hogy lefegyverezzelek.

Az erő, ami megpróbálta Dumbledore-t hátravetni, sokkal erőteljesebb volt most, hogy Harry visszaváltozott, és az igazgató azon kapta magát, hogy erőteljesen küzdenie kell, hogy pajzsát a helyén tartsa.

Harry tekintete villámlott a haragtól, miközben óvatosan hátrálni kezdett, és kezét a tanár nyakára téve egy pillanatra sem nézett el célpontjától.

A tompa, mégis folyamatosan lüktető szívverés megnyugtatta kicsit.

- Mit művelt vele? – mordult fel.

Az igazgató ismételten felöltötte bűntudatos arckifejezését, miközben a kanapén fekvő eszméletlen tanárt nézte. Az őt körbevevő mágia intenzitása csökkent, de jól érezte a körülötte táncoló, vibráló ellenségességet. Harry nem látszott észrevenni, de Dumbledore most már világosan látta, mi ijeszthette meg annyira az ex-minisztert.

- Álomba helyeztem őt, Harry, nem volt más választásom. Perselus sosem egyezett volna bele, hogy teljesen kipihenje magát, és ettől szenvedve már az egészsége került komoly veszélybe. Poppy Pomfrey ma reggel tájékoztatott, hogy lefuttatott rajta egy gyors diagnosztikai bűbájt - természetesen Piton tanár úr tudta nélkül -, és felfedezte, hogy sehogy sem kezdte visszanyerni az erejét. Valójában Perselus Piton valószínűleg rövid időn belül összeomlott volna.

Amikor a fiú továbbra is csak váddal és bizalmatlansággal teli szemmel bámult rá, az igazgató úgy döntött helyet foglal, és intett Harrynek, hogy ő is tegyen így.

- Ereszd le a pálcád, Harry. Beszélnünk kell!

Harry vonakodva engedelmeskedett, és leült a kanapéra a még mindig eszméletlen Perselus mellé.

- Meglepte őt, igaz? – kérdezte Harry.

- Igen – sóhajtott Dumbledore. – Jobb szerettem volna elmagyarázni ezt az egészet… kevésbé dramatikus körülmények között, de hamarabb érkeztél vissza, mint ahogy számítottam rá. Bánom, hogy csapdát kellett állítanom Perselusnak, és teljesen biztos vagyok benne, hogy amint felébred, tenni fog arról, hogy megbánjam. De az a helyzet, hogy Piton tanár úr már nem tudja tovább megítélni, mi is a jó neki.

- Túloz – felelte Harry, bár kezdett kételkedni. Perselus nem nézett ki túl jól mostanában, igaz? És biztosan nem látszott visszanyerni az erejét. Azzal töltötte az idejét, hogy egyik bájitalt issza a másik után. – Ő egy bájitalmester – folytatta mégis. – Tudja, mit csinál.

- Őszintén szólva, Perselus mostanában kicsit túlságosan is megbízott a bájitalaiban. A fáradtság és a mágikus hozzávalók túlzott használata határozottan hamis benyomást keltett benne az egészségi állapotát illetően – magyarázta Dumbledore nyugodtan.

- De… jobban lesz, ugye? – kérdezte Harry, szinte minden bizalmatlanságát elfelejtve. Dumbledore érezte, hogy a helyiséget betöltő támadó varázslat apránként elhalványul.

- Természetesen, fiam – nyugtatta meg gyorsan az igazgató. – Piton professzornak mindössze alvásra van szüksége, egy hosszú pihenésre, a rá nehezedő nyomás nélkül, hogy téged kell védelmeznie.

- Gondolom, nem igazán aludt azóta, hogy ott vagyok – mormogta Harry, és visszaemlékezett azokra az éjszakákra, amikor Piton jött, hogy megvigasztalja őt a rémálmai után.

- Perselusnak már az előtt is szüksége volt pihenésre, mielőtt te megérkeztél, de a nyári események kétségkívül kimerítették a tartalékait. Különösen az áldozati mágia.

Harry érezte, hogy szíve összeszorul. Hát itt a bizonyíték: tényleg az ő hibája.

- Perselus túlságosan büszke, hogy beismerje, de már nem volt képes tovább megfelelően felügyelni rád – folytatta Dumbledore.

A fiú talpra pattant.

- Megtiltom, hogy ezt mondja! – kiáltotta, és keze ismét a pálcáját markolta. A falak ismét a kontrollálatlan mágia hatása alá kerültek.

- Harry, Harry, csak rosszul fejeztem ki magam – tette hozzá gyorsan az igazgató. – Mindössze azt akartam mondani, hogy Piton professzor úr már nem volt sem fizikailag, sem mágikusan olyan formában, hogy megvédjen téged egy támadás során. Nem anélkül, hogy saját magát sodorja hatalmas veszélybe.

- Pont ezt tette ma reggel – cáfolt rá Harry kihívóan.

- Tartok tőle, hogy azon az áron, hogy elhasználta tartaléka utolsó morzsáit – mondta Dumbledore. – Harry, az a varázslat, amit Voldemort támadása során kiszórt, messze túlmegy az egyszerű védelmi bűbájnál. Ez egy összetett, ősi varázslat, ami nem jár következmények nélkül – közölte átható tekintettel, mélyebben hátradőlve a karosszékében.

Harry összehúzta a szemét, és felkészült a legrosszabbra.

- Tisztában vagy vele, hogy a bűbáj kiszórásával, annak érdekében, hogy megvédjen téged, a halálát kockáztatta – kezdte Dumbledore és Harry lassan rábólintott. – Hála Merlinnek, ez nem történt meg. De teljes erejét – mind fizikai, mind varázserejét – az áldozati mágia szolgálatába helyezte. Perselus vissza fogja nyerni a képességeit, de csak hosszú pihenés árán. De varázserejét tartósan befolyásolta, és az olyasvalami, ami nem fog változni. Még ha Piton tanár úr vissza is nyeri az összes erejét, az mindig korlátozottan áll majd rendelkezésére.

Harry meglepetten felhördült.

- Úgy érti… mint egy elem?

Dumbledore bólintott.

- A varázslóknak természetes és megerőltetést nem igénylő feladat, hogy hozzáférjenek a varázserejükhöz. Ez általában nem korlátozott annak, aki mágikus képességgel rendelkezik. Sajnálatos módon Perselus Piton esetében nem ez a helyzet.

Harry meghökkent és tekintete automatikusan az alvó tanár arcára irányult.

- Az nem lehetséges… van bármi is, amit tehetnénk? – kérdezte kétségbeesetten.

- Attól tartok ninc – mondta Dumbledore, és szomorúan megrázta a fejét. – De én nem aggódnék túlságosan, Harry. Piton tanár úr nagyon erős varázsló. Amint visszanyeri a hatalmát, rendkívüli eseménynek kell történnie, hogy kimerítse a varázserejét. Ami semmiképpen nem következhet be a mindennapi életében, vagy ahogy személyesen igazgatja az óráit, akármik is legyenek azok. Tudnod kell, hogy Perselus semmilyen okból kifolyólag nem lépheti át a korlátait, és ezért kényszerültem arra a lépésre, amit ma megtettem.

Most Harryn volt a sor, hogy bocsánatkérő pillantást vessen az igazgatóra.

- Sajnálom, hogy olyan ellenséges voltam, tanár úr. Tényleg azt hittem… Azt hiszem, mostanában kicsit szélsőséges vagyok.

- Teljességgel érthető, fiam. Egyedül azt remélem, hogy megérted az indítékaim. Bár azt kétlem, hogy Perselus esetében is így lesz – jegyezte meg sajnálkozva Dumbledore.

- Tudom, hogy igaza volt, amiért megtette – nyugtatta meg Harry. – De az nem túlságosan becsületes, hogy csapdát állított neki. Biztos vagyok benne, hogy lett volna más mód is.

- Te haragudnál Perselusra, ha ugyanezt tenné a te érdekedben, Harry? – kérdezte szelíden Dumbledore.

- Nem – felelte a fiú, miután gondolkozott egy másodpercig -, de az nem ugyanaz.

- És miért nem?

- Mert ő… ő az én… az más – tiltakozott.

Dumbledore csendben maradt, de Harry láthatta a kék szempárban feltűnő szikrákat, ahogy az eszméletlen bájitalmesterre nézett, és Harry váratlanul megértette. Az idős férfi felállt és egy szó nélkül ismét magához vette a pálcáját.

- Az a legjobb, ha Perselus a saját ágyában pihen, különösen, mivel ez egy hosszú alvás lesz – mondta és hangja furcsán szelíd volt.

- Mit gondol, mennyi ideig fog aludni? – kérdezte Harry nyugtalanul.

- Olyan hosszan, ameddig csak lehetséges. Ideális esetben jó néhány napig tart, amíg feltöltődik az ereje.

Jó néhány nap. Jó néhány nap Perselus nélkül. Harry érezte, hogy nyugtalansága tovább nő, és egy furcsa ürességet érzett. Dumbledore bizonyára szintén érzékelte, mert továbbra is megnyugtatóan beszélt.

- Perselus nagyon a szívén viselte a védelmed, Harry, de biztosíthatom, hogy nem hagyom, hogy a távollétében bármi is történjen veled. Itt fogsz maradni, ahogy terveztük, és valaki majd elkísér, amikor ki akarsz menni. Ha szeretnéd, az étkezéseket a Nagyteremben töltheted.

Harry bólintott.

- Piton tud az erejéről? – kérdezte halkan, mintha attól félne, hogy a tanár meghallhatja őt.

- Természetesen. Nem akarta, hogy tudjál róla, hogy ne – és most idézem – gyarapítsd tovább a bűntudatra való hajlamodat. Azt is gyanítom, félt, hogy másképp néznél rá, ha rájönnél, hogy ereje instabillá vált. Nézetem szerint meglehetősen érdekes, hogy úgy tűnik, Perselus végül törődik valaki más véleményével – mondta Dumbledore huncut mosollyal.

- Ez nevetséges – berzenkedett Harry. – Ő a legbátrabb ember, akit valaha is ismertem! És biztosan nem az ereje miatt… - Egy pillanatra megállt és hirtelen egy emlék ötlött fel benne. A nap a laboratóriumban, amikor Voldemort majdnem ellopta Harry erejét, és Piton azzal nyugtatta őt, hogy azt mondogatta, hogy az nem fogja megváltoztatni a dolgokat. És most a végén Harry az, aki ebbe a kényes helyzetbe került. Élet tényleg ironikus.

Ám egy dolog biztos: ő biztosan nem fog kevesebbet gondolni Pitonról az ereje miatt.

- És egyébként is – mondta ki hangosan –, még korlátozott erővel is, sokkal erősebb, mint a legtöbb varázsló, az már biztos.

Dumbledore rámosolygott.

- Kétségkívül, fiam – mondta egy csipetnyi büszkeséggel a hangjában. Majd pálcáját a tanár felé emelte és kimondta a varázsigét. – Levicorpus!

Harry megborzongott.

- Nem hiszem, hogy Perselus ezt értékelné.

- Nos, amiről nem tud, az nem fáj neki, nem így van? - válaszolt Dumbledore. Harry sietve kinyitotta a szobaajtót, és egy pillanattal később Piton már a saját ágyában feküdt. Arca mindennek látszott, csak nyugodtnak nem – állapította meg Harry. Miért van az, hogy ez a férfi még álmában is olyan félelmetesnek látszik? Ez fizikai képtelenség.

Miután biztosították a tanár kényelmét, az igazgató megszólalt.

- Invito Perselus pizsamája! – de nem járt sikerrel.

Zavartan nézett a komód felé.

- Azt hiszem, Perselus ruháinak a többsége a Kúriában maradt. Nos, ez nem probléma.

Egy gyors kántálás kíséretében a tanár talárját fekete pizsamára változtatta, miközben Harry kételkedőn bámulta.

- Hmm, tanár úr, nem hiszem, hogy Perselus ténylegesen értékelni fogja a gondolatot. Amennyire én tudom, teljesen felöltözve, pálcájával a kezében alszik.

Úgy vélte, látott egy röpke, fájdalmas villanást átsuhanni Dumbledore szemén, ám az igazgató gyorsan megszólalt.

- Nos, Perselusnak immáron nem kell többé aggódnia, hogy hívják, vagy hogy alvás közben megtámadják.

Dumbledore meggyőződött, hogy a bájitalmesterrel minden rendben, majd az ajtó felé indult. Egy hátravetett pillantás megrémítette: Harry eltűnt! De egy apró, fekete alak gyorsan megváltoztatta a véleményét.

Shadow egy ugrással az ágyon termett, majd odafészkelte magát a tanár oldalához. Az igazgatóra nézett és hunyorított.

Maradok.

Dumbledore bólintott.

- Ha nem jelensz meg a Nagyteremben enni, megkérem Dobbyt, hogy hozza ide az ennivalódat. Pihenj jól!

A macska újból pislogott, majd labdává gömbölyödött.

Amikor Dumbledore rácsukta az ajtót a két gyermekére, úgy vélte, halk dorombolást hallott Nagyteremben enni, és belesajdult a szíve .

Mennyi elvesztegetett idő…