Eredeti cím: Reclaim

Szerző: Batsutousai

Magyarra való átültetésében szerepet játszó két jómadár: Rowena és Gabi

Párosítás: Harry/Tom, Malazár/Godrik, Hedvig/Helga, Gin/Ted

Figyelmeztetés: A mű slasht tartalmaz! Tessék komolyan venni.

Ez a mű az Elhagyva (Abandon) folytatása, annak ismerete nélkül nem értelmezhető a mű!

Minden jog J. K. Rowlingot és Batsutousait illeti.

-

1. fejezet

-

- Nem akarom, hogy tudja. Meglepetés lesz – sziszegte Voldemort a vele szemben lévő sötét hajú férfinak. – Ne hagyd, hogy Harry rájöjjön, és nem öllek meg.

Ez volt minden, amit Fawkes hallott, mielőtt egy lángoszlop kíséretében eltűnt.

***

Harry Potter fütyörészve kopogott az igazgató ajtaján. Ez eddig egy nagyon jó nyár volt, s a legjobb barátja, Hermione Granger a hét folyamán fogja őket meglátogatni a kúriában, hogy ott töltse a nyár hátralévő részét az ikreivel. Szörnyen hiányolta az ikreket, mivel Hermione nem hozta magával őket, amikor a Sötét Rend gyűléseire jött. Nem mintha Harry valamikor is engedte volna neki. Az élete árán is bízott az embereiben, de a keresztgyermekeié árán már nem.

- Á, Harry, drága fiam, kérlek, kerülj beljebb! – mosolygott Albus Dumbledore, intve a fiatalembernek.

Harry elmosolyodott. - Helló, Albus – közölte, ahogy leült egy vörös bársonyszékbe, ami az igazgató asztala előtt állt. – Miben segíthetek?

Albus eltökélt pillantással ült az íróasztal mögé. - Harry, azt szeretném, ha te és Ula visszatérnétek az iskolába a nyár hátralevő részére.

A zöld szemek veszélyesen összeszűkültek.

- Remélem, jó okod van rá, Albus. Rosszul vagyok a próbálkozásaidtól, hogy elrángass Marcus mellől, csak mert Perselus az első félévben azt hitte róla, hogy halálfaló.

Albus felsóhajtott. - Harry, Fawkes látta Voldemortot Marcus birtokán. Rólad beszélgetett egy sötétbarna hajú valakivel.

A fiatal varázsló megdöbbent. Pillantása a főnixre vándorolt, aki óvatosan figyelte őt.

- Marcus nem adna át Voldemortnak – mondta hidegen.

- Harry, nem lehetsz benne biztos – válaszolt Albus.

Tom… - suttogta Harry gondolatban, miközben fennhangon folytatta.

- Albus, nem ismered Marcust úgy, mint én. Nem adna át Voldemortnak.

Igen, szerelmem? - válaszolt a Sötét Nagyúr nyugtalanul.

Fawkes múltkor meglátott téged, miközben az egyik halálfalóval beszéltél – válaszolta Harry, miközben gyanakvóan méregette Albust. Az igazgatónak csukva voltak a szemei, és olybá tűnt, mintha valamiféle égi segítségért fohászkodna.

Harry szinte érezte a kapcsolatukon keresztül, ahogy Tom szemei nagyra tágulnak. Bassza meg. Mit akar, mit tegyél?

Azt, hogy visszaköltözzek Roxfortba a nyár hátralévő idejére.

Albus sóhajtott.

- Harry, Miss Thorald biztonságára is gondolnod kell.

Tom felnyögött. Hallotta az igazgatót, mióta a kapcsolatuk nyitott volt. Maradj Roxfortban. Az örökkévalóságig ezzel fog zaklatni. És, ha rájön, hogy Herm és az ikrek jönnek…

Harry síni tudott volna. Ehelyett a szék karfájába vágta az öklét és szorosan lehunyta a szemét.

- Tisztában vagyok vele, Albus, hogyha Voldemort is a kúrián van, Ula is és én is veszélyben leszünk, de neked is tisztában kéne lenned azzal, hogy már egy hónapja ott vagyunk, és mindketten jól vagyunk. Ha Voldemort meg akart volna támadni minket, már rég megtette volna – morogta, megtéve mindent, hogy ne veszítse el a hidegvérét.

Harry, kérlek, ne sodord magad veszélybe csak azért, hogy szexelhess velem… - nyögött fel a Sötét Nagyúr, miközben Albus válaszolt.

- Attól tartok Harry, hogy ebben az esetben Voldemort hagyhatja, hogy biztonságban érezd magad. – Kék szemét az előtte álló fiúra szegezte, a pillantása utat vágott Harryhez, még ha ő maga ezt nem is láthatta. – Utasítalak, hogy a mai nap folyamán költözz vissza Roxfortba.

- Te engem nem utasítgathatsz – sziszegte a Kis Túlélő, kipattanó zöld szemekkel.

°°A Rend és a Roxfort tanári karának a tagja vagy, Harry°° - válaszolt Fawkes. - °°Attól tartok, igenis utasítgathat.°°

Csak egyezz bele, kérlek, szerelmem – könyörgött Tom.

Harry összeszorította a fogait és úgy bámult az igazgatóra.

- Gyűlöllek – köpte, mielőtt felállt és kiviharzott az irodából.

Biztos vagyok benne, hogy meglátogathatlak, ha megígérem, hogy nem viszlek ki az iskolából, ugye tudod? – mormolta Tom megnyugtatóan. – És persze ott lesz Perselus és Poppy, ha szükséges lesz megbeszélned valamit a Sötét Rend egy másik tagjával.

Utálok csapdában lenni! – kiáltotta, miközben lefelé trappolt az iskola előtti lépcsőn. – Utálom azt érezni, hogy nincs hová mennem. Te tudod ezt.

Igen, tudatában vagyok, de Albus ebben az esetben nem fog választási lehetőséget adni.

- Harry! – kiáltotta egy meglepett női hang.

Harry a felé siető Poppy Pomfeyra pillantott. Az úti köpenyét viselte és nála volt a gyógyítói táskája.

- Nahát, helló, Poppy!

A javasasszony megállt a fiatal varázsló előtt és felé nyúlt, hogy letöröljön egy könnycsíkot.

- Mi a baj?

Harry beharapta a szája szélét.

- Albus látta Voldemortot a kúrián. Azt mondja, itt kell maradnom a szünet hátralévő idejében.

- És te azt próbálod eldönteni, mit mondj Marcusnak – bólintott szomorúan a javasasszony.

Harry bólintott. Poppy az egyike volt annak a két embernek a tanári karból, akik tudták, hogy Marcus Brutus, aki egy évvel ezelőtt Sötét Varázslatok Kivédését tanított, valójában a Sötét Nagyúr, Voldemort volt. Megértette a helyzet beteg humorát. – Nem akarok itt maradni.

Poppy lágyan Harry vállára ejtette a kezét.

- Tudom, de amikor Albus nem ad választási lehetőséget… - tette hozzá szomorú mosollyal. – Mondd meg Marcusnak, hogy Albusnak szüksége van rád, arra az esetre, ha a kastélyt megtámadnák, vagy valami ilyesmit. A támadások miatt, amik hirtelen megjelentek, Albus el fogja kezdeni visszahívni a tanárokat a szünetről. – Igazán közel hajolt a fiúhoz, úgy suttogott: – És nem úgy van az, hogy Albus Dumbledore akármilyen átkozott dolgot megtehet, ha arról van szó, hogy itt kell tartani téged, Nagyuram. – Megcsókolta az arcát. – Gyere, látogass meg, amikor visszajössz. Csirkefogó kiscicái nem rég születtek meg, és még nem nagyon volt időm elnevezni őket.

Harry bólintott és megtörölve az arcát, felállt.

- Rendben. Ha látod Albust, mondd meg neki, hogy elmentem Uláért és a holminkért.

- Természetesen – mosolygott Poppy, majd befordult az iskolába.

Harry nehéz sóhajjal indult a kapu felé.

***

Ula Thorald nagyjából annyira volt elégedett, mint Harry, hogy el kell hagynia a kúriát. Tom és Harry egy órát töltött azzal, hogy megpróbálták kicsalogatni a szobájából. Mikor semmi sem működött, a szerelmespár összenézett, majd elátkozták az ajtót az útból.

- Nem megyek! – sikította a fiatal boszorkány az ágyából, mielőtt az ott fekvő kupacból egy játékkacsát vágott a két sötét varázslóhoz.

Harry behúzta a nyakát, de Tom, akinek már fogytán volt a türelme, felrobbantotta a kacsát.

- Elég volt – morogta.

Ula megütközve nézte a kacsájának a hamvait. Harry kihasználta a helyzetet, hogy felmásszon mellé az ágyra és megölelje. A tizenkét éves könnyekben tört ki és úgy kapaszkodott Harrybe, mintha ő lenne az utolsó dolog a Földön. Harry megcirógatta a sötét-aranybarna hajat és a Sötét Nagyúrra pillantott. Tényleg fel kellett gyújtanod azt a nyavalyát? – érdeklődött egy leheletnyi humorral a hangjában.

Tom sóhajtott, majd odaült az ágy másik oldalára.

- Sajnálom Ula, de azt hittem, megtanítottalak rá, hogy ne dobálj felém dolgokat – mondta a Sötét Nagyúr erőtlenül próbálva ugratni a lányt.

Válaszképp a síró gyermek vaktában megragadott egy babát a hajánál fogva és a mögötte ülő férfihoz vágta. Tom felnyögött és megdörzsölte a fejét, ahol a baba lába megütötte.

- Azt akarod, hogy ezt is felrobbantsam?

- Nem! Azt akarom, hogy menj innen! – visította Harry mellkasába.

Te nyugtasd le. Én megyek és összepakolom a dolgaitokat – döntötte el Tom sötéten, mielőtt puffogva elhagyta a szobát.

Harry hátrahajolt, így a lány szürke szemeibe tudott nézni.

- Senki sem akarja, hogy elmenjünk, Ula. Még a házimanók is csalódottak.

- Miért nem mondtál egyszerűen nemet? – kiáltotta Ula, ököllel ütve a mellkast, amin az előbb még sírt.

- Megpróbáltam – suttogta Harry. – De egy tanár vagyok az iskolájában és egy tag a Rendjében. Ha Albus utasít valamire, kutya kötelességem követni azt. Veszekedtem vele emiatt. Merlin látja lelkem, összevesztem vele. De nem engedte, hogy maradjunk. Annyira sajnálom, Ula. – Szomorú tekintettel törölte le a lány könnyeit.

Ula rábámult a fiatalemberre, aki olyasmivé vált számára, mint egy báty, vagy egy kedvenc nagybácsi. Tudta, hogy Harry tiszta szívéből maradna: nem kellett, hogy mondja, Ula érezte. Azt is tudta, hogy Harry sosem hazudna neki, és ez a tudat volt az, ami bólintásra és megnyugvásra késztette. Nem volt igazságos, hogy Harryre haragudott. Ő megtett minden tőle telhetőt. Dumbledore volt az, akire dühösnek kellett lennie, és megfogadta, eléri, hogy az öregember megbánja, hogy Harrynek és neki az akarata ellenére el kellett hagynia a Mardekár Kúriát.

- Nem a te hibád – mondta a varázslónak.

Harry szomorúan elmosolyodott.

- Nem, úgy vélem, nem – sóhajtotta. – Gyerünk, pakoljuk össze a cuccot, hmm? Minél hamarabb indulunk, annál hamarabb beszélhetünk a roxforti házimanókkal annak érdekében, hogy valami kellemetlent tegyenek Albus vacsorájába ma este.

Ula felvihogott.

- Rendben.

***

Miután találkoztak Albusszal a lépcsőnél, és Ula egy viszonylag nagydarab, rothadó fát dobott az igazgatóra, megmutatták nekik a kétszobás lakosztályt, amit a szünet hátralévő részében osztottak meg egymással. A lakosztály az iskolaév alatt Harryé lett, és a fiú megígérte fiatal gondozottjának, hogy amit Ula nem szeretne a hálóteremben tartani, azt megőrzi neki. Miután megkapta Harrytől az utasításokat, a lány elment, hogy elbeszélgessen a házimanókkal arról a bájitalról, amit Harry adott neki, hogy az igazgató levesébe kerüljön. Ulának elképzelése sem volt, mi fog történni, de Harry megígérte, hogy megfelelően visszafizetnek vele.

Mikor mindent elintézett, Harry lesétált a gyengélkedőre és bekopogott a javasasszony ajtaján.

- Poppy?

Poppy a vendégére mosolygott, amint kinyitotta neki az ajtót.

- Sokkal jobban nézel ki.

- Igen, valójában lenyűgöző volt Albust nézni, amint elszörnyed, mert Ula hozzávágott egy darab fát – vallotta be.

A javasasszony nevetett és bevezette Harryt.

- Gondolom, mindenki elborzadna, ha egy másodéves fadarabokkal hajigálná. Felteszem, annyira örült ő is, hogy el kell hagynia a kúriát, mint te.

- Csak ő több stresszel járó módon fejezte ki magát – értett egyet Harry, ledobva magát egy székbe.

- És hogyan fejezte ki a nemtetszését? – érdeklődött Poppy, teát töltve mindkettejük számára.

- Magára zárta az ajtót, majd tárgyakat vágott hozzánk, mikor beátkoztuk azt – nyögte Harry. – Tom nem volt boldog és egy játékkacsa jópofa kis felrobbantásával zárta le a vitát. Megtorlás gyanánt Ula megvárta, míg odaül az ágyra, mielőtt a képébe vágott egy babát. Puffogva ment el.

Poppy kuncogott és adott egy csésze teát a fiatal varázslónak, mielőtt leült vele szemben. – Tom vérmérsékletét ismerve csodálom, hogy a babát nem robbantotta fel.

- Fenyegetőzött vele – vigyorogta Harry –, úgyhogy Ula sikítva küldte el.

A javasasszony tehetetlenül rázta a fejét.

- Az a gyerek szerencsés, hogy Tom törődik vele. Mindenki mást felrobbantott volna, nem beszélve a babáról.

- Tudom – nevetett Harry. – Látnod kéne őket, mikor együtt kviddicseznek. Tom mindig beengedi Ula góljait, még akkor is, ha már a kvaff útjában van.

- Ó, ez biztos összezavarja a csapattársaidat – horkantott Poppy.

- Rohadtul bosszantja a csapatát, de Ula csapata minden erőfeszítést megtesz, hogy Ulának passzolja a kvaffot, mielőtt gólt szereznek. – Harry megrázta a fejét. – És Tom azt is mondja, hogy utálja a kviddicset.

- Hadd találjam ki: azonnal beleegyezett a játékba, amint megkérték rá – nevetett Poppy.

- Igen. – Harry vágott egy grimaszt. – Tudsz valamit, amit én nem?

A javasasszony vigyorgott.

- Őrző volt a Mardekár csapatában.

- Akkor hazudott nekem – csapott a homlokára Harry. – Rohadt szemétláda. Lesz egy hosszú beszélgetésem vele.

Poppy megint felnevetett.

- Ó, az utolsó két évében nem játszott, ezt ne felejtsd el. Végül is kirúgták a csapatból, mert többet volt a könyvtárban, mint edzésen.

A Kis Túlélő megforgatta a szemeit.

- Mintha csak őt hallanám – horkantott letéve a teáját. – Mintha kiscicákat említettél volna, ugye?

- Igen, valóban. – Poppy is letette a teáját és felállt. – Nagyjából hat hete születtek. Voltaképpen választhatnál egyet a születésnapodra, ha szeretnél.

Harry szemei kerekre tágultak és felállt.

- Naná! Merre vannak?

- A szobámban – mosolygott Poppy, bevezetve a fiút a hálószobájába. – Ne merészeljen semmilyen szellemes beszólással előállni a rendetlenséggel kapcsolatban, Mr. Potter.

- Igenis, Madam Pomfrey – intonált Harry, elhajolva a javasasszony fejbecsapása elől.

- Kölyök – kuncogott Poppy, miközben Csirkefogóhoz vezette, aki öt pici, szőrös testtel volt körülvéve. A legtöbbjüknek sötét, foltos bundája volt, mint az anyjuknak, de egynek lapos pofája volt és világos-narancs bundája.

Harry elhúzta a száját és letérdelt a murmánc-ivadék alom mellé.

- Azt hiszem, most már tudom, ki az apjuk.

- Igen? – Poppy szemöldökráncolva nézett a fiúra, miközben meghitten simogatta Csirkefogót.

- Csámpás, Herm macskája – válaszolta Harry, mielőtt az anyaállat felé bólintott. – Dédelgethetem a kicsinyeidet, Csirkefogó? – érdeklődött udvariasan.

Csirkefogó egy hosszú percig veszélyesen villogó szemekkel meredt a fiatal varázslóra, mielőtt megnyugodott és hangosan dorombolni kezdett.

- Én igennek venném – mormolta Poppy, megvakarva Csirkefogó füle tövét. Harry előre nyúlt, hogy megsimogassa az egyik sötétebb kiscicát.

- Még nem nevezted el őket?

- Nem. Amint említettem, arra gondoltam, választhatnál egyet a születésnapodra, úgyhogy nem neveztem el őket – felelte Poppy. – Azt választod, amelyiket szeretnéd, de nem hiszem, hogy Csirkefogó egy héten belül engedni fogja, hogy látótávolságon kívülre vidd.

- Oh… - Harry szomorú arccal nézett az anya murmáncra. – Még akkor sem, ha megígérem, hogy nagyon fogok vigyázni rá?

Poppy elnevette magát Csirkefogón, ahogy az eleresztett egy „miáúúú"-t.

- Két nap múlva lesz a szülinapom, Csirkefogó. Biztos vagy benne, hogy akkor sem kaphatom meg az egyik kiscicát? Megígérem, hogy minden nap visszahozom, hogy megbizonyosodhass, semmi kárt nem tettem benne – adta elő a műnyafogást a fiú.

Egy hosszú percen át úgy tűnt, Csirkefogó megfontolja ezt, mielőtt halkan nyávogott egyet és megnyalta a mancsát. Harry pislantott párat.

- Hé, Poppy, ez igen volt?

- Úgy hiszem, igen – mormogta tisztelettel a javasasszony.

- Állati.

Poppy felkuncogott.

- Hát akkor, Mr. Potter, miért nem választ egyet?

Harry mosolygott és elkezdte vizsgálgatni a murmánc-ivadékokat. Miután nagyjából tizenöt percig nézelődött, kiválasztott egy sötétszürke, fekete foltokkal tarkított, hosszú fülű kiscicát.

- Mi lenne, ha Füstösnek neveznénk, ha? – kérdezte az állattól.

- Tudod, ő lány – figyelmeztette Poppy.

- Úgy vélem, akkor csak meg kell mondanom Csámpásnak, hogy nem szexelhet a lányával – válaszolta Harry csillogó szemekkel. Orrát belefúrta a cica bundájába, amire válaszként egy halk dorombolást kapott. – Ó! Olyan édes!

Poppy nevetett.

- Azt hiszem, a Füstös jó név lesz, Harry.

- Én is – mosolygott Harry, gyengéden dédelgetve a cicát. – Köszönöm, Poppy.

- Szívesen.

***

Július harmincegyedikén Harry arra ébredt, hogy valaki ráugrott. Kinyitotta az egyik szemét és rosszallóan nézett Ulára.

- Muszáj volt rám ugranod, te szörnyeteg?

- Tulajdonképpen én kértem meg rá – mondta egy vidám hang az ajtóból.

Harry felkapta a fejét és szélesen elmosolyodott.

- Marcus!

- Boldog születésnapot, szerelmem. – A Sötét Nagyúr kuncogott, ahogy Ula birkózásszerű ölelésben részesítette az ágyban lévő fiút. – Hagyd Harryt felöltözni, Ula. Utána lemehetünk a Nagyterembe.

- Oké – egyezett bele Ula, leugorva az ágyról és kiszökdécselt a szobából.

Harry kimászott az ágyból és nyújtózott egyet.

- Hiányoztál – mormogta a háta mögött álló férfinak. Tom karjait Harry dereka köré fonta és magához húzta a fiatalabb varázslót.

- Csak két napja váltunk el, szerelmem – ugratta.

- Szemétláda – jelentette ki Harry, mielőtt hátrafordította a fejét, hogy csapdába ejtse Tom ajkait az övével. A Sötét Nagyúr Harry arcára csúsztatta a kezét, elszántan visszacsókolva őt. Mikor szétváltak, Harry szemei csintalanul csillogtak.

- Tudod, csak két napja volt – gúnyolódott mosolyogva.

Tom kuncogott.

- Úgy van. – Újra megcsókolta Harryt, aztán elengedte. – Öltözz fel, kölyök.

- Igenis, drága szörnyeteg – válaszolta a fiú és a szekrényéhez sétálva, kitárta annak az ajtaját. – Mit vegyek fel?

- A bőrnadrágodat – mondta Tom azonnal.

Harry felnevetett és kihúzta a nadrágot és a kedvenc fekete felsőjét, aminek lyukas volt a háta, és éppen a baziliszkuszt és főnixet ábrázoló tetoválását tette láthatóvá.

- Ahogy kívánod, szerelmem.

Miközben a fiú átöltözött, a Sötét Nagyúr kritikus tekintettel méregette a szobát. Az ágy egyszerű volt és széles. Fehér pamutlepedő volt rajta, ami szemöldökráncolásra késztette Tomot. Tudta, hogy Harry jobban szereti a selymet a pamutnál.

- Harry, szerelmem, a lepedőd…

- Tudom – grimaszolt Harry. – Albus nem engedett el elég hosszú időre ahhoz, hogy újat szerezzek, és tudod, hogy a tanárok saját maguknak kell, hogy berendezzék a szobájukat.

Tom bólintott.

- Szólok Blinkynek, hogy hozzon egy garnitúra lepedőt, amikor visszamegyek a kúriára, rendben?

Harry mosolyogva forgatta a szemét.

- Csak azért egyezek bele, mert tudom, hogy izgatott lesz egy ilyen munkától – lökte bele a szennyeskosárba a pizsamáját. – Meddig maradsz itt?

- Sajnos csak a mai nap – sóhajtott Tom – Lesz egy megbeszélésem holnap, amire el kell mennem.

- Ó! Értem. – Harry fáradtan dörzsölte meg az orrnyergét. – Sajnálom.

- Nem hibáztatlak – horkantott a Sötét Nagyúr. – Annál több eszem van. Gyere, ellenőrizzük le, hogy a szörnyeteg, akit mindketten szeretünk és imádunk, nem tett tönkre semmit.

Harry felnevetett és kiment a nappaliba. Ula óvatosan méregette őket a szobája ajtajából.

- Mit követtél el ez alkalommal? – tudakolta Harry leheletnyi humorral.

A kislány idegesen mosolygott.

- Odaadhatom most az ajándékodat, Harry?

A fiatal varázsló pislogott egy párat.

- Persze – bólintott, leülve az egyik szék karfájára. Tom megállt mögötte. – Valójában, ha idehoznád az asztalon lévő csomagot, azt is ki tudnám nyitni.

- Kitől van? – érdeklődött Tom, mialatt Ula megragadta az asztalon fekvő ajándékot és az övével együtt átadta a Kis Túlélőnek.

- Nevtől. A nagymamája zártkörű családi partit akart neki rendezni, így idejekorán elküldtük egymásnak az ajándékainkat. Tegnap kaptam meg – válaszolta Harry, először a Nevilltől kapott csomagot kezdve bontogatni. Két vastag pergamentekercs volt benne. Az egyikre 'Longbottom', a másikra 'Potter' volt írva. – Ha! Végre!

- Mi az? – kérdezte kíváncsian Ula.

- Nev és az én családfám. Megígérte, hogy megpróbál szerezni nekem egy másolatot a Potter-családfáról, mivel én nem találtam, és említettem neki, hogy szeretném látni az ő családfáját is – magyarázta Harry, pálca nélkül lebegtetve a két tekercset a nappaliban lévő íróasztalára, hogy alkalomadtán megnézze. – Add azt ide – utasította, kinyújtva a kezét az Ula kezében tartott dologért.

- Remélem, tetszik – motyogta a boszorkány, egy helyben topogva és a földet nézve, mialatt Harry kibontotta a kis csomagot.

Harry egy fényképalbumot húzott elő és szó nélkül lapozta át. Tele volt azokkal a képekkel, amik akkor készültek, mikor a Mardekár Kúrián voltak, és sok olyan volt köztük, amiről Harry nem is tudta, hogy egyáltalán elkészültek.

- Fúha... – suttogta végül.

Ula felkapta a fejét és elmosolyodott Harry hálás pillantásán.

- Boldog szülinapot, Harry – suttogta megölelve Harryt.

Harry a lány köré fonta a karjait és mély levegőt vett.

- Kösz, kicsim – mormogtam, majd adott egy puszit az arcára, mielőtt elengedte. – Ez mesés. - Ula megragadta az albumot, beszökdécselt Harry szobájába, és egy szó nélkül elrakta.

Tom felkuncogott és gyengéden megcsókolta Harryt.

- Akkor mehetünk reggelizni?

- Kaja! – értett egyet Ula, visszaszökdécselve a Sötét Rend két vezetőjéhez.

Harry felállt és nevetve megragadta Ula kezét.

- Rendben. Kaja – egyezett bele, miközben Tom átkarolta a vállát. Az alacsonyabb varázsló szabad kezével átkarolta a Sötét Nagyúr derekát és vállára hajtotta a fejét, ahogy elindultak a Nagyterem irányába.

Ula hamar kiszabadította magát Harry fogságából és vihogva körbe-körbe rohangált előttük, még néhányszor „kajá"-t kiáltva.

- Most akkor hány éves is? – kérdezte Tom szárazon.

Harry kuncogott.

- Tizenkettő, Marcus.

- Biztos? Megesküdtem volna, hogy hat – válaszolt a Sötét Nagyúr. Kékeszöld szemei jó kedvtől ragyogtak.

Ula mögéjük száguldott és hátulról Tom fejére csapott.

- Tizenkettő vagyok, Marcus – morogta, újra megfogva Harry kezét.

- Megtévesztő volt – vágott vissza ugratva Tom.

Harry a szemeit forgatta.

- Ti ketten egy rémálom vagytok – jelentette ki, ahogy elérték a Nagyterem bejáratát.

Ahogy a hatalmas ajtó kinyílt, nagyjából kéttucat hang kezdett énekelni.

- Boldog szülinapot, boldog szülinapot, boldog szülinapot, Harry, boldog szülinapot!

Harry döbbenten bámult a barátaira és a családjára, akik a griffendéles színekkel díszített Nagyterem közepén álltak.

- Köszi, srácok – suttogta.

'Ó, gyere, egyél valamit, bátyó!' nevetett mosolyogva Hermione Granger mellől Ginevra Weasley-Potter fogadott bátyjára. Mindkét nő egy kisbabát és egy üveget tartott a kezében.

- Kaja! – értett egyet Ula, félig-meddig vonszolva Harryt a baloldali fal mellé, ahol az étel volt.

Tom, aki elengedte a szeretőjét, mikor rájött, hogy Ula mire készül, Perselus mellé lépett, aki összevont szemöldökkel a tömegtől távolabb állt.

- Tudod, hogyan kell szórakozni? – érdeklődött mosolyogva a Sötét Nagyúr.

- Nem – válaszolta a bájitaltan professzor nyugodtan, mielőtt közel hajolt a vezéréhez és úgy suttogott. – Albus és sok más Rendtag itt van. Már figyelmeztettem 'Sabert' és Luciust. Úgy tudom, Blaise, Draco és Theodore kémek, igaz?

- Igen – bólintott Tom, szemei a tömeget pásztázták. – Mordon…

Perselus tekintete körbeszáguldott, hogy aztán rábámuljon az ex-aurorra.

- Amennyire én tudom, nem okozott semmi problémát.

- Furcsa. Az ember azt gondolná, hogy lecsapna a lehetőségre, hogy ennyi sötét varázslót megátkozhasson. – A Sötét Nagyúr szemöldökét ráncolva nézett a paranoiás emberre.

Mintha csak tudná, hogy róla beszélnek, vagy pont, mert észrevette, hogy figyelik, Alastor „Rémszem" Mordon megfordult és éles pillantást vetett a két sötét varázslóra. Perselus szemei összeszűkültek, Tom pedig még jobban összeráncolta a szemöldökét, ahogy Mordon hozzájuk lépett.

- Érdekesnek találom, hogy a vendégek közül olyan sokan viselik a Sötét Jegyet – jegyezte meg társalgási hangnemben Rémszem.

Mindkét mardekáros elővigyázatosan az ex- aurorra szegezte a pálcáját.

- Mit akarsz, Mordon? – sziszegte Perselus.

- Nem sokat – mosolygott Rémszem -, csak…

- Alastor – szólt szárazon Harry, a semmiből tűnve elő az ex- auror könyökénél. – Kérlek, mondd, hogy nem próbálsz szívrohamot okozni Marcusnak és Perselusnak.

- Tennék én ilyet? – Rémszem meglepetten nézett Harryre.

Harry megforgatta a szemeit.

- Igen. - Azután a paranoiás mentora mögött álló két sötét varázslóra pillantott. – Gondoljatok Rémszemre támogatóként, rendben? Ne hagyjátok ijesztgetni magatokat.

A Sötét Nagyúr eltette a pálcáját.

- Ezt hamarabb is megemlíthetted volna, Harry – sziszegte.

- Mi lett volna abban a vicces? – kérdezte Rémszem.

Harry vigyorogva rázta a fejét.

- Megvoltak az okaim, szerelmem. Alastor, menj, zaklasd Albust, vagy ilyesmi.

- Bah. Kirúgsz a kis sötét körödből?

- El veled – nevetett Harry. Az idősebb varázsló egy kacsintás kíséretében eloldalgott, hogy lefoglalja Albust. Harry visszafordult a szeretőjéhez és a bájitaltan professzorhoz.

- Tudjátok, hogy tényleg sajnálom, de elvesztettem egy fogadást, szóval nem tudtam elmondani, amit tudott, míg ő fel nem hozta a témát.

- Fantasztikus – morogta Perselus, eltéve végül a pálcáját.

- Miben állt a fogadás? – kérdezősködött kíváncsian Tom.

Harry halványan elpirult, ami felkeltette Perselus érdeklődését.

- Öhm… semmi fontosban.

- Köpd ki, Potter – mormolta Perselus élvezettől csillogó szemekkel afeletti képességében, hogy meggyötörheti a fiatalabb varázslót.

Harry reménytelenül pillantott végig a termen, mielőtt – a Saber Upwoodnak álcázott – Rodolphus Lestrange-re vetült a pillantása, és felderült.

- Ó, ott van Saber. Beszélnem kell vele. – Szélesen mosolygott, mielőtt sebesen elillant.

Perselus és Tom nézték, ahogy a fiatalember önelégült vigyorral elsiet.

- Elmondod, miről volt szó, igaz? – érdeklődött mellékesen Perselus.

- Persze. – Tom a halálfalója felé fordult. – Mit gondolsz, mi volt az?

- Valószínűleg köze van ahhoz a rejtélyes tetováláshoz, amitek feltételezhetően van – mondta két hang a két sötét varázsló mögül a semmiből. Mindkét férfi gyorsan megfordult, pálcát szegezve a beszélőkre, akik nem bizonyultak másnak, mint Fred és George Weasleynek.

Tom haragos tekintettel engedte le a pálcáját.

- Mikor hallottatok erről?

- Gin – válaszolták kórusban.

- Muszáj lesz beszélnem azzal a kölyökkel.

- Mielőtt megteszed, meg tudnád nekünk mutatni?

- Mit?

Perselus köhintett.

- Azt hiszem, Poppynak szüksége van a segítségemre.

- Ne hagyj itt velük! – kiáltotta Tom, mert Perselus oly módon indult meg, mint aki egyáltalán nem akar elmenekülni.

- Ó, ne aggódj…

- Nem csinálunk semmit, ami fáj…

- Nagyon.

- Tudjátok, úgy tűnik, Ulának szüksége van némi segítségre a puncs körül…

- Jó próbálkozás, Marcus.

- De mindannyian tudjuk, hogy Hermione mindenben segít neki, amiben szüksége van rá.

Tom pillantása Harry pár perccel ezelőtti pillantásához nagyon hasonlóan söpört végig a termen, végül megállapodott Lucius Malfoyon.

- Á! Lucius! Tökéletes. – Elsietett, hogy beszéljen a második emberével.

Az ikrek összenéztek.

- Hát rendben…

- Gondolom, várnunk kell egy másik alkalomra.

- Fenébe.

Aztán elballagtak, hogy megbütyköljék a puncsot.

***

Harry óvatosan figyelte az őt körülvevő kört. Nem szeretett elzárva lenni a legközelebbi kijárattól, főleg, mióta Fred és George megpiszkálták a puncsot valamivel, amit maguknak csináltak, és amit nem hatástalanítottak a karkötők, amit a bulin jelen lévő legtöbb ember viselt. Valójában az egyedüli bulizók, akikre látszólag nem hatott az ital, Harry, Tom, Perselus, Remus Lupin – Harry egyik keresztapja -, Rémszem, Poppy, Petunia Dursley – Harry nagynénje -, Herm, Gerda, Galvin, Luna Lovegood, Fred és George és az ő anyjuk voltak. Harryt nem tudta semmiféle alkohol befolyásolni és úgy tűnt, Lunát és Remust sem. Perselus Bájitalmesterként óvintézkedéseket hozott ilyen dolgok ellen, ahogy Poppy és Tom is. Rémszem csak a saját laposüvegéből és Gerda és Galvin is csak üvegből ivott. Fred és George nyilvánvalóan ellenszert adott az édesanyjuknak, Hermnek és Petuniának, mivel a nők reakciójában nem voltak biztosak.

- Na? Kinyihod őkeh? – motyogta Seamus Finnigan. Nagy részben a barátjára, Blaise Zabinire támaszkodott, mivel majdnem kétszer annyi alkohol volt benne, mint a többiekben, hála berúgási képességének.

Harry sok körülötte lévőhöz hasonlóan az őt körülvevő ajándékkupacra pillantott.

- Őőőő… persze.

- Elösször az enyimet nyisd ki! – szólt Rubeus Hagrid, aki félóriás mivoltának köszönhetően a többiek fölül vigyorgott szélesen. – Gróptól is kapod.

- Jól van. – Harry óvatosan vette át a nagy, rosszul csomagolt dobozt, úgy kezelve, hogy akár haraphat is. Hagridot ismerve, könnyen előfordulhatott volna, de a boldog félóriás most csak a Mézesfalás legjobb csokoládéjából vett egy akkora táblát, ami valószínűleg egy évébe telik Harrynek, hogy megegye.

- Köszi, Hagrid – mondta Harry a nagydarab embernek, aki sugárzott a boldogságtól. – És Grópnak is üzenem, hogy köszi.

- Megmondom.

Luna, láthatóan a felhős mennyezet által lenyűgözve, lábával vakon Harry felé tolt egy dobozt. Harry rámosolygott a boszorkányra, és értve a célzásból kinyitotta azt. Egy fényes új fényképezőgépet talált benne, egy üvegnyi képmozgást előidéző oldat társaságában. Harry bólintott a szeme sarkából őt néző lánynak.

- Köszönöm, Luna. Feltételezem, zsarolásra jó.

Halvány mosoly futott át Luna ajkain, mielőtt gondolataiba merülve Harryre nézett.

- Amire csak használni szeretnéd, természetesen. – A Harry bal válla mögötti helyre pislogott. – Az a puncs elég jó volt, nem gondolod? Talán megyek és szerzek még… - Sokan utána mosolyogtak, ahogy a mondottakhoz híven visszalépkedett az ennivalós asztalhoz. Az összes Junior tudta, hogy Luna nem volt olyan együgyű, mint amilyennek eljátszotta. Valójában ragyogó, csavaros esze volt, habár jól titkolta.

- Elég Lunából, bontsd ki a mi ajándékunkat! – kiáltotta Nymphadora Tonks, kezét a nálánál sokkal magasabb partnere, Kingsley Shacklebolt derekára téve, aki tulajdonképpen most az egyszer élvezte Tonks társaságát, habár ez valószínűleg az alkoholnak volt köszönhető.

Harry felhúzott szemöldökkel nézett a két aurorra, de elvette a könyv formájú ajándékot, amit Tonks nyugodtan az orra elé tolt. Lassan nyitotta ki, csak hogy idegesítse a kettő közül a vadabbikat, aztán halvány meglepetéssel az arcán felpillantott.

- Köszönöm – sikerült kinyögnie, letéve a könyvet a többi, már kibontott ajándékkal együtt.

'Na, mi az?' - kérdezte homlokráncolva Gin.

- A huszadik század metamorfmágiája – mormolta Tom, megragadva a könyvet, kifejezve ezzel a kíváncsiságát. Tonks felé bólintott.

- Meglepően ötletes.

- Hé! – kiáltott fel Tonks, megbántottnak próbálva tűnni. A részegségének köszönhetően ez nem nagyon sikerült.

- Épp dicsér – mondta szárazon Herm, átnyújtva egy másik könyv formájú tárgyat a születésnapos varázslónak. – Tessék, Harry.

- Egy könyv. Miért is nem vagyok meglepve? – forgatta meg Harry a szemeit, megmosolyogva az ideges pillantást, amit kapott, aztán továbblépve kibontotta az ajándékot. A Kézikönyv diákoknak a tanárrá váláshoz című könyv volt benne.

- Oké, valóban nem lep meg. – Mindenki nevetett, míg Herm felhorkant. Harry elvigyorodott.

- Kösz, Herm. Odateszem a többi könyv mellé, amiket az évek során adtál.

Ezzel egy kemény ütést érdemelt ki a tarkójára és egy sokkal hangosabb kör nevetést.

- Ó, tessék, Harry – kuncogott Remus egy újabb könyv formájú ajándékot átnyújtva.

- Akarom én ezt? – érdeklődött Harry szárazon, mindenesetre elvéve az ajándékot.

- Kölyök – mondta Remus szeretettel.

Harry elvigyorodott és kinyitotta. Még szélesebben kezdett vigyorogni, mikor meglátta, mi az.

- Kösz, Remy – mondta, letéve a többi közé az animágiáról szóló könyvet. Remus csak rákacsintott.

- Helyes, mint az ajándéka – morogta Sirius Black, Harry másik keresztapja, Remusra támaszkodva, ahogy Harry elé lökött egy kis dobozt.

- Sirius, szállj le rólam – sóhajtott Remus a szemét forgatva.

- Nem.

- Tapmancs…

- Fogd be, Holdsáp. Tudni akarom, mit gondol Harry.

Remus reménytelen sóhajt hallatott.

Harry megrázta a fejét a két keresztapja felé, aztán kinyitotta a kis csomagot. Belül egy lekicsinyített motor volt.

- Öh…

- Ez egy valódi repülő motor! – mondta Sirius csillogó szemekkel, hirtelen felállva. – Annyit kell csak tenned, hogy visszavarázslod az eredeti méretébe.

- Őőő… Siri, én nem tudok vezetni – mutatott rá Harry türelmesen.

- Semmi gond! Megtanítalak!

- Ó, édes Merlin! – nyögött fel Tom. – Black, ha Harryn csak egy karcolás is lesz, én…

- Igen, igen – intette le Sirius az öregebb varázslót. – Nem fogom bántani az ágyasodat, Brutus.

- Sirius! – kiáltott fel Remus.

- Mi van?!

- Hölgyek is jelen vannak! – vágta rá egyszerre Harry és Poppy, majd felnevettek. A többiek meglepett pillantásokat váltottak, ahogy Remus megpofozta Siriust és Tom a bajsza alatt mormogott valamit vacsorára való hot dogokról.

- Ó, tessék – nyújtott át Molly Weasley egy kis táskát. – Arthurtól, Charlie-tól, Billtől, Ginnytől és tőlem.

Harry előhúzta a benne lévő dolgokat és élvezettel mosolygott a nagy zöld, kötött gyapjútakaró fölött, aminek a közepében a Griffendél címer volt.

- Pompás!

- Jaj, ne… - sóhajtotta Tom, arcát a tenyerébe rejtve. Mindenki nevetett szegény mardekároson.

- A rohadt életbe! – Harry kiáltására mindenki újra ránézett. Egy kis gyűrűre pislogott.

'Nekem adtad a családod gyűrűjét, gondoltam, megérdemled a Weasley család gyűrűjét. Anya és Apa egyetértettek.' mondta segítőkészen Gin.

Harry szótlanul húzta fel a gyűrűt a jobb kezére, köszönetképp bólintva pótcsaládjának. Molly, Arthur és Bill mind visszamosolyogtak. Gin egyszerűen átugrotta az ajándékkört, hatalmas ölelésben részesítette a bátyját, és azután kiugrott a körből.

- Milyen megható – jelentette ki Perselus szarkasztikusan, mielőtt átnyújtotta az ő dobozát.

Harry vigyorgott.

- Fogadni mernék. – Kinyitotta a férfi ajándékát. Egy olyan bájitalos láda volt benne, amiről Harry tudta, hogy meg van bűvölve, hogy mindig tele legyen. A láda olyan bájitalokat tartalmazott, mint az Álomtalan Álom ital, Nyugtató Főzet és Veritaserum. Harry a férfi felé bólintott.

- Kösz, Persi.

- Miért kell neked ehhez a francos névhez ragaszkodnod?! – sziszegte Perselus dühösen, ahogy az emberek elrejtették a mosolyukat körülötte.

- Mert ez téged annyira bosszant – válaszolta őszintén Harry, felvéve egy újabb ajándékot, ez alkalommal az ikrekét. Kinyitotta, miközben Perselus fortyogott, aztán örömében elvigyorodott.

- Hacsak nem szeretnél az új kísérletem alanya lenni, természetesen.

Perselus óvatosan figyelte a dobozt, amiből kinézett néhány nagyon mocskos csínyt.

- Feltételezem, jó lesz a név.

- Nagyszerű! – Harry összekacsintott az ikrekkel és letette a dobozt. – Következő?

- Tessék! – Parvati Patil átnyújtott egy dobozt Harrynek, mellette ikernővére, Padma mosolygott.

Harry kibontotta az ajándékot és egy mágikus emlékkönyvet talált benne, az elkészítéséhez szükséges anyagokkal.

- Állati! Köszönöm, hölgyeim. – Rákacsintott a két boszorkányra, két hasonló lányos vihogást váltva ki ezzel.

Tom ráütött a tarkójára.

- Fejezd be a vendégekkel való flörtölést, te kölyök.

Harry csókot dobott a szeretőjének, aztán megfordult, hogy átvegyen Deantől egy tekercset. Mikor kinyitotta, egy gyönyörű rajzot talált benne magáról, amint nézi, ahogy Tom marcusi álcájában Ulával vitatkozik, amint azt gyakran tették. Szerető mosolyt villantott a képre, aztán Deanre vigyorgott.

- Ki fogom tenni a termembe.

Dean felnevetett.

- Pompás!

- Na nem, nem fogod! – mondta Tom, próbálva megkaparintani a sértő műalkotást Harrytől, aki könnyűszerrel eltartotta azt szeretőjétől, annak ellenére, hogy ő volt az alacsonyabb.

Ula halvány mosollyal kikapta Harry kezéből a pergament. Megvizsgálta, aztán elvigyorodott.

- Tökéletes! Marcusnak is a legjobb oldalát mutatja!

- Mi?! Te kis szörnyeteg!

A tömeg felnevetett, mikor Tom üldözni kezdte Ulát körbe a teremben. A nevetés megkétszereződött, mikor Harry előkapta az új fényképezőgépét és lefényképezte őket.

- Tökéletes! – hívta oda kettejüket, hangos nevetést váltva ki Ulából, a Sötét Nagyúrból pedig egy reménytelen sóhajt. – Most már hozd vissza, Ula. Szerelmem, itt is duzzoghatsz – parancsolta Harry nyugodtan, mielőtt visszafordult a jól szórakozó tömeghez. – Következő?

Fawkes egy kis csomaggal a karmai közt Harryhez repült, és leereszkedett a fiú vállára.

°°A vén bolondtól és tőlem°° mondta Fawkes egyedülálló nyelvén. °°És szeretnék később négyszemközt beszélni veled.°°

Harry éles pillantást vetett a főnixre, aztán észrevéve Albus zavarodott pillantását, bólintott.

- Rendben. – Elvette a csomagot, és óvatosan kinyitotta, s elakadó lélegzettel meredt a főnixkönnyel teli kis fiolára. Mindenki, akinek volt egy kis esze, tudta, milyen értékes a főnixkönny. Nem számított, mennyire volt mérges Harry az igazgatóra és a madárra, akire az életét rábízta volna, nem tehetett róla, de meghatotta az ajándék.

- Köszönöm, Albus, Fawkes.

Albus meghajtotta a fejét a fiú felé.

- Nagyon szívesen, Harry, kedves fiam.

- Részeg? – érdeklődött csendesen a vállán ülő madártól.

°°Ki tudja?°° jött szárazon a válasz, mielőtt Fawkes visszarepült a gazdájához. Harry csak vigyorgott.

- Nesze, te szörnyeteg – mondta Rémszem, Harry felé lökve egy csomagot. A fiú könnyen elkapta, és önelégülten mentorára vigyorgott. – Nagyon jó. Még vannak reflexeid. Akkor nyisd ki.

Harry a szemeit forgatta az ex- aurorra, aztán kinyitotta az ajándékot. Egy sötét energiával körülvett amulett volt benne. Kihúzta a hozzá tartozó kártyát, elolvasta, aztán elvigyorodott, mielőtt feltette az amulettes karkötőjére.

- Kösz, vén fasz – mondta, a tenyerén elégetve a papírt a rajta lévő magyarázattal együtt.

- Nincs mit, kis szemétláda – válaszolta nyugodtan Rémszem.

Mire jó? – kíváncsiskodott Tom, ahogy Harry elvette a következő ajándékot.

Átlát a sötét varázslattal, bájitallal meg hasonlókkal előidézett láthatatlanságon. A bűbájokon is átlát – válaszolta Harry, miközben kinyitotta a Rodolphustól és öccsétől, Rabastantól kapott dobozt.

- Állati! – kiáltott fel, kihúzva a késdobáló szettet. – Kösz, Saber!

- Semmiség – válaszolta hidegen Rodolphus.

Harry tudván, hogy a hűvös válasz pusztán színjáték, elvigyorodott és elvette a csomagot, amit Narcissa Malfoy nyújtott felé mosolyogva. Egy sötétzöld nyári köpeny volt benne, a hátán egy hamvaiból feléledő arany főnixszel. A fiú egy hosszú percig csak arra volt képes, hogy szótlanul meredjen az ajándékra.

- Azt hiszem, tetszik neki – mormolta Tom, kivéve Harry kezéből a köpenyt, hogy jobban rálásson a részletekre. – Ez valóban szép.

Harry bágyadtan bólintott.

- Köszönöm – mondta lágyan.

- Bármikor, a kedvenc világos varázslónknak – válaszolta Narcissa egy széles mosoly kíséretében.

Harry jó pár emberrel együtt nevetett, bár Albus szemöldök ráncolva nézte Malfoyékat.

- Tessék – nyújtott át Petunia egy kicsi ajándékot. Harry óvatosan átvette és kinyitotta. Ismét elhagyták a szavak, ahogy az édesanyjáról, Petuniáról és a nagyszüleiről készült fényképekkel teli albumra bámult. – Sok ilyet találtam, amikor a nyár elején a padlást takarítottam – tudod, mekkora rendetlenség van ott – és gondoltam, tetszene neked – mondta Petunia lágyan.

Tomon és Petunián kívül mindenkit meglepett, hogy Harry felállva a székéből, az albumot megragadva odament a nagynénjéhez és szorosan megölelte. Petunia elmosolyodott, és ő is átölelte unokaöccsét.

- Kösz – suttogta Harry.

- Szívesen – válaszolta Petunia puszit adva a fiúnak. – Most menj, fejezd be a cuccok kicsomagolását.

- Igen Petunia néni – kuncogott Harry, eltolva magát a nőtől. Miközben visszaült, gyorsan megtörölte a szemét, mintha könnyeket törölne le, de mikor mosolyogva újra felemelte a fejét, a szemei tökéletesen szárazak voltak. – Akkor mi a következő?

Minerva McGalagony, a Roxfort Átváltoztatástan professzora a fiú elé lebegtetett egy hatalmas dobozt.

- Valójában Poppy ajándékához jár – tette hozzá visszafojtott nevetéstől rángatózó ajkakkal.

Harry pislogott, majd kinyitotta a dobozt. Izgatott hangot hallatott, és elkezdte átnézni a tartalmát.

- Kösz, Minnie! – tette hozzá gyorsan.

Minerva megrázta a fejét, szemei jókedvtől csillogtak.

- Szívesen, Harry.

- Mi az? – kíváncsiskodott közelebb hajolva Herm.

- Hát, Poppy nekem adta Csirkefogó egyik cicáját, szóval Minnie adott egy csomó cuccot Füstöshöz – mondta felpillantva, izgatott hangon Harry.

Hermione pislogott.

- Éér... tem...

Poppy felnevetett és előhúzta a kis sötétszürke cicát a talárjából.

- Gondolom, róla beszélsz, nem, Harry?

Harry szemei felcsillantak és felugrott, hogy gyengéden a karjaiba vegye a cicát.

- Hahó, Füstös. Látom, anyukád végül elengedett, mi?

- Muti, muti! – követelte Ula a róla gondoskodó varázsló előtt ugrálva.

Harry szigorú pillantást vetett a gondozottjára.

- Légy nagyon óvatos vele. Nagyon fiatal, és ha bántod, egészen Voldemortig átkozlak. Vetted?

Ula komolyan bólintott, aztán elragadtatva vette át a kiscicát.

- Annyira pici.

- Egyel több ok, hogy óvatos légy vele – mondta Tom a lány mögé állva. Rámosolygott a cicára.

- Nagyon szép, Poppy.

Poppy sugárzott.

- Harry? – szólt óvatosan Pansy Parkinson. Harry mosolyogva nézett fel a barátjára. – Tessék – adott át egy kis borítékot. Draytől, Tedtől, 'Binitől, Seamtől és tőlem.

Harry bólintott és kinyitotta a borítékot.

- Klassz! – mondta, kihúzva egy jegyet, ami az augusztus közepi texasi Amerika és Kanada közti kviddics döntőre szólt, a legfelső sorba. – Ti öten elképesztőek vagytok! – vigyorgott barátaira.

- Jé, kösz, Har – mondta szárazon Draco Malfoy.

Pan belebokszolt Draco karjába.

- Ne is törődj Drayjel. Meg van sértődve, mert magunknak nem tudtunk jegyet szerezni a legfelső sorba.

- Hol fogtok ülni? – ráncolta Harry a szemöldökét.

- Rögtön a legfelső sor alatt – válaszolta Theodore Nott vigyorogva. – Dray csak gyerekeskedik.

- És hol az én jegyem? – tudakolta Tom Ulán áthajolva, hogy éles pillantást vethessen a négy mardekárosra és a griffendélesre.

- Nincs szerencséd, Marcus. Nem volt több hely – sóhajtotta Blaise.

Megszerezték, szerelmem – mondta gyorsan Harry szeretője elméjében. – Van itt egy cetli erről. Csak nem szeretnék, ha Dumbli rájönne, hogy te is mész.

Tom összeráncolta a homlokát.

- Amerikaiak – motyogta sötéten, zsörtölődve állva fel. Ted, Draco, Pan, Blaise és Seam elég megkönnyebbültnek tűnt.

'Ó! Még egy ajándék!' mondta Gin hirtelen.

- Azt hittem azt nem nyilvánosan adjuk oda – sziszegte Ted a barátnőjének.

- Ja, Gin, tartsd magad a megbeszéltekhez – morogta Padma.

Harry összeszűkült szemmel nézett a jelenlévő Juniorokra. Rossz érzése volt az ajándékával kapcsolatban, főleg, ha a Sötét Rendbeli összes emberének köze volt hozzá.

- Mi az?

'Gondoltam, így viccesebb' jelentette ki Gin, aztán átnyújtott bátyjának egy jókora dobozt. 'Nyisd ki.'

- Mi halottak vagyunk... – nyögte Draco, arcát kezeibe temetve.

- Én figyelmeztettelek – válaszolta Remus.

- Ó, nem t'om – kezdte Fred csillogó szemekkel.

- is lehet – értett egyet George.

Harry egy utolsó elővigyázatos pillantást lövellt Juniorjai felé, aztán kinyitotta a dobozt. Egy hosszú percig tökéletesen meghökkenve bámult a tartalmára, mielőtt nevetésben tört ki. – Ez az, amiért sokatoknak soha nem szabadott volna összebarátkozni – mondta levegő után kapkodva.

- Mi az? – kíváncsiskodott Ula, közelebb jőve, hogy belenézzen a dobozba.

Molly ért oda előbb.

- Talán, ha idősebb leszel, kicsim – mondta, bezárva a dobozt.

Tom, magasabb lévén a kövérkés, vörös hajú boszorkánynál, elvette a dobozt és belenézett.

- Hát, nem is tudom. Ezek akár viccesek is lehetnek. – Felhúzott szemöldökkel nézett Harryre, mialatt az összes Junior,nyitott szájjal a megrázkódtatástól, őt bámulta. – Mit gondolsz, szerelmem?

Harry Rodolphusra pillantott.

- Hé, Saber, meg tudsz tanítani az ostor használatára?

Rodolphus elfehéredett, csakúgy, mint a legtöbben azok közül, akik nem tudták, mit tartalmaz a csomag.

- Én... őőő... – a halálfaló óvatos sóhajt hallatott. – Talán nem én vagyok az, Potter, akihez ilyen fajta tanácsért fordulnod kellene.

- Milyen fajta tanácsért? – követelte Ula. Sirius odahajolt és súgott valamit a kislány fülébe, amitől Ulának eltorzult az arca. – Hermione, aludhatok nálad ma éjszaka?

A terem nevetéssel telt meg, ahogy Tom Harry mellé rakta a dobozt.

- Valójában az a bilincs még hasznos is lehet – említette meg a Sötét Nagyúr.

- Önként jelentkezel, hogy kipróbáld? – érdeklődött Harry édesen.

- Csak ha te próbálod ki a péniszgyűrűt – suttogta Tom Harry fülébe.

Harry arca lángba borult, majd arcon ütötte a férfit.

- Szörnyeteg.

- Te kezdted – mutatott rá Tom.

- Ti ketten furák vagytok – jelentette ki Ula, újabb nevetéshullámot indítva.

- Azt hittem, tudtad – mormolta Tom.

- Puncsot valaki? – Luna hangja keresztüllebegett az elhaló nevetésen, ami csak felélénkítette azt. Luna halványan mosolygott, úgy tűnt, mintha több millió mérföldre lenne tőlük.

***

- Szóval mit gondolsz? Semmi Ula, ezek az új játékok...

Harry meglepett pillantást vetett a Sötét Nagyúrra.

- Mi lenne, ha ma este csak aludnánk?

Tom még szorosabbra fogta az ölelését Harry körül. Harryék szobájában ültek a kandalló előtt, a táncoló lángnyelveket nézve.

- Na ez az, amit nem hall tőled mindennap az ember.

Harry békésen lehunyta a szemeit.

- Gyanítom, nem.

Tom a fiú fejére hajtotta a sajátját.

- Fáradt vagy?

- Gondolom igen – értett egyet Harry egy sóhajjal.

- Eh. Érzelmileg kimerítő egy nap – tisztázta Tom, majd megcsókolta Harry feje búbját. – Szeretnél aludni menni, szerelmem?

Harry megrázta a fejét.

- Aludhatunk itt?

- Persze. – Tom elmosolyodott és kényelembe helyezte magukat a díványon. Harry rajta pihent. – Aludj, drága kölyök.

Harry halványan elmosolyodott.

- Szép álmokat, szörnyeteg.

Tom kuncogott.

***

Harry az új irodájában az íróasztala mögül óvatosan szemezett Fawkesszal. A főnix egyszer csak egy lángcsóva kíséretében megjelent és kényelmesen elhelyezkedett az egyik szék háttámláján, amit Harry az asztala elé tett.

Fawkes szólalt meg először.

°°Mérges vagy rám.°°

- Bíztam benned – értett egyet hidegen Harry.

°°Harry, Voldemort volt abban a házban!°°

- Tisztában voltam vele.

A főnix szomorúan nézett a fiatal varázslóra.

°°Miért?°°

- Úgysem értenéd – Harry visszafordult a könyvhöz, amit a madár megjelenése előtt olvasott.

Fawkes rárepült az asztalára, pontosan arra a részre állva, amit Harry épp olvasott, kiérdemelve ezzel egy hideg pillantást.

°°Segíts megértenem, Harry°° kérte a főnix.

°°Mit ajánlott Brutus, ami rávett, hogy oldalt válts? Mi változtatott a Sötét Oldal kémjévé?°

Harry nehéz sóhajt hallatott.

- Mit gondolsz, mit ajánlottak nekem, Fawkes?

Fawkes pislogott.

°°Nem szerelmet, ami később kialakulhatott.°° Harry vonakodva bólintott. °°Bosszút? Hatalmat? Egyik sem jellemző rád.°°

- Nem ismersz annyira, mint ahogy hiszed, Fawkes.

°°Kezdem belátni.°° A madár halk hangot hallatott, amit Harry sóhajtásnak fordított.

°°Szerepet játszott a bosszú a döntésedben?°°

Harry egy percig gondolkodva ráncolta a szemöldökét, aztán megrázta a fejét.

- Nem. A feltétel nélküli elfogadás volt, ami hozzájuk vezetett.

°°Hozzájuk? Voldemorthoz is?°°

Harry ajka mosolytól rándult meg.

- Mondhatjuk így is.

Fawkes furcsán nézett Harryre.

°°Már értem, miért akart a Süveg a Mardekárba tenni.°° Harry lehajtotta a fejét. °°Kicsoda Marcus Brutus?°°

- Nem az, akinek gondolod, de talán az, akitől félsz, hogy ő az – válaszolta Harry titokzatosan, előhúzva és meghúzva az előző évben Rémszemtől kapott laposüveget.

A főnix szemei összeszűkültek, majd nagyra tágultak.

°°Voldemort!°°

Harry éles pillantást vetett a főnixre.

- Igen. És egy gondolat: a tavalyi év egészét itt tanítva töltötte és egyetlen diákot sem bántott.

Fawkes megrázta a fejét.

°°Egy ilyen dolog nem lehetséges és mégis, tudnám, ha hazudnál...°° Felnézett Harry szemeibe. °°Ezen gondolkodnom kell.°°

- Ne akard, hogy megszűnjön a beléd vetett bizalmam – figyelmeztette Harry olyan hideg hangon, amire Fawkes sosem számított volna a fiatal varázslótól, és remélte, hogy többet nem is fogja hallani. – Ha bármit is elmondasz Albusnak ebből a beszélgetésből, biztos vagyok benne, hogy hamar el fog érkezni a Hamvadó Napod. – A zöld szemek veszélyesen villogtak. – És higgy nekem, ha azt mondom, ebből már nem fogsz feléledni.

Fawkes a megértés jeleként bólintott, félve a varázslótól, aki a születése óta az elsőként nem fogadta a bizalmába, majd eltűnt egy lángoszlopban.

Harry szemöldökráncolva fordult vissza a könyvéhez. Még mindig bízott Fawkesban; a főnix végül is nem adta tovább, hogy a Mardekár Kúriában tartózkodtak, de ez az utolsó kicsit aggasztotta. Ha Fawkes újra elárulja Albusnak, meg kell ölnie a madarat. Nem volt kerülőút. Még akkor is megtartotta volna szeretője titkait, ha az az életébe került volna.

Egy sóhaj kíséretében Harry felállt, és elhagyta az irodáját, hogy megkeresse Füstöst és Ulát.

-

-

Észrevételeket, kritikát az író nevében is szívesen fogadunk :)