Cím: Vörös
Eredeti cím: Red (id:4481380)
Eredeti szerző: Sagakure (id:774314)
Fandom: Vampire Knight
Műfaj: sötét, dráma, tragédia
Elbeszélésmód: E/3.
Fejezetek száma: 1
Szavak száma: 931
Állapot: befejezett
Szereplők: Zero, Yagari
Párosítás: -
Korhatár: M/16+
Ismertető: A vörös szín az, mely leginkább az emlékezetébe vésődött azon az éjszakán.
Figyelmeztetés: szereplő halála, vér.
Spoiler: ? (nem tudom pontosan, melyik fejezet)
Megjegyzés: Ha tudsz angolul, inkább az eredetit olvasd! ^^


A vörös szín az, mely leginkább az emlékezetébe vésődött arról az éjszakáról.

A vörös, de nem a vér miatt: a félhomályba burkolózó szobában az egészen barnás, sötétbíbor vagy majdnem fekete színt öltött.

A vörös vég nélküli, elviselhetetlen szégyene miatt.

A vörös abból a másodpercből, mikor felébredt és körbepillantott a mindent beborító, szétfröcskölt véren csüngő halálon.

Természetesen egy testet sem látott, hiszen már elszállították őket. Férfiak jártak fel-alá a házban a területet vizsgálva és mentesítve, felkészítve a helyszínt a lezárásra, hogy átadhassák a hétköznapi hatóságoknak. A vadászok valószínűleg leégetik a helyet, mielőtt kihívnák a rendőrséget.

Ő eddig saját vérének hideg tengerébe burkolózva, eszméletlenül feküdt, pontosan ott, ahol ő, a szörnyeteg, hagyta.

Sokkal logikusabb lett volna későbbre hagyni a holttesteket, és először az egyetlen túlélővel törődni. De mikor a fiú fájdalmasan felemelte a fejét, szemei összetalálkoztak mestere fél szemével, és meglátta az okot. Az okot, amiért még mindig a fagyos földön feküdt, bár a Vadászok Szövetsége által küldött emberek már a mészárlás helyének megtisztításával foglalatoskodtak.

A teljes rettegés remegve futott végig Zero testén.

Tudta! Tudta, látta a sebeket a nyakán, vagy máshonnan szerzett róla tudomást, és nem akart hozzáérni.

Toga Yagari bátor ember volt. Egyetlen küldetése sem végződött sikertelenül, és mindemellett elég tehetséges volt a vadászat művészetében ahhoz, hogy két munka között, vadászklánról vadászklánra járva, átadja ezt a tudást tanítványainak.

A vadászat volt Yagari élete – nem kegyetlenségből, hanem a régóta magában hordozott kötelesség- és hivatástudat miatt. De erre nem állt készen. Az a teljes önvád, mit a jelenet ébresztett benne, leírhatatlan.

Yagari életvitele nem tette lehetővé számára, hogy megállapodjon, és gyermekei szülessenek; de gyakran kapta azon magát, hogy arra gondol, ha mégis lenne egy fia, azt kívánná, legyen olyan, mint Zero.

Zero volt a kedvenc tanítványa, az, aki a legtöbb lehetőséget hordozta magában.

És most a fiútól egyetlen éjszaka leforgása alatt elvették nemcsak a jövőjét, hanem egész családját és emberi mivoltát is.

Yagari a másodperc törtrészének erejéig lepillantott a fiúra, mielőtt gyorsan elkapta volna tekintetét róla.

És abban a pillanatban Zero tudta, hogy mestere soha többé nem emeli rá tekintetét ezután az éjszaka után, hogy a férfi szemében ő már örökre elveszett, csak „egy közülük".

A fiú nem lehetett tisztában azzal, hogy Yagari azért nézett félre, mert attól tartott, lelke megtörik, ha hagyja szemét tovább időzni a megsebzett alakon. Egész életét a csatatéren töltötte, és egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy most könnyeket hullasson Zero előtt. Nem hajíthatta félre a vadászok lélekuralmát, melyet a vérködbe burkolt évek edzettek meg. Ha most leengedte volna a védelmét, nem biztos, hogy az valaha is visszatér.

Ám Zero számára csupán egyetlen ok létezett mestere rideg viselkedésére: az a tökéletes undor, melyet a fiú is érzett maga iránt. Az undor, melyen osztoztak a Vadászok Szövetségének tagjai is, és még csak leplezni sem próbálták. Ők is hagyták Zerót a földön heverni, és nem is próbáltak közeledni fel, noha ez esetükben valóban a fiú iránti véleményük megváltozásából fakadt. Az ő szemükben Zero emberi mivoltát abban a pillanatban eltörölték, mikor megharapták, és úgy tűnt el tudatukból, mintha soha nem is létezett volna. Vadászcsaládba született vagy sem, ő már csak egy a szörnyek közül, vagy legalábbis hamarosan azzá válik, mikor teljesen átalakul, és nagyon meglepte őket, hogy életben hagyták a fiút. Nem szállhattak szembe Yagari akaratával, hiszen a felettesük volt, de nem értették, a férfi miért hívta fel régi barátját, hogy jöjjön a fiúért. Az ilyen söpredéket egyszerűen el kell törölni, vagy a többi rabbal együtt a főhadiszálláson idomításra elzárni.

Zero látta az egészet: a gyűlöletteljes gondolatok kiültek a tekintetekre, megjelentek az ellenérzésekkel teli pillantások között elsuttogott szavakban, melyeket a biztonság kedvéért úgy ejtettek ki, hogy Yagari ne hallhassa őket. Zero tudta. Mindenki és minden számára, amit valaha ismert, ami az „otthont" jelentette számára, ő meghalt azon az éjszakán. Többé nem létezett, helyét átvette az állat, amivé elkerülhetetlenül át fog változni, amint az érrendszerében a tisztavérű nyála befejezi DNS-ének vissza nem fordítható átalakítását. Sírni szeretett volna, ám gondolatban olyan messze járt, hogy könnyei nem jöttek elő. Csak egyetlen dolgot tudott tenni: a falat bámulta üveges és a pislogás hiányától égő tekintettel, azt kívánva, bár halott lenne ahelyett, hogy szörnyeteggé változna; azt kívánva, bár nyelné el a padló és tűnne el; azt kívánva, ha elég csendben marad és elég apróra húzza össze magát, akkor a többiek ne vennének többé tudomást és csak hagynák meghalni ahelyett, hogy továbbra is így nézzenek rá és úgy nevezzék, ahogy most suttogásaik során hívták.

Ő volt a csodagyerek, ahogy mindenki mondogatta. A vadász, akitől azt várták, hogy korosztálya legjobbja lesz. Azzal is bizonyította képességeit, hogy mindenki más előtt fedezte fel a közeledő nőt.

És mégis, semmit sem volt képes tenni, hogy megállítsa. Még csak harcolni sem tudott vele, miközben abban a végzetes ölelésben tartva a nő a halál csókját lehelte gyermeki nyakára, elszakítva az élettől, mely övé lehetett volna mint ember és vadász, beletaszítva a kétségbeesésbe melyet elkerülhetetlen, új élete - mint elátkozott szörny, mint vámpír,- jelentett.

Akarata ellenére átváltoztatva – olyan megbecstelenítés, mely nem különbözik a nemi erőszaktól. Hát nem azt mondták a vérszívók, hogy valakinek a nyakából inni számukra majdhogynem olyan, mint a szexuális érintkezés?

Yagarinak fogalma sem volt róla, de ők fejezték be annak szétzúzását, melyet Shizuka már majdnem teljesen összetört Zeróban.

Shizuka mindent elvett Zerótól, amije csak volt, de Yagari volt az, aki – tudtán kívül és bárminemű beteges szándék nélkül – az első olyan pillantást vetette Zeróra, mellyel ember illet vámpírt. És ez olyan sebet okozott, mely sohasem gyógyul be teljesen. Mások véleménye is épp elég fájdalmas lett volna a megsebzett Zero számára, de nem bírt volna akkora jelentőséggel, ám Yagari véleménye, Yagari Zeróra vetett pillantása… ez számított a fiúnak.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Ha lehetséges meghallani, ahogy egy ember lelke megtörik, Zero meg mert volna esküdni rá, hogy azt hallotta azon az éjszakán.