Ez a fejezet nem jött volta létre, he nem vagytok TI, akik szétnyaggattátok az agyamat, hogy nehogy be merjem még fejezni a történetemet. :))) Azt hiszem érdemes volt, mert ennyit még egyik fejezet írása közben sem röhögtem. XD Remélem rátok is hasonlóan hatnak majd az események. Próbáltam belecsempészni az egyéni kis kívánságaitokat, remélem sokatoknak lesz olyan jelenet aminél majd elmosolyodtok, hogy "áááá ezt miattam írta így!" :)))
Jó olvasást, és köszi, hogy vagytok nekem! ^_^ 3

(És írjatok kommentet! )

9. fejezet

Másnap reggel ismét Dean volt az, aki elsőként ébredt fel kettejük közül. Ezen ő már meg sem lepődött, hiszen általában így szokott lenni.

Cas imádott aludni. Mindig jóval Dean után ébredt, és még azt követően is szeretett kicsit lustálkodni az ágyban.

Dean nem bánta. Sem az alvást, sem a lustálkodást. Szívesen nézte Cast, ahogy édesdeden szunyókált a vállán, kezét a mellkasán nyugtatva, kisajátítva őt, mintha csak valami óriási, alvós maci lenne. Dean elmosolyodott, és megfogta Castiel kezét.

Az angyal keze fehérebb és jóval puhább volt mint az övé. Nem látszottak rajta hegek, vagy vágás nyomok. Nem domborodtak ki rajta az erek, mint a legtöbb ember kezén. A hosszú, vékony ujjak végein a körmök, hibátlanok voltak.

Dean egyszerűen tökéletesnek találta az egészet, és imádta. Éppen a szájához akarta emelni, hogy puszit nyomjon az egyik ujja hegyére amikor Cas mocorogni kezdett, és hirtelen kinyíltak a szemei. Szokatlanul hirtelen.

- Cas? – nézett rá Dean kissé aggódva, de akkor Castiel felemelte a fejét, hogy a szemeibe nézzen és boldog mosoly terült szét az arcán.

- Dean! Álmodtam! – mondta lelkesen, és az idősebb Winchester nyugtalansága elszállt.

- A mennyországról? – érdeklődött szomorkás mosollyal.

- Nem! – rázta meg a fejét Castiel, és felkönyökölt Dean mellkasán. – Rólad!

Dean hirtelen szóhoz sem tudott jutni, és úgy érezte, ott helyben elolvad. Castiel végre álmodott. És nem ám a mennyországról, vagy a testvéreiről, hanem őróla! És ráadásul, még örült is neki!

- Na és... mit álmodtál? – kérdezte Dean, miután kissé magához tért ámulatából.

- Egy tónál voltunk. Horgászni akartál tanítani, de nem haraptak a halak. – mesélte nevetve. - Nagyon mérges voltál.

Dean elképedve nézte a csillogó szemű, energiával telt angyalt, és egy pillanatra már attól félt, hogy csak álmodja az egészet, amikor Castiel a homlokához nyomta a homlokát.

- Menjünk el Dean! Menjünk el horgászni! Váltsd valóra az álmot! – kérlelte, Dean pedig csak pislogott rá, aztán nevetve lelökte magáról.

- Te jó ég, öregem... nem is tudom melyik a veszélyesebb ha jókedvű vagy, vagy ha rossz. – csóválta a fejét hitetlenkedve, de Castiel nem tágított. Csak bámult rá tovább, könyörgő szemekkel, várva a beleegyező választ.

- Jó, rendben! Persze, hogy elviszlek! Van más választásom? – legyintett vigyorogva, miközben nyújtózott egyet, Castiel arcán pedig hatalmas mosoly terült szét.

- Viszont van egy kis gond. Az egyetlen tó ami a közelben van, a Sheridan tó. – mondta a fejét vakarva, és amikor látta, hogy Cas nem érti mi a problémája ezzel, gyorsan hozzátette. – Annál a tónál találtunk rád.

Castiel mosolya egy pillanatra elhalványult, de hamarosan újra visszatért, ő maga pedig vállat volt.

- Nem számít! Nem érdekes! Csak menjünk!

- Jó, jó, jó! – emelte fel Dean védekezően a kezeit, hogy véget vessen a rimánkodásnak. - Viszont akkor jobb lesz, ha kimászol az ágyból Csipkerózsika, és készülődsz mert hosszú az út odáig. Haza is kell érnünk mielőtt átmész két lábon járó „magic finger"-be. *

Castiel értetlenül pillantott rá, de aztán valahogy mégis rájött, hogy mire irányult a megjegyzés. Szótlanul megindult a fürdőszoba irányába, de mielőtt még bezárkózott volna, kidugta a fejét az ajtórésen és Deanre mosolygott.

- Úgy tudtam, szereted a Magic fingert.

- Hát – vont vállat Dean. – Az attól függ. Ha megengeded, hogy negyed dollárért rád feküdjek... – mondta kacér vigyorral az arcán, aztán nevetésben tört ki, amikor meglátta, hogy Castiel feje elvörösödik, és eltűnik a résből.

A fürdőszoba ajtó becsapódott, Dean pedig kuncogva elindult a garázsba, hogy előkeresse a botokat.

~.~.~.~.~.~.~

Bő két órába telt, mire elérték a tavat, tekintve, hogy út közben még megálltak reggelizni és felszerelkeztek némi kajával is, arra az esetre ha valóban nem harapnának a halak.

Dean a tópart kiépített része felé vette az irányt, ami szerencsére messze esett attól a ponttól, ahol Castielt megtalálták. Leparkolta az Impalát egy árnyékosabb részen, és elővették a csomagtartóból a cuccokat.

Gyönyörű, kora-nyári idő volt. A nap olyan melegen sütött, hogy még Castielről is hamarosan lekívánkozott a kapucnis pulóver.

Dean a vízhez sétált, körülnézett, és nagyot szippantott a friss levegőből, melyben a tó vizének, és a környező fenyőknek az illata keveredett.

A környék, nyugodt és csendes volt. Madárcsicsergésen, és az apró hullámok loccsanásain kívül, semmi mást nem lehetett hallani.

Nem messze tőlük, egy deszkákból készült stég húzódott, ami mellett egy rozoga ladik ringott a víz felszínén. Dean odament, hogy megvizsgálja.

A csónak nem volt éppen egy mai darab, de a belseje száraz volt, és nagyjából biztonságosnak tűnt. Még egy pár korhadt evező is feküdt az aljában, csak arra várva, hogy használják.

Dean elvigyorodott, belepakolta a horgászfelszerelést, és intett Castielnek, aki épp akkor ért oda az eledeles dobozzal meg a vödörrel.

- Gyere Cas! Dobd be magad!

- Ebbe? – kérdezte Castiel, olyan rémült hangsúllyal, mintha Dean arra kérte volna, hogy ugorjon bele egy kútba.

- Nyugi, Cas! Ez egy csónak! Tudod! Olyan mint a..., mint aaa..., Noé bárkája, csak.., kicsi és nyitott! – magyarázta türelmesen, jót mosolyogva a saját, szellemes definícióján, mire Castiel önérzetesen forgatta a szemeit.

- Tudom, hogy mi a csónak, Dean! De ezt a dolgot itt, a legjobb indulattal se nevezném annak!

- Jaj, ne finnyáskodj! Akarsz horgászni vagy sem? – kérdezte csípőre tett kézzel, az angyal pedig bizonytalanul bólintott. – Akkor gyere, és szállj be!

Castiel idegesen nyelt egyet, és közelebb lépett.

- De... mi lesz ha felborul?

- Ha nem ugrálsz benne, nem fog felborulni. És középre lépj, amikor beszállsz! –magyarázta Dean, egyhelyben tartva a lélekvesztőt, amíg Castiel belemászott és elhelyezkedett az egyik végében.

Dean is beszállt, megragadta az evezőket, meghúzta, és a ladik megindult a nyílt víz felé.

- Na látod, mondtam én! Teljesen biztonságos! – vigyorgott önelégülten, de Castiel nem nyugodott meg.

Pár perc elteltével, már a tó közepén voltak. Dean letette az evezőket, és keresni kezdte az eledeles dobozt, de amikor látta, hogy nincs az ülése alatt, felegyenesedett.

- Héj Cas, add már ide a do... – hirtelen elakadt a szava, ahogy Castielre nézett, és nevetni kezdett.

Az angyal arca már fal-fehér volt. Tágra nyílt szemeiből csakúgy sugárzott a pánik. Mozdulatlanná dermedve ült az ülésén, kezeivel a csónak két szélét markolva, mintha így próbálná megóvni attól, hogy bármelyik percben felboruljon.

- Jaj mááár! Nyugalom! Esküszöm neked, hogy nem fogunk felborulni! Engedd el a csónakot, és add ide szépen a dobozt az ülésed alól.

Castiel meg sem rezzent. Még csak nem is pislogott.

- Caaas! Ha nem adod, nekem kell odamásznom érte, és akkor fog csak igazán inogni ez a vacak!

- Castiel kétségbeesve megrázta a fejét, de a ladik széleit, úgy tűnt egyszerűen képtelen elengedni, úgyhogy Dean végül feladta.

- Na jó. Gyerünk vissza a partra! Ez így nem olyan szórakoztató. – csóválta a fejét nevetve, miközben megfordult a csónakkal. – Neked legalább is nem annyira!

Amikor a stég mellé értek, Dean felállt, hogy az egyik cölöpöt elkapva odahúzza a csónakot, de abban a pillanatban Castiel egy hirtelen mozdulattal kimenekült a deszkákra, ő pedig csónakostól, horgász felszerelésestől a vízbe borult.

Castiel hiába könnyebbült meg, hogy végre szilárd talaj van a lába alatt. Azt látva, hogy Dean elmerül, annyira megrémült, hogy szinte gondolkodás nélkül utána vetette magát.

Dean viszont addigra már felbukkant, és elképedve nézte amint Castiel, kétségbeesetten csapkodja a vizet, hogy valahogy a felszínen tartsa magát. Gyorsan odaugrott és megragadta a vállainál fogva.

- Cas! Cas! Állj meg a lábadon! Mellig ér a víz! – kiabálta neki, de már annyira nevetett, hogy levegőt is alig bírt venni.

Castiel amint megérezte Dean karjait, azonnal beléjük kapaszkodott és végül, nagy nehezen sikerült talpra állnia. Kiköpte a szájába került vizet, és olyan iszonyattal nézett végig az elázott ruháin, mintha csak trágyalével lennének átitatva.

Dean már a hasát fogta úgy kacagott rajta, aztán a vállára csapott.

- Azt hittem, szeretsz fürödni! - ugratta, hahotázva és a part felé kezdte húzni.

- Igen! Otthon, a kádban! Forró vízben! – morogta az angyal még mindig prüszkölve, miközben kifelé evickéltek a vízből, Dean pedig nem tudta nem észrevenni, hogy Castiel, talán nem is tudatosan, de „otthon"-nak nevezte Bobby házát.

Dean lehúzta magáról a vizes pólót meg a nadrágot, és a kocsi orrára terítette száradni. Castiel nézte egy darabig, aztán félénken követte a példáját. Úgy gondolta, még egy szál gatyában is jobb lenni, mint azokban a hideg, vizes, mocsárszagú ruhákban. Dean kivett egy törölközőt a csomagtartóból, és mosolyogva odadobta neki. Megvárta amíg megtörölközik vele, aztán elvette tőle és gyorsan ő is áttörölte magát.

- Nem fázol? Kéred a pokrócot? – nyújtotta oda a takarót az angyalnak, de Castiel megrázta a fejét.

- Jó így. Köszönöm. Jó meleg a nap fénye. – mosolygott.

Dean bólintott, lecsukta a csomagtartót, és a stéghez sétált, hogy kiszedegesse a vízből a horgászcuccokat, amik azóta is ott hánykolódtak a hullámok hátán. Visszament velük Castielhez és elkezdte előkészíteni az egyik botot.

- Na szóval... Megfogsz egy darabot az eledelből és rászúrod a horogra. Aztán, meglendíted, és bedobod, amilyen messzire csak bírod. Utána, letámasztod a botot erre a villás tartóra, és innentől kezdve nincs más dolgod, mint várni, és figyelni a kapásjelzőt.

- Ez, nem tűnik túl bonyolultnak. – vont vállat Castiel, és leutánozta a műveletsort, majd letette a botját a másik mellé.

Dean leterítette a pokrócot, és letelepedett rá. Castiel is leült, törökülésben, és figyelni kezdte a kapásjelzőt, de olyan élesen koncentrálva, hogy Deannek mosolyt csalt az arcára a látvány.

De Cas hiába szuggerálta hosszú perceken át a neon zöld karikát, az bizony nem akart mozdulni. Az angyal végül elunta a dolgot és felsóhajtott.

- Ez mindig ilyen unalmas?

Dean felnevetett.

- Hát, ha az ember csak úgy vakon kimegy horgászni akkor általában igen. A profik azért tudják, hogy hová érdemes menni, ahol sok hal van, vagy például előző nap beetetnek, amivel odacsalják őket, hogy másnap jobb legyen a kapás. Sok féle trükk létezik.

Mikor megunták az üldögélést, Castiel elkezdett ágakat gyűjteni a tűzhöz, Dean pedig kisétált a stég végére, és onnan nézte a vizet.

- Háh, itt úszkálnak a rohadékok, ahelyett, hogy a csalinkat zabálnák! – kiáltotta, majd sarkon fordult, és visszament a botjáért. Kihúzta a vízből, és a stég végére ment vele, hogy ott próbálkozzon.

Castiel szorgosan szedegette tovább az ágakat, és minduntalan elvigyorodott, valahányszor felhangzott Dean cifra káromkodása a „lezabált csali" vagy a „meglépett zsákmány" esetleg az „elszakadt damil" miatt. Kezdett az egész, nagyon hasonlítani mindarra ami álmában történt.

Egyszer csak egy lövés hangja riasztotta fel a gondolataiból. Rémülten pillantott Dean felé, aki vidáman nevetve dobta félre a még füstölgő csövű pisztolyt és belemerítette a szákot a vízbe.

- Héj, Cas! Gyere! Fogtam egy halat! – integetett lelkesen.

Castiel eldobta az ágakat és odasietett, Dean pedig önelégült vigyorral az arcán mutatta neki a háló alján mozdulatlanul fekvő, keresztül - lőtt halat.

Mielőtt Castiel egyáltalán szóhoz tudott volna jutni, Dean felvette a pisztolyt a deszkákról és a kezébe nyomta.

- Tessék, fogd! Most te jössz!

- Dean én..., én nem tudom, hogyan kell... – mondta halkan és szégyenkezve nézegette a fegyvert, mintha csak úgy próbálná kitalálni, hogyan működhet, de akkor Dean a vállára tette a kezét és mosolyogva magyarázni kezdett.

- Először is, hátrahúzod a szánt. Így. Most fel van húzva. Aztán, célzol.

Castiel a víz irányába tartotta a pisztolyt, úgy ahogy az imént Deantől látta.

- Ez az! A karod legyen teljesen nyújtva. Most hunyd le az egyik szemed, a pisztolyt pedig tartsd úgy, hogy pontosan ebben a kis vájatban lásd azt a pöcköt ami a cső elején van. Várd meg amíg erre úszik egy nagyobb hal, aztán irányítsd rá, tartsd mozdulatlanul és húzd meg a ravaszt. Hajrá!

Dean hátrébb lépett tőle, és csendben figyelte ahogy Castiel koncentrál. Elképesztően szexinek találta ahogy ott állt, megfeszített izmokkal, nedves, szanaszét álló hajjal, pisztollyal a kezében.

Mielőtt Dean egyáltalán a gondolatmenetének a végére érhetett volna, az angyal kezében hirtelen elsült a fegyver, a víz tetején pedig egy döglött hal jelent meg, golyónyommal a két szeme között. Cas, büszkén mosolyogva fordult felé, Dean pedig döbbenten bámult rá, aztán legyintett.

- Áh, ez biztos csak véletlen volt! Még egyszer! – vigyorgott rá kihívóan, Castiel pedig vállat vont, és újra célzott.

Beletelt néhány percbe, mire a következő áldozat felbukkant, de akkor Cas nem tétovázott sokat, azonnal lőtt.

Újabb hal jelent meg a felszínen lukas koponyával, még nagyobb is, mint az előző.

- Na? – fordult felé Castiel, elismerésre szomjazva.

- Cas? Őstehetség vagy! – verte vállon az idősebb Winchester és gyorsan a hálóért nyúlt, hogy partra emelje az újabb két halat. – Megyek is, meggyújtom a tüzet! Addig te csak játssz tovább! - vigyorgott rá, és játékosan a fenekére csapott, amint elhaladt mellette. Castiel mosolyogva nézett utána, majd visszafordult a víz felé, és folytatta a lövöldözést.

Dean még tizenegy dörrenést számolt meg mire elkészült a tűzzel.

- Héj, Cas? Gyere! Elég lesz! Ne irtsd ki az egész halállományt! – kiáltott oda neki nevetve, miközben a nyársakat hegyezte.

Az angyal, egy vödörbe dobálta a halakat, és a pisztollyal együtt odavitte őket Deannek. Csillogó szemekkel, elégedetten telepedett le a pokrócra.

- Ez egy hasznos nap! Megtanultam horgászni, és lőni is. – mondta büszkén, és Dean felnevetett.

- És ha tudnád, hogy mi mindent fogsz még ma tanulni! Például, hogy hogyan kell halat pucolni! – vigyorgott, és Castiel ölébe hajította az egyik halat. A döglött ponty hangos taccsanással landolt az angyal combjain, aki az orrát ráncolva nézett le rá, és utálkozva lesöpörte magáról.

Dean jót nevetett rajta, aztán győzködni kezdte, hogy hamarabb tömheti meg a hasát ha besegít, úgyhogy Cas végül mégis kést ragadott.

Ketten, hamar végeztek a halak megtisztításával. Befűszerezték őket és a nyársakra szúrva alaposan megsütötték.

Castiel, mint ahogy az várható is volt, imádta az ízletes hal-húst. Az egyetlen baja csak az volt vele, hogy a szálkák miatt nem tudta olyan gyorsan habzsolni, mint amennyire szerette volna.

Dean egész idő alatt aggódva figyelte, és készenlétben tartott egy nagy szelet kenyeret arra az estre, ha egy szálka mégis a torkán akadna, de a falatozás szerencsére gond nélkül ért véget.

Késő délutánig heverésztek a parton, élvezve a napsütést, a csendet, és a nyugalmat, ami oly ritkán adatott meg nekik, de aztán Dean úgy vélte, lassan ideje szedelőzködni és indulni, ha sötétedés előtt haza akarnak érni.

Időközben a ruháik is megszáradtak, bár Castielnek így se nagyon akaródzott visszavenni őket, mivel „büdös halszaguk van", Dean viszont azt nem akarta, hogy egy alsógatyás angyalt találjanak mellette a rendőrök, egy esetleges közúti ellenőrzés során.

Kisebb vita alakult ki közöttük emiatt, de Deannek végül mégis sikerült rábírnia az öltözésre, megígérve, hogy ő zuhanyozhat elsőnek amint hazaértek.

Castiel a visszafelé úton, úgy elaludt, mint akit fejbe vertek. Dean nevetve lökte le magáról minden egyes bal-kanyar után, amikor az angyal rongybabaként dőlt a vállára. Még arra sem ébredt fel amikor Dean hangosan énekelni kezdte a rádióból harsogó zenéket, Dean pedig úgy gondolta, jobb is így neki.

Még világos volt, amikor megérkeztek Bobby háza elé, Castiel szemei pedig éberen pattantak ki a közelgő tisztálkodás lehetőségére.

-Vegyél fel a ruháim közül, ami csak tetszik! – kiáltotta utána Dean vigyorogva, amint azonnal a fürdőszoba felé vette az irányt.

Dean még kipakolta a cuccokat a garázsba, aztán a konyhába ment, hogy elmesélje Samnek és Bobbynak a történteket, miközben feltálalta nekik a megmaradt pontyokat.

- Azért ugye a golyót nem hagytátok benne? – kérdezte Bobby még mindig nevetve miközben a tányérján fekvő halat méregette gyanakodva. – Nem szeretném ha kitörne benne a fogam!

Hosszasan nevetgéltek a beszámolón, főleg a balul elsült csónakázáson, de amikor odakint kezdett sötétedni, az idősebb Winchester kimentette magát és ő is a fürdőszobába ment, hogy letisztálkodjon. Sietett a tusolással amennyire csak tudott, arra számítva, hogy Castiel azóta már a dupla paplan alatt vacog, így aztán eléggé összezavarta a látvány ami a szobába érve fogadta.

Az angyal a takarók tetején feküdt, szétvetett végtagokkal, egy szál alsónadrágban, egyik karjával a szemeit takarva. Mikor meghallotta, hogy kinyílt a szoba ajtaja, nyöszörögve szólalt meg.

- Dean... nem érzem jól magam...

A szavak hallatán, Dean gyomrát görcsbe rántotta az aggodalom, és odasietett hozzá.

- Cas, mi a baj, mi tö... – elakadt a szava amikor felkapcsolta a villanyt és megpillantotta a barátját.

- Na neee! Ugye most csak ugratsz? – kérdezte lemerevedve, de képtelen volt elrejteni a mosolyát ahogy végignézett az angyal rákvörös, napégette bőrén.

Castiel lassan elvette a karját a fejéről, és elgyötört arckifejezéssel, hunyorogva nézett fel rá.

- Úgy nézek ki mint aki ugratni akar?

- Nem! Nem... dehogy is... a francba Cas! Annyira sajnálom. – hebegte Dean, most már együttérzőbben, és végigsimított az arcán. Castiel jólesően sóhajtott a hűvös kéz érintésétől.

- Szörnyen fáj a fejem, Dean.

- Tudom, és... sajnálom. – csitítgatta kedvesen, és odahajolt hogy gyengéd csókot nyomjon, forró homlokára. – Majd... őőő... mindjárt kitalálok valamit! Ne mozdulj!

- Nem fogok. Ezt megígérhetem. – nyögte Castiel, Dean pedig elsietett, hogy megkeresse a testvérét.

Samet a szobájában találta meg az ágyon ülve, laptoppal az ölében.

-Héj Sammy? Őmm... rá tudnál keresni, hogy mi a teendő... napszúrás esetén? – kezdte tétován, miközben közelebb oldalgott.

Sam a homlokát ráncolva nézett fel rá, de értetlen arckifejezése hamarosan teljes döbbentbe csapott át ahogy rájött, mi lehet az oka a szokatlan kérésnek.

- Neee! – csóválta a fejét hitetlenkedve és elvigyorodott.

- De. Igen. – Sóhajtott Dean, a szemeit forgatva.

- És neked lövésed sincs, hogy mit kell tenned? – kérdezte Sam, csúfondárosan, Dean pedig türelmetlenül kifakadt.

- Nézd, egy sebet össze tudok varrni! Egy golyót ki tudok szedni, de életemben nem volt dolgom leégett és napszúrást kapott emberekkel! Ha vízimentőként rohangásznék egy szál gatyában egy homokos tengerparton, akkor valószínűleg tudnám, de így, ez valahogy kimaradt az életemből, úgyhogy ne szívass légy szíves, hanem mondd meg mit tegyek! Cas odaát szenved! – Dean szemei már villámokat szórtak, Sam pedig védekezően emelte magasba a kezeit.

- Jó, jó jó, jó! Higgadj le! Jövök, és leápolom neked.

- NEM! – csattant fel Dean, aztán gyorsan visszafogta magát, és nyugodtabb hangnemben folytatta. - Úgy értem... nem szükséges. Én is meg tudom csinálni. Csak mondd el. Oké?

Sam elmosolyodott, és megadóan sóhajtva visszaereszkedett az ágyára.

- Adj neki sok folyadékot, de ne sört! Tegyél vizes ruhát a homlokára. Nyisd ki az ablakot, vagy menjetek ki a kertbe. A hűvös levegő jót tesz ilyenkor. A gyógyszerek közt találsz egy narancssárga flakonos sprayt. Az jó az égésre. Kend be vele.

Dean bólintott, aztán sarkon fordult, és elrohant, hogy összeszedje ami kell. Pár perc múlva egy tál jeges vízzel, törölközővel, egy nagy üveg kólával és az említett spray-vel tért vissza a szobájukba. Gyorsan lepakolt minden az ágy mellé, és tétován nézte őket, azon gondolkodva, hogy melyikkel is kezdjen.

Úgy döntött, talán a legfontosabb az ivás.

Miután belediktált egy pohár hideg kólát az angyalba, bevizezte a törölközőt, és óvatosan a homlokára tette úgy, hogy a szemeit is lefedje.

Cas először összerándult a hirtelen hidegtől, de aztán jóleső sóhaj hagyta el az ajkait.

- Ez jó... köszönöm Dean. – mormogta halkan, Dean pedig a spray-ért nyúlt és rázni kezdte.

- Cas, van itt egy ömmm... ilyen cucc, a bőrödre. Bekenlek vele, oké?

Castiel beleegyezően hümmögött, Dean pedig a mellkasára irányította a szórófejet, aztán arra gondolt talán kevésbé lenne kellemetlen ha inkább a saját kezébe nyomná, és úgy kenné az angyal bőrére. Kifújt hát egy nagy adag habot a markába, szétoszlatta mindkét tenyerén, aztán óvatosan Castiel mellkasára tette a kezeit. Az angyal bőre csak úgy tüzelt.

Dean nem igazán tudta, hogy milyen lehet leégni, de magában eldöntötte, hogy inkább nem is akarja megtudni.

Lassan és óvatosan elkezdte szétoszlatni a habot Castiel testén. Gyengéden végigkente vele a mellkasát, hasát, a combjait és a karjait is, végül pedig az arcát. Örömmel nyugtázta, hogy sikerült elég óvatosnak lennie, mert Castiel meg sem rezdült. Amikor végzett, kicserélte Cas fején a borogatást, befeküdt mellé az ágyba, és ujjait gyengéden az ujjaiba kulcsolta. Castiel megszorította a kezét de más reakciót nem adott. Hosszú csend telepedett közéjük, Dean pedig azon töprengett mit is mondhatna.

- Hát... legalább nem fázol. – próbált jópofáskodni, de Castiel csak horkantott.

- Ennél még az is jobb lenne. Az legalább elmúlik, ha mellettem vagy.

- Ez is el fog! Hamarosan jobban leszel, csak tarts ki.

Az angyal nem szólt semmit, Dean pedig pár percnyi hallgatás után szomorúan felsóhajtott.

- Elcseszett egy nap volt. Bár sose vittelek volna horgászni.

Castiel levette a borogatást a fejéről, és a szemeibe nézett.

- Mért mondod ezt? Én jól éreztem magam! – mondta elszomorodva, a Dean hangjában csendülő bűntudattól.

- Áh, csak az a hülye csónakázás! – fakadt ki keserűen. – Ha nem rángatlak bele akkor, nem estél volna be a vízbe, nem vetted volna le az elázott ruhákat és akkor most nem lennél itt tetőtől talpig összeégve.

Castiel az oldalára fordult, hogy szembe kerüljön Deannel.

- Nem estem be. Beugrottam. – mondta halkan és szégyenkezve lesütötte a szemeit.

- Beugrottál? De hát miért?

-Téged akartalak kimenteni.

- Micsoda? De hát nem is tudsz úszni. – nevetett Dean csodálkozva, Castiel pedig mosolyogva vállat vont.

- Ez akkor valahogy nem tűnt olyan fontosnak. Nem vagyok hozzászokva, hogy a saját biztonságommal kelljen törődnöm.

Dean meghatódva nézett Castiel szemeibe, aztán hozzáhajolt és egy gyengéd csókot lehelt az ajkaira.

- Köszönöm, hogy beugrottál utánam.

- Bármikor... ha ez jár érte. – mosolyodott el Castiel, és olyan közel araszolt Deanhez amennyire csak tudott, anélkül hogy kellemetlen lenne sajgó bőrének.

Dean felült, hogy újra rátegye Cas fejére a vizes ruhát, aztán visszafeküdt mellé, olyan közel, hogy a homlokuk összeért. Fáradtan mosolyogtak egymásra, és a mozgalmas nap után, hamarosan el is nyomta őket az álom.

* - (magic finger ) -Némely motelekben fellelhető, pénzzel működő, rezgő masszázságy.

Aki kíváncsi rá, hogy nézett ki Cas leégve, a facebookomon a - Just fall I'll catch you - mappában talál róla képet! ;)))

(sajna nem engedi idetettni a linket.:( )