Körül-belül 7-8 év telt el a G-Revolution óta. Remélem tetszeni fog.

Egyelőre többet nem árulok el, jó olvasást.


Évek teltek el azóta, hogy a BBA Revolution legyőzte a BEGA Justice 5-ját Tokióban, Kai nem várt visszatérésének köszönhetően. A csapat azóta feloszlott és mindenki ment a maga útján, így a kapcsolat is megszakadt közöttük.

Hilary Tachibana a new yorki járattal érkezett vissza Tokióba. A lány nagyot sóhajtott, amikor leszállt a gépről: végre ismét a hazájának szele simogatta az arcát. Közel öt évet töltött az Egyesült Államokban, ahol menedzsmentet és marketinget tanult egy egyetemen. Most, hogy lediplomázott, hazájában, Japánban szerette volna kamatoztatni a tudását.

Egy másik járat is érkezett, méghozzá Moszkvából, fedélzetén Kai Hiwatarival. Már hat éve ő volt a vezetője a családi vállalatnak. Bár egyetlen élő rokona, Voltaire, a nagyapja, akkor került börtönbe, mikor Kai tizennégy éves volt, csak akkor igényelhette a céget, amikor tizennyolc éves lett. Most is üzleti úton volt, a cég tokiói részlegét jött ellenőrizni.

Hilary és Kai úgy haladtak el egymás mellett, mint két idegen. Kai szokásához híven el volt merültve a gondolataiban, így fel sem tűnt neki a lány a tömegben. Hilary-nek ismerős volt a fiú, de nem tudta hogy honnan; az évek mindkettőjüket megváltoztatták, főleg így, hogy Kai arcáról hiányoztak a régen védjegyének számító kék háromszögek.

Hilary útja a Granger Dojohoz vezetett. A huszonhárom éves lány anyja halála óta igazán Tysonéknál érezte magát otthon, ahol már nagyon várták. Kai ezzel szemben mindenki tudta nélkül érkezett a szigetországba, és a már évek óta üresen álló Hiwatari kastélyban szállt meg.

- Hilary – kiabált egyszerre Tyson és Daichi, mikor észrevették régen nem látott barátnőjüket közeledni, majd elésiettek. – Hogy utaztál? Mesélj el mindent, ami történt veled!

Hilary nem válaszolt rögtön a kérdéseikre, csak mosolygott, majd a fiúk kiséretében bement a házba.

Ezalatt Kai is megérkezett a kastélyba. Ahogy belépett az üres épületbe valami sötét érzés járta át. Letette a bőröndjeit, és az ablakhoz sietett. Tíz éve nem járt ezen a helyen, és ahogy az emlékek megrohanták nagyot sóhajtott. Nem csak a kellemes idők jutottak eszébe, nem.. és éppen ezért maradt távol olyan sokáig.

Másnap reggel Hilary ébredt elsőnek. Mire Tyson és Daichi is előkecmeregtek már reggeli várta őket az asztalon, olyan, amilyet már nagyon régen nem ettek. Örömmel estek neki és rekordidő alatt pusztították el az egészet.

- Munkát kellene keresnem minél hamarabb – morfondírozott Hilary. – Nem szeretnék rajtatok élősködni!

- Gyere velünk, dolgozz a BBA-nek! – vigyorodott el Daichi, aki szerint jobb munkahely nincs is, és nem is értette, hogy egy ilyen okos lány, mint Hilary miért akar egyáltalán normális munkát keresni. – Nagyon jó blade edző voltál annak idején is, most is biztos tetszene neked!

- Nem véletlenül tanultam Amerikában, nem akarok ilyesmivel foglalkozni! – pattant fel Hilary idegesen. Tyson és Daichi csak mosolyogtak: éppen ez a Hilary ment el, aki most visszajött. – Azt hiszitek nyaralni voltam? De amúgy is kétlem, hogy Tyson olyan jól fizetne…

A fiúk arcára volt írva, hogy mit gondolnak az ügyről, úgyhogy Hilary úgy döntött, hogy vesz egy mély levegőt, és szépen nyugodtan visszaül a székére. Valójában ez sem volt ismeretlen a két fiúnak: akárcsak a tizenöt éves Hilary.

- Amúgy nem tudjátok véletlenül, hogy Kai a városban van-e? – kérdezte Hilary amikor eszébe jutott mi történt a reptéren.

- Biztosra veszem, hogy nem – felelte Tyson, de aztán megvonta a vállát. – Bár ki tudja? Kai mindig kiismerhetetlen volt. Sosem tudtuk épp merre jár, mostanra meg tényleg lenyomozhatatlanná vált. A nagyapja cégét vezeti, és úgy tudom az ideje nagy részét Európában tölti, úgyhogy csak ritkán látni errefelé.

- Miből gondoltad, hogy itt van? – kérdezte kiváncsian, összehúzott szemöldökkel Daichi.

- Tegnap láttam valakit a reptéren… - mondta Hilary bizonytalanul. – Tulajdonképpen nem vagyok benne biztos, hogy ő volt az, vagy valaki más… Csak hasonlított rá, ennyi az egész… Hiszen már öt éve nem láttam… Honnan tudhatnám?

Néhány órával később Daichi egy újsággal rohant haza, gondolta meglepi Hilary-t.

- Hilary! – kiabált már messziről, amikor megpillantotta a lányt. – Nézd mit hoztam neked! Most már kereshetsz állásajánlatokat!

Hilary elvette az újságot Daichitől majd leült vele szembe, és kiterítette az újságot az asztalra. Egy ideig szótlanul lapozgattak, de semmi olyat nem találtak, ami tetszett volna a lánynak. Már kezdte feladni a reményt, amikor egyszercsak ott volt előtte amit keresett.

- Megvan! – kiáltott fel. – Piackutatót keresnek, marketing szakértői végzettséggel. Mit szólsz hozzá? Hiwatari… várjunk csak... ez Kai cége lehet?

Daichi csak bólogatott, holott fogalma sem volt róla. Hilary-nek viszont ez kellő bátorításként szolgált.

- Azt hiszem felhívom őket – pattant fel Hilary. – Ugyan mi hátrányom származhat belőle?

A lány szive gyorsabban vert, miközben tárcsázta a megadott telefonszámot. Egész lényét átjárta valami megmagyarázhatatlan melegség. Hilary beszélt a munkaadókkal, akik másnap reggelre várták állásinterjúra.

A lány most is ragaszkodott ahhoz, hogy minden tökéletes legyen, ezért már órákkal korábban felkelt, elegáns ruhákat keresett, aztán a haját igazgatta. Még a fiúkat is felverte csak azért, hogy kikérje a véleményüket.

- Na hogy nézek ki? – faggatta Tysont. – Jól áll? Megfelel?

- Persze, hogy jól áll, Hil! Én inkább azon aggódnék, hogy mindjárt elkések...

- Tényleg! Rohannom kell! – kiáltott fel a Hilary miután az órájára nézett, és már kint is volt az utcán. Szerencséjére pont arra járt egy taxi. Tysonék még hallották ahogy a lány arra kéri a sofőrt, hogy a lehető leggyorsabban vigye el a megadott címre, és már ott sem volt.


Izelitőnek a következő fejezetből: hamarosan megtudhatjuk, hogy sikerül-e felvételt nyernie Hilary-nek a céghez, na és azt is, hogy milyen meglepetések várják még ezután a lányt.

A segitségért, javitásért köszönet jár Hajnalmadárnak.