Ez a hetem a szokottnál is kicsit zűrösebb volt, ezúton is köszönöm a DHL-nek a pontos szállítás és az egyszerű elérhetőséget. Viszont miután befejeztem az ördög futárcégével történő harcot, sikerült időtszakítanom arra, hogy legépeljem a buszon, füzetbe megírt fejezetet. Jelzem nem volt könnyű, de a lényeg, hogy sikerült.

Miután otthagyták Joant a házban, Jane-ék a kocsi felé vették az irányt. Hamar odaértek, de ekkor újabb problémával kellett szembesülniük. A kulcs sajnos még mindig Lisbonnál volt…

Tehát pár hosszú másodpercet töltöttek arra várva, hogy Jane, egy csöppet sem CBI-tanácsadóhoz méltó módon, de kinyissa az autót. Ám ekkor jöttek csak az igazán komoly bajok. Mint oly sok autó a világ minden táján, ez is azzal a kulccsal indult, ami az ajtókat nyitotta. Annak hiányában pedig nem könnyű egy autót mozgásrabírni.

Természetesen kölcsönkérhették volna Joan autóját is, de az közel sem volt ennyire felszerelve rendőrségi eszközökkel mint Rigsby-é. Azzal pedig elég nagy feltűnést keltettek volna, ha fogják a faltörőkost, a golyóálló mellényket és a pótbilincseket és áthordják őket. Ezért maradt a nehezebb de nem kivitelezhetetlen megoldás.

Végül Cho, talán kicsit túl profin is, de beindította a motort. Szerencsére nem szedte nagyon szét a műszerfalat, így egészen kényelmesen el tudott helyezkedni a kormány mögött, mialatt a többiek is beszálltak a kocsiba. Csodával határos módon sem Jane, sem pedig Cho attrakciója alatt nem indult be az autóriasztó. Vagy ők voltak nagyon profik, vagy a riasztó nem szuperált valami jól. Akárhogyis legyen, járó motorral végre folytathatták útjukat az öreg tábor felé.

Mint már korábban mondtam, Cho vezetett, Jane mellette ült, Grace pedig a hátsó ülésen nyugtatgatta a megszeppent Rigsbyt, hogy bármelyik kocsit ilyen egyszerű lett volna nekik kinyitni és hogy a kocsinak nem lesz semmi baja, és épp ezért soha senki nem fogja megtudni, hogy mi történt, ő pedig nem fog bajba kerülni emiatt az egész miatt. Azértsem, mert ha valaha bárkit is elmarasztalnak ezekért a tettekért, az Cho és Jane lesz, nem pedig a hozzájuk képest kifejezetten ártatlannak mondható Rigsby. De a férfi hajthatatlan volt. Annak ellenére, hogy Jane kismillió illegális trükkjében segédkezett már, most, hogy a szolgálatiautója is érintett lett az ügyben, mintha eltört volna benne valami.

- Jól van, - emelte végül levegőbe kezeit megadóan a nő - ha ennyire akarod, akkor sittre fognak vágni. Sőt, én magam foglak feljelenteni titeket! De én nem voltam benne! - tette még hozzá

- Szerintem a saját autóját bárki teljesen nyugodtan feltörheti. - vetette közbe Jane - Ha nem így lenne, akkor komoly bajban lennék.

- Miért te feltörted a saját kocsidat? - érdeklődött Grace

- Először véletlenül bezártam a kulcsot, másodjára meg bosszantott, hogy először beindult a riasztó… És hát, valahogy szinten is kell tartanom magamat…

- Nagyon vicces. De ez az autó nem az enyém. Ez egy szolgálati jármű, ami az állam tulajdona. Tehát ha maga Obama elnök töri is fel az akkor is illegális lesz. - kukacoskodott tovább Rigsby

- Ha te nem szólsz senkinek, és mi megtaláljuk Lisbont és vele a kulcsot is, akkor tizenöt perc alatt olyan állapotba hozom a kocsit, hogy maga Horatio Caine se tudná utána megmondani, hogy ki nyitotta ki és indította el a kocsit és hogy hogyan. - próbált csendet teremteni Cho, aki eddig csendben hallgatta a vitát

- Erik Delko az autószakértő nem Horatio. - motyogta Grace - vagy ő a keréknyomszakértő…?

- Biztos meg tudodjátok csinálni?

- Igen! - vágták rá mindhárman egyszerre

Az út, amin haladtak délkeletnek tartott, a város felé. Azonban ők, nem sokkal Albert háza után, eltértek egy jóformán használaton kívüli útra, ami északkelet felé tartott. Régen erre jöttek a buszok, amik a táborozó gyerekeket eljuttatták a városból a szállásaikra, azonban ma már senki sem használta.

Valószínűleg észre sem vették volna a letérőt, hiszen tábla nem volt, a felfestés régen lekopott, a bozót pedig szinte már teljesen benőtte, de Grace tudta hol kell keresniük. Mégis jó volt valamire az előző napi túra, amit az FBI-osok szerveztek neki.

- Szerintetek ott lesznek? - kérdezte Grace pár perc csend után fátyolos hangon

- Ott vannak.

Senki sem kérdezte meg Jane-t, hogy honnan tudja ezt ilyen biztosan. Ahogy szép lassan közeledtek a ponthoz, ahol a betonozott út egy parkolóba torkollik és egy gyalogösvény vezet tovább, mindnyájan egyre csendesebbek lettek, minthacsak tudatalattijuk tudott volna valamit, amit racionális elméjük még csak felfedezni készült.

- Ó, ezt majdnem elfelejtettem visszaadni Grace! - törte végül meg a baljós csendet Jane - Nagyon remélem, hogy nem lesz rá szükséged, sem most, sem máskor, de azért jobb, ha nálad van.

Grace elvette a férfi kezéből a fegyvert, de nem szólt semmit sem. Tudatosan kerülte, hogy a jelenlegi helyzet esetleges kedvezőtlen kimeneteléről beszéljen.

Övébe dugta a fegyvert, tudta, hogy nem ez a pisztolyok tárolásának legprofibb módja, de a célnak jelenleg tökéletesen megfelelt.

Ahogy ezt megállapította, elfordult a többiektől és az út további, nem túl hosszú, részében a fákat bámulta, amik mellett elhaladtak.

Még öt perc sem telt el, s Cho lelassított. A parkoló öreg betonja járólapnyi négyzetekre repedezett az évek során, a betondarabok közti apró résekben pedig friss, zöld fű nőtt.

Miután Cho leállította a motort, gyorsan, olajozottan szálltak ki az autóból.

Egy pillanatra sem volt kétséges számukra, hogy Lisbon ott van-e miután kiszálltak és megérezték a hely kisugárzását. Nem szóltak egy szót sem, hiszen nem tudhatták, hogy hallótávolságon belül van-e főnök vagy elrablója.

Jane érezte, ahogy az adrenalin szétárad ereiben, amikor jobb kezét a nadrágja zsebébe süllyesztette és ujjait az ott pihenő Glock markolata köré fonta. Tudta, hogy nem szabadna magával vinnie Lisbon fegyverét, de abban is biztos volt, hogy ez egy igazán rendkívüli akció lesz.

Felnézett és látta, hogy a többiek mind őt figyekik. Furcsa - gondolta - sosem gondoltam, hogy valaha én leszek a vezető… végül megrázta a fejét és a parkoló északnyugati sarkából induló út felé intett. A többiek bólintottak és már indultak is.

Elől Cho és Rigsby, kicsivel mögöttük, pedig Jane és Grace. Ahogy elérték a betonozott rész szélét s leléptek az ösvénynek széles, földútnak viszont határozottan keskeny csapásra, a fiúk és Grace előhúzták pisztolyaikat öveikből.

Jane, aki megszorította fogását a zsebében pihenő fegyveren, lenézett. Ha nem lett volna olyan száraz idő, hogy az út földje porózus homokká száradt, akkor talán látta volna lábaik alatt az abroncsnyomokat.

TBC

Aki szeretné, hogy gyorsan folytassam, az kommenteljen! Aki meg nem… nos, az is!